A legédesebb dallam - 5. fejezet

Bosszú, édes bosszú...

Reggel arra ébredtem, hogy Lemy kiabál. Ettől a csajtól nem lehet nyugodtan aludni. Feltápászkodtam, majd a nappaliba mentem. Lemy az ablakon kihajolva ordibált.

 - Még hogy én? Kikérem magamnak! A magam kis döge szokott reggel hatkor nyávogni az ablak alatt...Tényleg? Igen?! Hívja csak ki őket, majd meglátjuk, kinek van igaza!.....Na mennyen most már a tudja hova, hülye büdös vénasszony!!!!

 - Jesszus Lem! Kivel beszélsz, illetve ordibálsz kora reggel?

 - Jajj, szia Ev. Ne haragudj, nem akartalak felébreszteni, csak a szomszéd boszorkány - ennél a résznél kihajolt az ablakon, és hangosabban beszélt - azt hiszi, hogy én dőltöttem fel a kukáját. Jó lenne most már, ha találna magának más szórakozást, minthogy piszkálja a szomszédait!

 - Ne foglalkozz vele! Tudod, hogy milyen. Múltkor is eltűnt az olvasószemüvege, és átjött ide keresni. Pedig még soha nem járt nálunk, és ezt meg is mondtam neki. Aztán meg jól leordított, és még én voltam a hibás, mert elvesztette.

 - Komolyan mondom, nem normális.

 - Erre csak most jöttél rá? - kérdeztem nevetve.  - Az elmúlt hónapokban már tudatosulhatott volna benned.

 - Ebben igazad van - nevetett ő is.

 - Na de nekem nemsokára órám lesz, úgyhogy készülnöm kell. Neked mi a mai program?

 - Itthon maradok, és kitakarítok. Ráfér már a takarítás szegény házra.

 - Rendben. - mondtam, majd elindultam felöltözni.

 Kint megint csak szép idő volt, ezért egy farmer és egy lazább felső mellett döntöttem. A hajam laza kontyba fogtam, ettem egy kis műzlit, és elköszöntem Lemytől. Felkaptam a táskám és a kocsikulcsot, majd elindultam az irodalomórámra...

Természetesen amikor bementem az osztályba, Victoria és társai már a pad körül lebzseltek. Hogy fogom én ezt kibírni? Gyorsan leülte, próbáltam minnél kisebb feltűnést kelteni. Victoria csak egy "itt van zombi" szöveget motyogott, majd megint élénk társalgába fogott a többiekkel. Ez a csaj annyit tud dumálni! Be lehetne tömni a száját valamivel...mondjuk zoknival? Erre majdnem elnevettem magam, de sikerült visszatartanom, és időközben a tanár is megérkezett.

Ezen az órán Shakespeare egyik költeményét elemeztük, amikor kopogtak az ajtón.

 - Igen? - szólt ki Mr. Berty. Az ajtó nyílt, és nekem megállt a szívem, amikor láttam, hogy ki lépett be rajta.

 - Jó napot, elnézést a zavarásért. - mondta egy dallamos hang. - Everért jöttem.

Jesszusom...Hát akkor ezért kérdezte, hogy megyek-e ma suliba.

 - Ever? - kérdezte Mr. Berty. Gyorsan feleszméltem. Csak egy pillanatra láttam Victoria elképedt arcát, de az is elég volt, hogy büszkeség öntsön el.

 - Igen tanárúr - mondtam, majd felálltam a helyemről. Végigmasíroztam a padok között, majd Robert elé léptem. Fantasztikusan nézett ki, mint mindig. A kezében egy kék rózsa volt, majd amikor elé értem, átadta egy gyors szájra puszi kíséretében. Ezen teljesen megdöbbentem. De azért annyira nem, hogy mielőtt még kiléptem volna az ajtón, vigyorogva integettem Victoriának, akinek az álla még mindig a magassarkú cipője mellett volt.

 - Viszlát - mondtuk mindketten, majd Robert bezárta az ajtót. Ő elkezdett nevetni, de én csak gyagyán bámultam rá.

 - Ez meg mégis mi volt? - kérdeztem.

 - Mi lett volna? - kuncogott még mindig. - Te mondtad, hogy van egy csaj, aki mindig az én képemet mutogatja neked. Én persze kiderítettem, hogy ki az, és melyik órára jársz együtt vele. Gondoltam, egy kicsit szivassuk meg.

 - Igazad van, ez tényleg jó ötlet volt. - mosolyogtam egy kicsit én is. - Sőt, a legjobb ötlet, ami eddig az eszedbe jutott. - mondtam, és már nagyon nevettem.

 - Na látod. De gyere, ezzel még nincs vége. Még van valami a tarsolyomban.

 - Mégis mi? - kérdeztem értetlenül.

 - Majd meglátod, csak gyere - mondta, majd megfogta a kezem, és maga után húzott.

Kiértünk a suli parkjába, majd Rob egy kocsihoz húzott. Méghozzá nem is akár milyenhez. Egy fekete Porsche-hez. Az autó olyan fényesen csillogott a napfényben, hogy nem tudtam megszólalni.

 - Hamarosan vége az órának, és Victoriának ki kell jönnie. És mi természetesen tartogatunk neki egy kis meglepetést. - vigyorgott huncutul. Honnan tudja a nevét?

  - Robert Pattinson - mondtam komoly hangon. - Mégis mit tervezel?

 - Hát...ezt nem muszáj megcsinálnod, ha nem akarod...Igazából arra gondoltam, hogy amikor Victoria kijön, akkor mi itt csókolózhatnánk az autónak dőlve. De tényleg...ha nem akarod, akkor nem kell...már így is eléggé megl....

Nem engedtem neki befejezni, mert Victoria kifelé jött a suliból. Erőszakosan megragadtam a tarkóját, majd odahúztam a fejemhez, és megcsókoltam. Szerintem rájött, hogy mi is van, és ő is belement a játékba. Mindkét kezét a derekamra helyezte, és úgy húzott közelebb magához. De engem se kellett félteni. Olyan szenvedélyesen csókoltam, mintha tényleg együtt lennénk. Egy kicsit, alig észrevehetően kinyitottam a szemem, és láttam Victoriát, aki totál féltékenyen bámult minket.

El akartam húzódni Roberttől, tényleg el akartam, de nem volt erőm. Sőt, egyre erőszakosabban csókoltam. Robert sem nagyon akarta abbahagyni, de végül sikerült neki.

 - Azt hiszem elment. - zihált. Nem tudom, mi ütött belém, de teljesen megbolondított.

 - Még nem - nyögtem, majd visszahúztam az arcát az enyémhez, és megcsókoltam. Robert se tétlenkedett, úgyan úgy ölelt, mint az előbb, és ugyanolyan szenvedélyes volt.

 -Tényleg - mormogta, majd ajkait gyorsan visszatette az enyémekre. Ezen mosolyognom kellett.

Lassan, bár kevés akaraterővel elhúztam a fejem az övétől. Robert még egy utolsó puszit adott a számra, majd kinyitottam nekem az ajtót, és én beültem. Gyorsan megkerülte a kocsit, majd ő is beszállt. Beindította a kocsit, a motor hangosan felpörgött, és a kerekek is visítottak, ahogy elindultunk. Miután magunk mögött hagytuk Victoriát, elkezdtünk nevetni. Alig akartuk abbahagyni.

 - Hát ez jó volt - mondta nevetve.

 - Igen -  helyeseltem kuncogva.  - Láttad az arcát? Hát az felejthetetlen volt.

 - Pontosan. Nagyon jól játszottál. - ajjaj...ha tudná, hogy nem egészen játszottam...

 - Te is nagyon jó színész vagy.

 - Ööö...Ever...én nem egészen játszottam. Tudod, én nem azért csókoltam vissza, mert Victoria ott volt. Én háttal voltam, azért nem is láthattam. Szóval én őszintén csókoltalak meg...

Ekkor már a tegnapi kávézó előtt álltunk. Az előbbi szavai még mindig a fejemben voltak, és teljesen megnyugodtam, hogy ő is hasonlóképpen érez, mint én. A fejét lehajtotta, úgy láttam, hogy szégyelli magát. Muszáj megvigasztalnom. Nem bírom így látni. Ekkor valami oltári őrültség jutott eszembe.

 - Robert - kezdtem el. - Megtennél nekem valamit? Kérlek ülj át a hátsó ülésre.

 - De mégi... - leintettem.

 - Csak ülj hátra, kérlek. - Robert kicsatolta az övét, majd hátramászott. Én is követtem a példáját. Kicsit meg is lepődött, amikor az ölébe másztam, és átkulcsoltam kezemmel a nyakát.

 - Ever...mégis...mit csinálsz? - kérdezte akadozva, mert a kezemmel a hajába túrtam és közelebb vontam magam hozzá.

 - Tudod...én sem azért csókoltalak úgy, mert azt kellett csinálnom. Az csak úgy jött, és én engedtem neki.

 - Té... - kezdte volna el, de akkor betapasztottam a száját az enyémmel. Visszacsókolt, és a kezei a hátamat kezdte simogatni. Egy könnyed borzongás futott rajtam végig, amit ő is észrevett, és belemosolygott a csókunkba. Nem tudom, hogy meddig csókolóztunk, de elég hosszú idejig ahhoz, hogy mindketten levegő után kapkodjunk.

 - Örülök, hogy te is így érzel - mondta.

 - Hát még én.

 - Akkor most mi lesz? - kérdezte.

 - Mit szeretnél?

 - Ez nem csak rajtam múlik. De én szeretnék veled találkozni. És szeretnélek megismerni. Amikor veled vagyok, akkor fura boldogságot érzek. Mindig a közeledben akarok lenni, és amikor nem vagy mellettem, akkor nyugtalan vagyok. Igaz, hogy még csak három napja találkoztunk, de akkor is...

 - Én is szeretnék veled lenni. Ó a fenébe, hát persze, hogy szeretnék - nyögtem, majd megcsókoltam. Most nem sokáig tartott, de ős is ugyanolyan lelkes volt, mint én.

- Ööö...nem gyors a tempó egy kicsit? - kérdeztem zavartan.

 - De igen. - lehelte, majd apró puszi nyomott a számra. - De nem érdekel.

 - Igazad van. Engem sem.

 - Akkor? - kérdezte. - Eljössz velem vacsorázni?

 - Egy feltétellel - mondtam, és én is adtam egy puszit neki.

 - És mi lenne az? - egy kicsit húztam az időt.

 - Szépen...elmondod...hogy...honnan...tudsz...ennyit...rólam... - mondtam apró puszik kíséretében. Erre csak nagyot sóhajtott, és elmosolyodott.

Extrák:

                                                                       Ever ruhája

                                                          Rob, amikor Everért ment                         

 

                                                      

Ever rózsája

                                                                      Rob kocsija