Én odavaló vagyok?
Izgatottan rohantam az ajtóhoz, és úgy nyitottam ki, mint valami őrült. De csak a postás volt az. Biztosan azt gondolta, hogy őt várom ennyire izgatottan. Remek...Már reggel égtem egy sort. Ez most mégsem annyira érdekelt, mert csalódott voltam, hogy nem Rob jött. És aggódtam. Hol lehet? Már itt kéne lennie. Remélem nem történt semmi baj. Neem, biztosan nem. Ilyenre gondolnom sem szabad.
Az előszobában megnéztem a leveleket, amiket a postás hozott. Volt köztük ami a Lemyé, és volt...Te jó ég! Egy levél a suliból. Biztosan küldték a vizsga eredményét. De nem bonthatom ki. Még nem. Meg kell várnom Robot. Muszáj.
Besétáltam a nappaliba, miközben néztem a boríték vastagságát.
- Lemy, ezt nem hiszem el...Küldték a levelet a suliból és én ne... - amikor felnéztem nagyon meglepődtem. Lemy az egyik fotelnél állt, mellette pedig...
- Roooooooob - visítottam, majd odaszaladtam hozzá, és szó szerint ráugrottam.
- Szia kicsim - ölelgetett nevetve. Hosszú percekig csak ölelgettem és csókoltam. Alig akartam elengedni.
- Te...te meg hogy...és mikor? - öleltem újra meg. Nem tudtam egy értelmes mondatot sem kinyögni.
- Lemy engedett be. Meglepetésnek szántam magam.
- Óhh, te - csókoltam meg.
- Annyira hiányoztál - szorított magához.
- Te is nekem. Nagyon.
- Bocsánat, fiatalok, nem akarok semmi jónak az elrontója lenni, de engem megöl a kíváncsiság ezzel a levéllel kapcsolatban. - lóbálta a kezében a levelet, amit az előbb elhajítottam valahova.
- Tényleg, muszáj kibontanod! Gyerünk!
- Oké - sóhajtottam, majd elvettem a levelet Lemytől és leültem vele a kanapéra. Elvégre minden eshetőségre fel kell készülni...
Lassan kinyitottam, majd a kezembe vettem, és hangosan olvasni kezdtem.
Tisztelt Ever McHeart!
Értesítjük, hogy az október 23-án megírt vizsgája, és a korábbi szóbeli felvételi alapján a bizottság úgy döntött, hogy sikeresen teljesítette a kötelességét! Gratulálunk, és sok sikert a jövőben!
- Úristen, úristen, úristen, úristen! - ugráltam örömömben, és megint Robra ugrottam.
- Gratulálok, kicsim. Ügyes vagy.
- Lemyyyy! - öleltem meg őt is.
- Jajj, drágám, annyira büszke vagyok rád! Mondtam, hogy sikerülni fog! A legjobb barátnőm egy zseni! Tudtam én!
- Jajj, annyira örülök! - szorongattam még mindig a levelet. - Januárban el is kezdek munkát keresni. Az idég még nem akarok. Kikészített ez a sok tanulás. Rám fér a pihenés. És így többet tudok veled lenni - bújtam hozzá Robhoz.
- Jó ötlet - ölelt meg.
- Na én megyek, drágáim. Találkozom Joeval. Holnap jövök! Jók legyetek és ha kérhetem maradjon valami a házból...
- Nagyon vicces vagy - szóltam utána, amire csak egy kacaj volt a válasz.
- Annyira büszke vagyok rád - mosolygott.
- Köszönöm. Jajj annyira jó, hogy itt vagy. Már elegem volt a...De úristen, de önző vagyok! Meg sem kérdeztem, hogy te hogy vagy. Nem vagy éhes? Készítsek neked valamit? Nem vagy beteg? Jól utaztál? - fogtam meg az arcát.
- Héééé. Ennyi kérdésre nem tudok válaszolni...Csak szépen sorban. Igen, jól utaztam és jól is vagyok. Viszont valami kaja tényleg jól esne...
- Oké. Persze. Mit csináljak? Azt főzök, amit csak akarsz...
- Jó, akkor mondjuk kaphatnék tükörtojást sonkával? - nézett rám boci szemekkel.
- Azonnal nekifogok. Te pedig ülj le a konyhába. Nem akarom, hogy akár 3 méternél is messzebb legyél tőlem.
- Én se akarom - nevetett.
- Tudom, hülye vagyok, de nagyon hiányoztál.
- Nem, nem vagy hülye. És te is hiányoztál...
- Mesélj valamit! Mi történt veled?
- Hát...volt egy-két interjúm, meg egy fotózásom, de semmi különös. És...lenne egy kérésem...
- Persze, mondd csak. - mondtam, miközben felütöttem a tojást.
- Két hét múlva lesz egy film premier, amire meghívtak. És...szeretném, ha te lennél a kisérőm.
A villa kiesett a kezemből, annyira meglepődtem. Én? Egy film premieren? Nem is tudom hány ember előtt...Te jó ég!
- Húúúú - állt fel és jött oda hozzám. - Ez csak egy ötlet volt, nem kötelező semmi. Ne nézz ennyire furán. Ha nem akarsz, nem kell eljönnöd.
- Nem, én... - nyeltem egyet. - Én el akarok, csak váratlanul jött ez az egész. Én...oda való vagyok?
- Mi az, hogy odavaló? - nevetett. - Itt nincs olyan, hogy odavaló. Nem kell izgulnod. - simogatta meg az arcom. - Ott lesznek egy csomóan.
- Én is ettől félek...
- Nem úgy, te buta! - nevetett megint. - A többiek. Kellan, Ashley, Kristen, Jackson...Segítenek majd neked. A lányok pedig elvisznek majd vásárolni, meg fodrászhoz is. Persze, csak ha eljössz velem...
- Nem tudom, mire vállakozok, de ha te kérsz, nem tudok nemet mondani.
- Köszönöm. - csókolt meg.
Miután Rob megreggelizett, elment letusolni. Én meg addig elpakoltam a konyhában. Húsz perc után ki is jött a fürdőből. Odajött hozzám, és adott egy hosszú, lábremegtető, fejzsongató csókot.
- Ez annyira hiányzott - nevetett.
- Nekem is. - szomorodtam el.
- Mi az? - emelte fel az állam.
- Nem akarom, hogy itt hagyj. Még csak most jöttél, és én...
- Héé! Eszem ágában sincs itt hagyni téged. De muszáj kipakolnom a dolgaimat. És...neked is hoztam valamit.
- Rob, nem kellett volna...Nem szeretem az ajándékokat, tudod...
- Igen, tudom, de amikor megláttam, elgondoltam, hogy az a valami pont hozzád illik. És így muszáj volt megvennem.
- És mi az?
- Megtudod, ha eljössz hozzám.
- Hova?
- Van egy lakásom a belvárosban. Ha akarod, ott is aludhatnál...
- Szivesen - most nagyobb vágyam nincs is, mint vele aludni.
Gyorsan elszaladtam, és bepakoltam pár ruhát. Összeszedtem a fürdőszobai dolgaimat is, majd visszamentem hozzá. Holnap pedig elmehetünk együtt meglátogatni Andyt.
Beültünk az autómba, majd Rob elnavigált a lakásához. Amikor megláttam belülről, elállt a szavam...Valami hatalmas volt, és gyönyörű...
Rob pedig...ideges volt...nagyon...
Az előbb akadt egy kis gond a liftes fiúval. Nagyon megnézett engem, Rob erre pedig felkapta a vizet, és úgy ölelgetett meg puszilgatott, hogy azt hittem, ott helyben ráugrok...
- Mégis...hogy veszi a bátorságot, hogy előttem így nézzen? - szólalt meg hirtelen. - Jó, mondjuk a hátam mögött se leskelődjön utánad, de mégis hogy merészeli...?
- Hé, nyugi már! Engem nem érdekel. Tudod, hogy csak téged szeretlek.
- Ha csak még egyszer rádnéz, én esküszöm, hogy az lesz élete utolsó tette...
- Rob, elég! - szóltam rá határozottan. - Ha nem fejezed be, itt hagylak...
- Ne haragudj...
- Nem haragszom. De megmutatod végre az ajándékom? - tereltem el a figyelmét...
- Várj, rögtöm hozom. - pár percig keresett valamit a táskájában, majd előhúzott egy fekete bársony dobozkát, amin egy fehér masni volt átkötve. A kezembe adta, és várta, hogy kinyissam.
Óvatosan és persze ügyetlenül felnyitottam a tetejét, és nem tudtam mit mondani a meglepetéstől. A dobozban egy gyönyörű ezüst karkötő volt, tele medálokkal. Annyira szép volt, nagyon tetszett.
- Rob...ez gyönyörű.
- Tetszik? - mosolygott.
- Nagyon.
- Örülök neki. Na mutasd, had tegyem fel.
- Köszönöm - öleltem meg amikor felrakta rám.
- Nincs mit.
- Na és mihez lenne kedved? - kérdeztem tőle, miközben szétnéztem... - Mondjuk segítenék kipakolni. Aztá meg megnézhetnénk egy filmet, vagy... - akartam mondai valamit, de két kéz simult rá a hasamra, és elfelejtettem mindent, amit mondani akartam.
- Nekem máshoz lenne kedvem - suttogta a fülembe, majd belecsókolt a nyakamba.
- De Robbh - nyeltem nagyot. - Még ki sem pakoltál, és pihenned kellene...
- Kipakolni ráérek később is - fordított hirtelen maga felé. - Most mást akarok csinálni.
- Igen, és mit? - kérdeztem, miközben beletúrtam a hajába.
- Meg szeretném nézni a hálószobát...veled...
- Az engem is nagyon érdekelne...Merre van?
Rob felkapott, és csókolva elvitt a hálóba, amit persze nem tudtam alaposan megfigyelni, mert éppen más elfoglaltságom volt...
Rob az ágyra fektetett és tovább csókolt, én viszont türelmetlenebb voltam. Lerángattam róla a pólóját, amit nagy hevességemben el is szakítottam egy helyen. De Rob csak kacéran vigyorgott rajta. Aztán ő szabadított meg engem a pólómtól, majd végigcsókolt a nyakamtól a hasam aljáig. Beleborzongtam.
De megint túl türelmetlen voltam, és elkezdtem kigombolni a nadrágját. Miután levettem róla, vadul megcsókoltam.
- Mindjárt megeszlek - suttogta ajkaim közé.
És így is tett. Valamikor este feküdtünk fáradtan a másik mellé. Nem volt erőnk se beszélgetni, felkelni meg pláne nem. Csak feküdtünk és pihentünk.
- Nem vagy éhes? - szólalt meg mégis.
- De igen.
- Akkor várj, elmegyek az étlapért, és rendelhetünk valamit... - fel akart állni, de nem sikerült neki, mert visszahúztam.
- Fel ne merj kelni! Azt hiszed engedem, hogy itt hagyj? - kérdeztem, majd ráfeküdtem.
- De azt mondtad, éhes vagy.
- Igen, éhes vagyok...Rád. - elvigyorodott, majd ismét csókolni kezdett, de hirtelen rám tört a rosszullét.
- Bocsáss meg - kaptam a szám elé a kezem, majd lemásztam róla, gyorsan felkaptam a pólóját és a fürdőszobába szaladtam.
Csak percek múlva tudtam felülni a vécé mellé. Valami borzalmasan rosszul éreztem magam. Hányingerem volt és nagyon fájt a hasam...
- Ev, kicsim mi a baj? - térdelt le mellém Rob. Végig bent volt velem és simogatta a hátam.
- Nem tudom - nyeltem egyet. - Ezt nem kellett volna látnod.
- Ne viccelj. Várj, hozok egy kis vizet. - Gyorsan felállt, majd a szekrényből kivett egy poharat, és engedett bele vizet. Ittam egy kicsit, és máris jobban voltam. Fel akartam állni, de Rob nem hagyta.
- Nem, nem. Te szépen itt maradsz.
- De meg akarom mosni a fogam.
- Az most nem fontos. Gyere, aludnod kell. - azzal a karjába kapott és elvitt a hálóba.
- Nekem is van lábam - motyogtam.
- Igen, de ha most felállnál, tuti megint a fürdőben kötnél ki.
- Lehet...
- Na gyere - mondta majd lerakott az ágyra, és betakart. - Így ni. És most szépen alszol.
- Ne hagyj itt - nyúltam utána mikor fel akart állni.
- Csak a fürdőbe megyek. Egy perc. Aztán visszajövök, ígérem.
- Rendben. - és tényleg egy percig volt csak kint. Lekapcsolta a villanyt, aztán lefeküdt mellém, átkarolt és finoman simogatta a hasam. Ez segített. Pár perc múlva már aludtam is.
Megint az a hülye álom...Már nagyon unom. Mindig ugyanaz. Hogy vigyázzak, mert baj lesz. Meg legyek erős és támaszkodjam a barátaimra. Már nem is foglalkoztam vele...
Reggel erős napfényre ébredtem. Rob nem volt sehol, én meg azonnal felkeltem, és keresni kezdtem. A rosszullétem már nem volt sehol.
Rob a nappaliban ült és kávézott. Amint meglátott, rögtön letette a csészéjét és odajött hozzám.
- Jó reggelt - csókolt meg. - Hogy vagy?
- Már jól. És te?
- Örülök. Én is. Kérsz reggelit? Rendeltem pirítóst meg teát. Gondolom a gyomrodra most csak az a jó.
- Köszönöm. - leültünk és megreggeliztünk. Gondoltam ideje lenne neki felvázolni a mai programot.
- Figyelj, ma kellene meglátogatni Andyt. Eljönnél velem?
- Persze, hogy el. De úgy készülj, hogy délutánra van programunk...
- Igen, és mi?
- Bemutatlak a legjobb barátomnak. Azt beszéltem vele, hogy egy étteremben találkozzunk. Remélem eljössz.
- Hát persze. De te meg úgy készülj, hogy estére van programod.
- És mi az?
- Eljössz hozzánk. És ott is alszol.
- Értettem. - tisztelgett én meg jót nevettem rajta.
- Ha nem bánod, elmennék zuhanyozni mielőtt indulunk...
- Persze, menny csak - mondtam. - Addig én rendet rakok.
- Angyal vagy. - csókolt meg.
Gyorsan összepakoltam, majd nekiláttam a tervemnek. Halkan benyitottam a fürdőszobába, és megláttam Robot, aki nekem háttal zuhanyozott. Te jó ég, milyen jól néz ki...Gyorsan levettem magamról a pólóját, majd beléptem mögé, és átöleltem a hátát. Meglepődött, és elzárt a vizet.
- Ever, te meg mit csinálsz...
- Cssssssss - tettem a kezem a szájára, majd újra megnyitottam a vizet. - Csak zuhanyzok. Veled. - Megcsókoltam, de ő eltolt magától.
- Hé, ezt neked nem kéne...Még nem vagy teljesen jól, és...
- Had döntsem el én, hogy hogy vagyok. És képzeld, teljesen jól vagyok, úgyhogy fogd be, és csókolj meg végre. - Mosolyogva teljesítette a kérésem. Egy órát töltöttünk a zuhany alatt. Azt hiszem, hogy sok lesz a vízszámla. De tudom, hogy nem lesz mérges érte...
- Tudod, mi vagy te? - kérdezte tőlem a kocsiban ülve. A szemem sarkából láttam, hogy engem néz. Mint mindig...
- Mi? - kérdeztem, miközben kihajtottam a hotel alatti garázsból.
- Egy boszorkány.
- Mi van? - nevettem. - Ezt meg miért mondod?
- Azért, mert az vagy. Egyfolytában el akarsz csábítani, és én meg hagyom is magam. És tudod miért? Mert nem tudok ellenállni. Mindig megátkozol, vagy mi...
- Komolyan mondom nem vagy normális. Mikor van időd ilyeneket kitalálni?
- Már régóta gondolkozok ezen. De tegnap...na tegnap teljesen bebizonyosodott.
- Oké, akkor innentől kezdve nem fogok hozzád érni.
- Na, az kéne még. Vedd úgy, hogy nem mondtam semmit.
- Na látod - nevettem.
- De akkor is boszorkány vagy.
- Tőlem...
- Lemy! - szólítottam meg barátnőmet a kórház folyosóján.
- Á, szia drágám! Reméltem, hogy bejöttök.
- Voltál már bent Andynél?
- Igen, és nagyon jól jött, hogy jöttetek. Legalább válthatjuk egymást.
- És hogy van?
- Hát...a körülményekhez képest elég jól. Az orvos szerint nagyon gyorsan javul az állapota. Erős csaj, ki fogja bírni.
- A bátyja megérkezett már?
- Még nem, de beszélt már vele telefonon. Nem olyan könnyű elszabadulnia a munkahelyéről.
- Reméljük, hamarosan itt lesz.
- Igen. Na de mi megyünk - fogta kézen Joet.
- Persze, majd este találkozunk oké? Mondjuk lehet, hogy még délután hazaugrok átöltözni...
- Oké, akkor később. Sziasztok!
- Sziasztok! - köszönt el Joe is.
- Sziasztok! - mondtuk egyszerre Robbal.
- Akkor...bemegyünk?
- Hát...nekem nem biztos, hogy be kéne mennem...Elvégre még nem is találkoztam vele, meg biztosan nem örülne, hogy az első találkozáskor ilyen állapotban van...
- Igazad van, akkor előbb megkérdezem tőle.
Kopogtam, mielőtt bementünk volna a kórterembe. Csak egy halk igen volt a válasz. Már erre könnybe lábaft a szemem, pedig magamban megfogadtam, hogy akármi is lesz, nem fogok sírni. Lassan benyitottam, és bedugtam a fejem az ajtó mellett.
- Szia - mondtam halkan.
- Szia - mosolygott Andy, amikor meglátott. Szegénykém elég rossz állapotban volt, de Lemynek abban igazat adok, hogy a történtek után rosszabbnak kellene lennie.
Egy gép pittyegett mellette, és csövek lógtak ki a karjából. A feje pedig...szorosan be volt kötve. Először csak én léptem be, gondoltam jobb, ha először csak engem lát.
- Drágám, itt van velem Rob is. Bejöhet, vagy inkább szeretnéd, ha...
- Nem, nyugodtan bejöhet. - intettem neki, erre ő is belépett a nem túl nagy szobába.
- Jajj, mit csináltál magaddal? - ültem le mellé, miután megpusziltam az arcát.
- Ne is mondd...Szia - mosolygott Robra. - Sajnálom, hogy ilyen körülmények között találkozunk. Andy Weitz. - nyújtott kezet neki, miközben felszisszent.
- Óvatosan - figyelmeztettem.
- Rob Pattinson. Nagyon örülök. Egyébként jól nézel ki. - mosolygott.
- Úristen. Itt áll mellettem a híres Robert Pattinson. Ha nem lennék kórházi rongyban, és nem lenne ilyen nyomott fejem, akkor még el is hinném, amit az előbb mondtál. - mindhárman nevettünk.
- Mi történt, mesélj! - Rob eközben leült az ágy másik oldalára.
- Nem tudok. Nem emlékszem semmire.
- Egyetlen apró részletre sem?
- Nem, semmire. Vagyis csak arra, hogy az autómban ülökés vezetek. De sem az ütközésre, sem a mentőre nem emlékszem.
- Annyira sajnálom.
- Jajj, nem kell. Elvégre már nincs baj. Tudod, hogy erős és vagány csaj vagyok, hamar felépülök.
- Igen, tudom.
- Helyes! Egyébként vártam, hogy mikor cseszel le.
- Lecseszni, miért?
- Hát mert amikor Amanda bejött, akkor ide állt mellém, és elkezdett morogni, hogy ezt hogy képzeltem, meg hogy mit gondolok, hogy milyen volt egész éjszaka kint ülni a folyosón, és várni a híreket. Aztán meg közölte, hogy örül, hogy jól vagyok és elkezdett bőgni...
- Nem is ő lenne, ha nem veszekedett volna egy sort rád...
- Egyébként köszönöm, hogy itt voltatok akkor.
- Nincs mit. Bár ne kellett volna itt lennünk.
- Na de elég a lelkizésből. Mi van veletek fiatalok? - vigyorgott.
- Semmi, mi lenne?
- Robert, mint Ev egyik barátjának, kötelességemnek érzem tudatni veled, hogyha akár csak egyetle egyszer is fájdalmat okozol neki, én esküszöm, hogy levágom a goyóidat. - Rob nagyot nyelt, Andy komolyan nézett rá, én meg csak nevettem.
- Nyugi, édes, nem gondolja komolyan.
- Nem tényleg nem - nevetett Andy is. - De azért érted mire gondolok...
- Nagyon vicces - gúnyolódott Rob. - De amúgy tényleg jó vicc volt.
*******
Nem voltunk nagyon sokáig Andynél, elvégre hagynunk kell őt pihenni, és a bátyja is nemsokára megérkezik. Elvileg. Nehezemre esett szegényt otthagyni, de elvégre jó kezekben van, hisz az orvosok vigyáznak rá. De olyan törékenynek tűnt...
A délutáni program előtt még szerettem volna átöltözni, ezért előbb gyorsan hazaugrottunk. Rob a kocsiban morgott egy-két olyan dolgot, hogy mi nők miért szeretünk ennyit öltözködni, meg hogy hogy van ilyenhez türelmünk. Én meg elmagyaráztam neki, hogy nekünk jó érzés igényesnek és szépnek lenni, mert ki tudja, hogy hova fogunk majd eljutni egy nap folyamán. Nem szólt semmit, csak megrázta a fejét és csendbe maradt. Férfiak. Jellemző...
Lemy és Joe épp filmet néztek, de amikor megérkeztünk leállították, hogy amíg én készülődök, addig szegény Robnak ne kelljen zavartan ülnie mellettük. Majd megköszönöm nekik.
Ahogy öltözködtem, a pólóm leesett az ágyról és a földön landolt, én pedig lehajoltam érte. Nem kellett volna. Megint rosszul lettem, mint ahogy tegnap, de most annyira erős fájdalom volt a gyomromban, hogy összegörnyedtem a padlón és vártam, hogy mikor múlik el. De nem szűnt meg, még csak nem is enyhült. Próbáltam szólni Robéknak, de hang valahogy nem akart kijönni a torkomon. A szoba kezdett homályosodni, a szemeim pedig lecsukódtak. Nem álmodtam, de inkább álmodtam volna, mert az a sötétség, ahova kerültem, nagyon nyomasztó volt.
