A kék rózsa
Kinyitottam a szemem, és egy pár percig csak a plafont bámultam. Ha ezek az álmok folytatódni fognak, valószínű, hogy a diliházban kötök ki. Miért a kéz? Na és miért az a fénypont a sötétség közepén? Mit akar ez jelenteni? Talán láttam valamilyen horrorfilmet, amiben ilyen volt, de nem emlékeztem rá. Egyszer csak vége szakad...
Lassan ideje felkelnem. Ránéztem az órámra az éjjeli szekrényemen.
- Basszus - mondtam hangosan, majd a szekrényemhez ugrottan egy normális ruháért. Az óra fél ötöt mutatott, nekem meg 5-kor kezdődik a munkám. Gyorsan magamra rángattam egy normális farmert, meg egy blúzt, és az előszobába rohantam. A francba! Hova a fenébe raktam a kulcsokat? Felforgattam az összes fiókot az előszobában, az összes kabátnak átnéztem a zsebét, de sehol semmi. A végén csak megtaláltam. Az ajtóban volt...
Felkaptam a cipőmet, majd gyorsan bezártam az ajtót. A kocsimhoz rohantam, majd amikor beültem, máris beindítottam a motort. Természetesen amilyen szerencsétlen vagyok, mindenhol pirosat kaptam, de végül sikerült öt előtt öt perccel a könyvtár elé érnem. Leállítottam a kocsit, majd hátradőltem és kifújtam a levegőt. Jól kezdődik a délutánom...
Bezártam a kocsimat, majd a könyvtár főbejárata felé vettem az irányt. Végigmentem a fő folyosón, egészen a hátsó részlegig. Ledobtam a táskám, majd mentem is Ms. Treskothoz, a főnökömhöz, aki egy mogorva vénasszony volt.
- Jó napot Ms. Stuff - köszöntem neki.
- Ideje volt, hogy végre ideérj - mondta. (Magának is jó napot) gondoltam.
- Elnézést, csak egy kicsit elaludtam, de...
- Engem nem érdekelnek ezek. Egyéni szociális probléma.
- végül is nem késtem el - fejeztem be. Ilyen bunkó egy nőt.
- Valaki teljesen átrendezte a 6-os polcot. Mára az a dolgod, hogy rakd a helyére az összes könyvet.
- Rendben - válaszoltam. Azt hiszem, ezzel lefoglalom magam egy darabig.
Elvonultam a hátsó részlegig, de nem kellett volna ennyire sietnem. Amikor megláttam, hogy a könyvek egymás hegyén-hátán hevernek az asztalokon, és szinte mindegyik más helyen van, a szívinfarktus határán álltam. Vettem egy nagy levegőt, majd nekiálltam. Egy óra múlva már az összes könyv a helyén volt, én pedig már szédültem a sok létrán levéstől.
Kimentem Ms. Stuffhoz, aki éppen egy kislánnyal üvöltözött, mert nem hozott vissza időre egy könyvet. A kislány hamar megadta magát, és sírva rohant ki a könyvtárból. Hogy minél hamarabb szabaduljak, oda is mentem Ms. Stuffhoz. Elé léptem, majd megszólítottam.
- Ms. Stuff! Végeztem a dolgommal. Van még valami feladatom, vagy mára már végeztem? - Ahogy ránéztem, tudtam, hogy velem sem lesz nagyon kedves.
- Nocsak Miss McHeart! Csak nem fáradt már el? Ilyen hamar haza akar menni? Úgy gondolja, hogy mihelyts elvégezte a dolgát, már mehet is lógatni a lábát? De tudja mit? Mennyen csak! Mára már épp eleget segített!
Nem is hallgattam tovább. Fogtam magam, majd hátat fordítottam neki, és elindultam a táskámért. Elmentem Ms. Stuff asztala előtt, elköszöntem (persze nem köszönt vissza, amilyen bunkó) és a kocsimhoz mentem. Mielőtt beszálltam volna, eszembe jutott, hogy akartam venni virágot az étkezőasztalra. Elindultam a sarki virágos felé. Odafelé erősen bámultam a járdát, majd hirtelen a földön landoltam.
- A francba - morogtam, amikor rájöttem, hogy beleütköztem valamibe.
- Hogy az a... - mondta valaki. Ekkor felnéztem, és rájöttem, hogy inkább valakibe ütköztem bele. Mind a ketten a földön ültünk, és ez elég kínos volt. Ideje elnézést kérnem. De amikor felnéztem, elállt a lélegzetem. Ugyanaz a férfi ült velem szemben, akit Victoria mutatott a képen. A haja most is kócos volt, egy fekete póló, egy farmer, és egy Nike cipő volt rajta. Ő is bámult engem, majd felállt, és illedelmesen felsegített.
- Elnézést - mondtam fülig vörösödve. - Nem néztem az orrom elé.
- Nem, én sajnálom - szólat meg. A hangja kellemes volt, és egy kicsit rekedtes. - Nagyon siettem, és ezért történt. - mindketten nagy zavarban voltunk.
- Remélem nem haragszol a kávé miatt - böktem a fejemmel a földön heverő kiömlött kávé felé. - Ha akarod, kifizetem.
- Nem, nem kell. És nem is haragszom. - nem tudom, mit nézett rajtam, de ezt én is kérdezhettem volna magamtól.
- Akkor még egyszer sajnálom. Szia. - mondtam, majd elindultam vissza a kocsim felé.
- Várj! - kiáltott utánam. Megfordultam, és a szemében néztem. Olyan szeme volt, amit még sohasem láttam. Kékes zöld. Gyönyörű volt. - Had kárpótoljalak valamivel.
- Ó, ez nem szükséges, de tényleg. Inkább nekem kéne a kávé miatt...
- Legalább ezt fogadd el tőlem - mondta, majd a virágüzlet elől elvett egy kék rózsát, és felém nyújtotta. Elvettem tőle, és a kezünk véletlenül összeért. A bőre meleg volt, és puha. És amikor hozzá értem, mintha áramütés hatolt volna keresztül az egész testemen.
- Köszönöm - mondtam, majd gyorsan elhúztam a kezem. - Én mivel tudnálak kárpótolni? - kérdeztem, mivel nekem is adnom kellett neki valamit.
- Azzal, hogy elárulod a neved - mosolygott rám. Egy pár pillanatig hezitáltam, de végül belementem. Végül is mi bajom lehet belőle?
- Robert Pattinson - nyújtott kezet.
- Ever McHeart - mondtam, és kezet fogtam vele. Az érintésétől megint az a fura érzés jött rám.
- Remélem, hogy nem haragszol rám Ever - mondta, és mosolygott. Nem tudtam rá haragudni. De miért is kellett volna? Hisz mind a ketten hibásak voltunk.
- Természetesen nem - válaszoltam. - És remélem, hogy te sem.
- Nem, én sem haragszom - mosolygott huncutul. - Inkább örülök. - Örül? De hát minek?
- Pontosan minek is?
- Inkább kinek. - javított ki. - Örülök, hogy beléd botlottam, és remélem, hogy még találkozunk.
- Én is - válaszoltam. Te jó ég! Biztos megőrültem... - Ööö...nekem mennem kell - mondtam gyorsan.
- Rendben. Örültem a találkozásnak.
- Én is.
- Viszlát Ever.
- Viszlát Robert. - mondtam, majd a kocsim felé indultam. Amikor beszálltam, belenéztem a visszapillantó tükörbe, de már nem volt ott. Beindítottam a motort, majd kihajtottam a főútra.
Te jó ég! Találkoztam egy filmsztárral! Ráadásul nem is akármilyennel, hanem egy igen jóképűvel. És még virágot is kaptam tőle, ami most a mellettem levő ülésen hevert. Gyönyörű volt a maga egyszerűségében. Mint Robert. Jesszusom, mi történt velem? Nem lehetek ennyire oda valakiért, akit nem is ismerek! De talán neki is tetszettem. Hiszen úgy nézett, mintha valami csodát látna. Pedig rajtam semmi érdekes nincs. Ebben biztos voltam...
Mire hazaértem, Lemy már otthon volt. Nem akartam szólni neki erről kis találkozásról. Meg akartam tartani magamnak. Egy időre legalább is. A rózsámat beraktam egy vázába, és a szobámba vittem. Úgy terveztem, hogy az íróasztalom mellé rakom, de inkább az éjjeli szekrényem mellett döntöttem. Óvatosan leraktam, majd újra megcsodáltam. Gyönyörűen mutatott, de akkor sem bámulhatom örökké. Inkább kimentem a nappaliba, ahol Lemy a tévét nézte. Leültem mellé, majd beszélgetni kezdtünk.
- Neked nem Joenál kéne lenned? - kérdeztem meglepetten.
- Közbejött valami - mormolta. - Inkább beszéljünk másról. Hogy telt a napod?
- Elég rosszul. Ms Stuff megint kiabált velem, pedig nem csináltam semmi rosszat.
- Komolyan nem értem azt a nőt - rázta a fejét. - Ha akarod, szívesen megverem - ajánlotta fel. Erre felnevettem.
- Köszi, aranyos vagy, de egyenlőre nem szükséges. Majd szólok, ha kell.
- Rendben van, de tényleg szólj!
- Oké, megígérem. És neked milyen napod volt?
- Semmi különös nem történt. Négy körül értem haza, de már hulla fáradt vagyok.
- Már én is kezdek álmos lenni. Lassan mehetnénk aludni, nem gondolod?
- De igen. Szerintem is. Akkor jó éjszakát Ev!
- Neked is Lemy!
Bevonultam a fürdőbe, majd gyorsan lezuhanyoztam. Fogat mostam, felöltöztem, és a szobámba mentem. Lefeküdtem, és lekapcsoltam a lámpát. A hold fénye megvilágította a rózsámat a szekrényemen, ami csak még szebbnek tűnt így. A rózsa képével a fejemben aludtam el, és a rémálom aznap éjjel nem kísértett...
Extrák:
A virágüzlet
A könyvtár
2 megjegyzés:
ez nagyon aranyos :D nagyon várm már a folytatást nagyon ügyi vagy :D tetszik ever személyisége :D
Köszi! Bár nincs sok időm, azért próbálom minnél hamarabb feltenni a folytatást! Puszi
Megjegyzés küldése