A legédesebb dallam - 6. fejezet

A vacsora

Miután még beszélgettünk egy kicsit Robbal, hazavitt. Az én autóm a sulinál maradt, de amikor leparkoltunk a ház előtt, a kocsim ott állt. Érdekesen néztem Robertre, aki csak feltartott kézzel ült.

 - Mindent a maga idejében - mondta.

 - Ugye tudod, hogy ezzel túl messzire mentél? - kérdeztem fenyegetően, mire megfogta a kezem. Amikor hozzámért, mindig nyugodtság áradt szét bennem.

 - A vacsoránál mindent elmondok - ígérte. - Minden kérdésedre válaszolni fogok.

 - Hmmm...még szavadon foglak - mosolyogtam gonoszul.

 - Ajjaj...mit mondtam...

 - Talán egy kicsit jobban figyelhetnél, hogy miket ígérsz. A végén még megbánod.

 - Melletted nem tudok világosan gondolkodni. Felforgatod az életem.

 - Akkor talán jobb, ha nem találkozunk többé. - mondtam, majd nyitottam a kocsiajtót.

 - Ever, várj! Ez nem számít, én...- a szájára tettem az ujjam.

 - Csak vicceltem. Akkor sem tudnálak hanyagolni, ha akarnálak.

 - Ezzel én is így vagyok.

 - Ennek örülök.

 - Na de mikor is jöjjek érted este?

 - Ööö...nem is tudom...neked mikor jó?

 - Mondjuk nyolckor? - kérdezte.

 - Az remek. De most már mennem kell mert Lemy néz az ablakból. Tudod, ő a lakótársam. - még jó, hogy az autónak sötétített üvege van, mert akkor Lemy meglátta volna mellettem Robot.

 - Aha...értem...akkor nyolcra itt vagyok. - mondta, majd meg akart csókolni, de én elhúzódtam.

 - Mindent a maga idejében - idéztem őt. Erre olyan fejet vágott, mint egy gyerek, aki nem kaphat meg egy játékot, amit szeretne. - Ne nézz így rám - kérleltem. - Na jó - adtam meg magam. - Hajtsd le a fejed. - rögtön engedelmeskedett.

Akartam adni egy puszit a homlokára, de amikor odaért a szám az arcához, akkor felemelte a fejét, és megcsókolt. Azonnal elhúzódtam tőle.

 - Te... - morogtam. - De te akartad. A mai nap már nem kapsz több csókot.

 - Ever, ne csináld - de én kipattantam a kocsiból, és közbevágtam.

 - Akkor nyolckor, szia. - bezártam a kocsiajtót, majd bementem a házba.

Lemy rögtön elém szaladt, és kezdett volna kérdezgetni, ha én fel nem tartom a kezem.

 - Egy, kettő, három - számoltam, majd a telefonom csörögni kezdett. Ahogy sejtettem, Rob volt az.

 - Ever. Kérlek ne haragudj rám. Nem tudom mi ütött belém. Mondd, hogy meg bocsájtassz, és nem gondoltad komolyan, amit az előbb mondtál.

 - Rendben, megbocsájtok. De az előzőt még nem vontam vissza.

 - Úgy se bírsz nekem ellenállni - kuncogott. - Mellesleg itt hagytad a virágodat a kocsimban. - a franca, tényleg.

 - Itt vagy még? Kimegyek érte - mondtam, és az ajtóhoz mentem. Amikor kinyitottam, már ott állt.

 - Tessék - mondta, majd átnyújtotta a virágot. Az arcát oldalra fordította, mint aki puszit kér.

 - Megígéred, hogy jó leszel? - kérdeztem. Erre bőszen bólogatni kezdett. Lábujjhegyre álltam, és megpusziltam az arcát.

 - Este találkozunk - mondta, majd elindult a kocsija felé.

Megvártam, amíg elviharoz, majd bezártam magam mögött az ajtót. Lemy azonnal mellettem termedt, és a nappaliba húzott.

 - Most pedig szépen elmesélsz mindent!

 - Tudod mit? - kérdeztem. - Inkább majd holnap. Addigra már több lesz az esemény.

 - Ev, ne csináld, nem tudok várni holnapig.

 - Dehogynem - legyintettem, majd magammal húztam. - Addig is, segíts kiválasztani, hogy mit vegyek fel a vacsorához.

 - Legalább ezzel egy kicsit kárpótolva vagyok - mosolygott, majd a szekrényem elé állt, és elkezdte nézegetni a ruháimat. Amíg ő válogatott, én elmentem hajat mosni, és épp amikor tiszta sampon voltam, a telefonom elkezdett csörögni.

 - A fenébe - morogtam, majd egy törölköző után kezdtem kutakodni. Amikor megtaláltam, gyorsan felkaptam a telefonom. Ezt nem hiszem el!

 - Szia Rob. Talán itt felejtettél valamit?

 - Szia Ever. Most ahogy mondod, igen. Téged. Mit csinálsz most?

 - Éppen hajat mosok, úgyhogy ha nem haragszol, akkor most leteszem.

 - Ne haragudj, csak hiányzott a hangod.

 - De Rob...csak tizenöt perce mentél el...és nemsokára találkozunk...

 - Tudom, de akkor is...hiányzol - suttogta. Erre a kijelentésre nagyon boldog lettem, és megsajnáltam.

 - Te is nekem. De be szeretném fejezni a hajmosást, ha nem haragszol.

 - Persze. Akkor majd találkozunk.

 - Igen. Szia

 - Szia Ever.

Ezek után gyorsan befejeztem a fürdést, és mire kimentem a szobámba, Lemy már a fél ruhásszekrényemet kipakolta, és idegesen járkált fel-alá.

 - Na végre, hogy itt vagy! - mondta. - Nincs semmi használható ruhád. De én segítek rajtad! Gyere velem! - elkezdett a szobája felé húzni, és nem nagyon bírtam ellenkezni.

Az ágyára ki volt terítve egy gyönyörű, fekete ruha. Nem tudtam megszólalni.

 - Tudom, tudom - ismételte. - Szívesen. Nem tudom, hogy hol lennél nélkülem...Na de gyorsan kezdj valamit a hajaddal, addig én keresek hozzá cipőt.

 - Rendben - mosolyogtam. - És köszönöm.

Elmentem, és megszárítottam a hajam, majd hajsütő segítségével adtam neki egy kis formát. Egy pár perc sminkelés után már csak a ruhám és a cipőm hiányzott rólam. Lemynek sikerült megtalálnia a cipői közül a legmagasabb sarkút, amiben alig bírtam járni, de azért sikerült. A ruha olyan volt, mintha rám öntötték volna, és ez Lemynek volt köszönhető. Én nem akartam, de odavonszolt a tükör elé, hogy nézzem meg magam. Ennél a résznél szintén nem jutottam szóhoz...

 - Nagyon csinos vagy - tapsikolt Lemy. - Látszik, hogy az én művem.

 - Igen, és köszönöm. Ha te nem lennél itt, akkor farmerben, és egy pólóban mennék el.

 - Jajj, ne is mondd. Még ha belegondolok is kerülget a hányinger...

 - Ne játszd túl...nem tudsz színészkedni...

A színész szóra kopogtattak az ajtón. Hirtelen elfelejtettem levegőt venni.

 - Na azt hiszem én megyek - mondta halkan Lemy, majd elosont.

Nagy levegőt vettem, majd odamentem az ajtóhoz, és kinyitottam. Robert öltönyben volt és nyakkendőben, amiben még szívdöglesztőbben nézett ki. A kezében egy újabb rózsát szorongatott...de ez sem vörös volt...majd ne felejtsem el megkérdezni tőle, hogy miért pont kék...

Robert kitágult szemekkel bámult rám. Szintén nem jutott szavakhoz.

 - Jó estét - szólalt meg végül udvariasan. - Everért jöttem.

 - Ha-ha nagyon vicces - mondtam mérgesen. Rob felém nyújtotta a virágot, majd amikor elvettem, egy puszit adtunk egymásnak. Kizárólag csak arcra.

 - Gyönyörű vagy - mondta. Erre elpirultam. Akárcsak te...

 - Köszönöm. Te is jól nézel ki.

 - Mehetünk? - kérdezte, majd a kezét nyújtotta.

 - Egy pillanat - mondtam, és teljesen meg voltam ijedve, mert elfelejtettem átpakolni a táskámból egy olyanba, amelyik illik a ruhához. Lemy a nappaliból pisszegett, majd amikor odaértem, egy fekete táskát nyomott a kezembe, és szinte kirugdosott az ajtón. - Mehetünk.

Rob egy csendes és hangulatos étterembe vitt a belvárosban. Nem voltak sokan, és szerintem pont azért választotta. Ma este egyikőnk se akar sikítozó lányokkal találkozni.

Amikor leültünk az asztalunkhoz, (amit természetesen Rob előre lefoglalt) a pincér azonnal ott termett, és felvette a rendelésünket, majd elment. Körbenéztem az étteremben, ami leginkább egy botanikus kertre hasonlított. Mindenütt virágok, és más nagy és zöld növények voltak. A fal viszont sötét piros, leginkább bordós színben tündökölt. A tekintetem visszatért Robra, aki erősen bámult.

 - Mi az? - kérdeztem értetlenül.

 - Gyönyörű vagy - mondta ismét. Te jó ég! Ezt nem hiszem el! Már megint levett a lábamról...

 - Ezt direkt csinálod velem?

 - Mégis mit? - nézett rám zavartan.

 - Hát ezt...hogy egyfojtába bókolsz nekem, én pedig nem tudom hogy zavaromban mit csináljak. De persze azért jól esik, hogy ilyeneket mondassz. És ugyanakkor zavar, hogy én meg nem tudok neked semmit mondani...

 - És nem is kell...Egy férfinek az a dolga, hogy kényeztessen egy nőt - mosolygott.

 - És az, hogy válaszoljon a kérdéseire. Na akkor vágjunk bele.

 - Már most félek...

 - Ennyire nem lesz szörnyű, nyugodj meg! Na szóval...Honnan tudtad meg, hogy hol lakom?

 - Ez teljesen egyszerű - mondta, majd belekortyolt a kólájába. Értetlenül ráztam a fejem. - Színész vagyok, tudod. Csak szóltam a menedzseremnek, és neki már csak pár percbe tellett, hogy kiderítse.

 - És gondolom a lakcímemmel együtt megtudta, hogy hova járok suliba.

 - Pontosan...

 - Honnan tudtad, hogy mikor van irodalom órám, és ki az a lány, akiről meséltem?

 - Egyszerűen bementem a sulidba, és sikerült elbűvölnöm az igazgatónőt... - ennél a résznél huncutul vigyorgott.

 - Hát te nem vagy semmi...És hogy került a kocsim a házunk elé?

 - Ezt Lemytől kéne megkérdezned... - a szemeim tágra nyíltak, és felvettem a "hahazamegyekkinyírom" arcomat. - Kérlek, ne legyél rá mérges. Csak segíteni akart. És én hálás vagyok neki.

 - Persze, hogy nem vagyok rá mérges. Csak nagyon meglepődtem.

 - És gondolom te kérted meg rá, hogy dobja ki a rózsámat a szekrényemről.

 - Iiiigen...és amúgy is kezdett már hervadozni...

 - Annak a virágnak semmi baja nem volt még...gyönyörű volt...

 - Örülök, hogy tetszett...

 - És miért pont kék? Tudod, egy kicsit kutattam a neten, és a rózsa a lehetetlenséget fejezi ki.

 - Tényleg? - kérdezte. - Ezt nem tudtam. De talán jobb is, hogy nem vöröset adtam...

 - Miért? A vörös az igazi szerelem jelképe. A sárga pedig az örök barátságé...

 - Tudod, azért mondtam, hogy jobb, mert téged lehetetlen nem nem szeretni. És lehetetlen nélküled meglenni egyetlen napot is. De erről majd később...ezt a vacsora utáni sétára tartogatom.

 - Séta? Erről nem beszéltél nekem...és hol is fogunk pontosan sétálni?

 - Majd meglátod - mosolygott, és megsimogatta a kézfejem.

A pincér kihozta a vacsorát, és mi nekiláttunk. Közben beszélgettünk. Rob mesélt a családjáról. Elmondta, hogy van két nővére, és nagyon hiányoznak neki. Sőt, még egy kutyája is van, Patty. Ő itt van Londonban Rob szüleinél. Sajnos a munkája miatt keveset tud vele foglalkozni. Ezek után ő is kérdezett a családomról. Lassan kinyögtem, hogy a szüleim 5 éve meghaltak. Ekkor már végeztünk a vacsorával, és Rob megfogta a kezem.

 - Nagyon sajnálom - mondta.

 - Köszönöm. De beszéljünk valami vidámabb dologról!

 - Rendben van. Várj, még rendezem a számlát, utána mehetünk sétálni.

 - Oké.

Miután Rob kifizette a vacsorát, kinyitotta előttem az ajtót, majd kiléptünk a londoni éjszakába.

Extrák:

                                                            Ev ruhája a vacsoránál

                                                         

                                                                              Ever cipője