A legédesebb dallam - 6. fejezet

A vacsora

Miután még beszélgettünk egy kicsit Robbal, hazavitt. Az én autóm a sulinál maradt, de amikor leparkoltunk a ház előtt, a kocsim ott állt. Érdekesen néztem Robertre, aki csak feltartott kézzel ült.

 - Mindent a maga idejében - mondta.

 - Ugye tudod, hogy ezzel túl messzire mentél? - kérdeztem fenyegetően, mire megfogta a kezem. Amikor hozzámért, mindig nyugodtság áradt szét bennem.

 - A vacsoránál mindent elmondok - ígérte. - Minden kérdésedre válaszolni fogok.

 - Hmmm...még szavadon foglak - mosolyogtam gonoszul.

 - Ajjaj...mit mondtam...

 - Talán egy kicsit jobban figyelhetnél, hogy miket ígérsz. A végén még megbánod.

 - Melletted nem tudok világosan gondolkodni. Felforgatod az életem.

 - Akkor talán jobb, ha nem találkozunk többé. - mondtam, majd nyitottam a kocsiajtót.

 - Ever, várj! Ez nem számít, én...- a szájára tettem az ujjam.

 - Csak vicceltem. Akkor sem tudnálak hanyagolni, ha akarnálak.

 - Ezzel én is így vagyok.

 - Ennek örülök.

 - Na de mikor is jöjjek érted este?

 - Ööö...nem is tudom...neked mikor jó?

 - Mondjuk nyolckor? - kérdezte.

 - Az remek. De most már mennem kell mert Lemy néz az ablakból. Tudod, ő a lakótársam. - még jó, hogy az autónak sötétített üvege van, mert akkor Lemy meglátta volna mellettem Robot.

 - Aha...értem...akkor nyolcra itt vagyok. - mondta, majd meg akart csókolni, de én elhúzódtam.

 - Mindent a maga idejében - idéztem őt. Erre olyan fejet vágott, mint egy gyerek, aki nem kaphat meg egy játékot, amit szeretne. - Ne nézz így rám - kérleltem. - Na jó - adtam meg magam. - Hajtsd le a fejed. - rögtön engedelmeskedett.

Akartam adni egy puszit a homlokára, de amikor odaért a szám az arcához, akkor felemelte a fejét, és megcsókolt. Azonnal elhúzódtam tőle.

 - Te... - morogtam. - De te akartad. A mai nap már nem kapsz több csókot.

 - Ever, ne csináld - de én kipattantam a kocsiból, és közbevágtam.

 - Akkor nyolckor, szia. - bezártam a kocsiajtót, majd bementem a házba.

Lemy rögtön elém szaladt, és kezdett volna kérdezgetni, ha én fel nem tartom a kezem.

 - Egy, kettő, három - számoltam, majd a telefonom csörögni kezdett. Ahogy sejtettem, Rob volt az.

 - Ever. Kérlek ne haragudj rám. Nem tudom mi ütött belém. Mondd, hogy meg bocsájtassz, és nem gondoltad komolyan, amit az előbb mondtál.

 - Rendben, megbocsájtok. De az előzőt még nem vontam vissza.

 - Úgy se bírsz nekem ellenállni - kuncogott. - Mellesleg itt hagytad a virágodat a kocsimban. - a franca, tényleg.

 - Itt vagy még? Kimegyek érte - mondtam, és az ajtóhoz mentem. Amikor kinyitottam, már ott állt.

 - Tessék - mondta, majd átnyújtotta a virágot. Az arcát oldalra fordította, mint aki puszit kér.

 - Megígéred, hogy jó leszel? - kérdeztem. Erre bőszen bólogatni kezdett. Lábujjhegyre álltam, és megpusziltam az arcát.

 - Este találkozunk - mondta, majd elindult a kocsija felé.

Megvártam, amíg elviharoz, majd bezártam magam mögött az ajtót. Lemy azonnal mellettem termedt, és a nappaliba húzott.

 - Most pedig szépen elmesélsz mindent!

 - Tudod mit? - kérdeztem. - Inkább majd holnap. Addigra már több lesz az esemény.

 - Ev, ne csináld, nem tudok várni holnapig.

 - Dehogynem - legyintettem, majd magammal húztam. - Addig is, segíts kiválasztani, hogy mit vegyek fel a vacsorához.

 - Legalább ezzel egy kicsit kárpótolva vagyok - mosolygott, majd a szekrényem elé állt, és elkezdte nézegetni a ruháimat. Amíg ő válogatott, én elmentem hajat mosni, és épp amikor tiszta sampon voltam, a telefonom elkezdett csörögni.

 - A fenébe - morogtam, majd egy törölköző után kezdtem kutakodni. Amikor megtaláltam, gyorsan felkaptam a telefonom. Ezt nem hiszem el!

 - Szia Rob. Talán itt felejtettél valamit?

 - Szia Ever. Most ahogy mondod, igen. Téged. Mit csinálsz most?

 - Éppen hajat mosok, úgyhogy ha nem haragszol, akkor most leteszem.

 - Ne haragudj, csak hiányzott a hangod.

 - De Rob...csak tizenöt perce mentél el...és nemsokára találkozunk...

 - Tudom, de akkor is...hiányzol - suttogta. Erre a kijelentésre nagyon boldog lettem, és megsajnáltam.

 - Te is nekem. De be szeretném fejezni a hajmosást, ha nem haragszol.

 - Persze. Akkor majd találkozunk.

 - Igen. Szia

 - Szia Ever.

Ezek után gyorsan befejeztem a fürdést, és mire kimentem a szobámba, Lemy már a fél ruhásszekrényemet kipakolta, és idegesen járkált fel-alá.

 - Na végre, hogy itt vagy! - mondta. - Nincs semmi használható ruhád. De én segítek rajtad! Gyere velem! - elkezdett a szobája felé húzni, és nem nagyon bírtam ellenkezni.

Az ágyára ki volt terítve egy gyönyörű, fekete ruha. Nem tudtam megszólalni.

 - Tudom, tudom - ismételte. - Szívesen. Nem tudom, hogy hol lennél nélkülem...Na de gyorsan kezdj valamit a hajaddal, addig én keresek hozzá cipőt.

 - Rendben - mosolyogtam. - És köszönöm.

Elmentem, és megszárítottam a hajam, majd hajsütő segítségével adtam neki egy kis formát. Egy pár perc sminkelés után már csak a ruhám és a cipőm hiányzott rólam. Lemynek sikerült megtalálnia a cipői közül a legmagasabb sarkút, amiben alig bírtam járni, de azért sikerült. A ruha olyan volt, mintha rám öntötték volna, és ez Lemynek volt köszönhető. Én nem akartam, de odavonszolt a tükör elé, hogy nézzem meg magam. Ennél a résznél szintén nem jutottam szóhoz...

 - Nagyon csinos vagy - tapsikolt Lemy. - Látszik, hogy az én művem.

 - Igen, és köszönöm. Ha te nem lennél itt, akkor farmerben, és egy pólóban mennék el.

 - Jajj, ne is mondd. Még ha belegondolok is kerülget a hányinger...

 - Ne játszd túl...nem tudsz színészkedni...

A színész szóra kopogtattak az ajtón. Hirtelen elfelejtettem levegőt venni.

 - Na azt hiszem én megyek - mondta halkan Lemy, majd elosont.

Nagy levegőt vettem, majd odamentem az ajtóhoz, és kinyitottam. Robert öltönyben volt és nyakkendőben, amiben még szívdöglesztőbben nézett ki. A kezében egy újabb rózsát szorongatott...de ez sem vörös volt...majd ne felejtsem el megkérdezni tőle, hogy miért pont kék...

Robert kitágult szemekkel bámult rám. Szintén nem jutott szavakhoz.

 - Jó estét - szólalt meg végül udvariasan. - Everért jöttem.

 - Ha-ha nagyon vicces - mondtam mérgesen. Rob felém nyújtotta a virágot, majd amikor elvettem, egy puszit adtunk egymásnak. Kizárólag csak arcra.

 - Gyönyörű vagy - mondta. Erre elpirultam. Akárcsak te...

 - Köszönöm. Te is jól nézel ki.

 - Mehetünk? - kérdezte, majd a kezét nyújtotta.

 - Egy pillanat - mondtam, és teljesen meg voltam ijedve, mert elfelejtettem átpakolni a táskámból egy olyanba, amelyik illik a ruhához. Lemy a nappaliból pisszegett, majd amikor odaértem, egy fekete táskát nyomott a kezembe, és szinte kirugdosott az ajtón. - Mehetünk.

Rob egy csendes és hangulatos étterembe vitt a belvárosban. Nem voltak sokan, és szerintem pont azért választotta. Ma este egyikőnk se akar sikítozó lányokkal találkozni.

Amikor leültünk az asztalunkhoz, (amit természetesen Rob előre lefoglalt) a pincér azonnal ott termett, és felvette a rendelésünket, majd elment. Körbenéztem az étteremben, ami leginkább egy botanikus kertre hasonlított. Mindenütt virágok, és más nagy és zöld növények voltak. A fal viszont sötét piros, leginkább bordós színben tündökölt. A tekintetem visszatért Robra, aki erősen bámult.

 - Mi az? - kérdeztem értetlenül.

 - Gyönyörű vagy - mondta ismét. Te jó ég! Ezt nem hiszem el! Már megint levett a lábamról...

 - Ezt direkt csinálod velem?

 - Mégis mit? - nézett rám zavartan.

 - Hát ezt...hogy egyfojtába bókolsz nekem, én pedig nem tudom hogy zavaromban mit csináljak. De persze azért jól esik, hogy ilyeneket mondassz. És ugyanakkor zavar, hogy én meg nem tudok neked semmit mondani...

 - És nem is kell...Egy férfinek az a dolga, hogy kényeztessen egy nőt - mosolygott.

 - És az, hogy válaszoljon a kérdéseire. Na akkor vágjunk bele.

 - Már most félek...

 - Ennyire nem lesz szörnyű, nyugodj meg! Na szóval...Honnan tudtad meg, hogy hol lakom?

 - Ez teljesen egyszerű - mondta, majd belekortyolt a kólájába. Értetlenül ráztam a fejem. - Színész vagyok, tudod. Csak szóltam a menedzseremnek, és neki már csak pár percbe tellett, hogy kiderítse.

 - És gondolom a lakcímemmel együtt megtudta, hogy hova járok suliba.

 - Pontosan...

 - Honnan tudtad, hogy mikor van irodalom órám, és ki az a lány, akiről meséltem?

 - Egyszerűen bementem a sulidba, és sikerült elbűvölnöm az igazgatónőt... - ennél a résznél huncutul vigyorgott.

 - Hát te nem vagy semmi...És hogy került a kocsim a házunk elé?

 - Ezt Lemytől kéne megkérdezned... - a szemeim tágra nyíltak, és felvettem a "hahazamegyekkinyírom" arcomat. - Kérlek, ne legyél rá mérges. Csak segíteni akart. És én hálás vagyok neki.

 - Persze, hogy nem vagyok rá mérges. Csak nagyon meglepődtem.

 - És gondolom te kérted meg rá, hogy dobja ki a rózsámat a szekrényemről.

 - Iiiigen...és amúgy is kezdett már hervadozni...

 - Annak a virágnak semmi baja nem volt még...gyönyörű volt...

 - Örülök, hogy tetszett...

 - És miért pont kék? Tudod, egy kicsit kutattam a neten, és a rózsa a lehetetlenséget fejezi ki.

 - Tényleg? - kérdezte. - Ezt nem tudtam. De talán jobb is, hogy nem vöröset adtam...

 - Miért? A vörös az igazi szerelem jelképe. A sárga pedig az örök barátságé...

 - Tudod, azért mondtam, hogy jobb, mert téged lehetetlen nem nem szeretni. És lehetetlen nélküled meglenni egyetlen napot is. De erről majd később...ezt a vacsora utáni sétára tartogatom.

 - Séta? Erről nem beszéltél nekem...és hol is fogunk pontosan sétálni?

 - Majd meglátod - mosolygott, és megsimogatta a kézfejem.

A pincér kihozta a vacsorát, és mi nekiláttunk. Közben beszélgettünk. Rob mesélt a családjáról. Elmondta, hogy van két nővére, és nagyon hiányoznak neki. Sőt, még egy kutyája is van, Patty. Ő itt van Londonban Rob szüleinél. Sajnos a munkája miatt keveset tud vele foglalkozni. Ezek után ő is kérdezett a családomról. Lassan kinyögtem, hogy a szüleim 5 éve meghaltak. Ekkor már végeztünk a vacsorával, és Rob megfogta a kezem.

 - Nagyon sajnálom - mondta.

 - Köszönöm. De beszéljünk valami vidámabb dologról!

 - Rendben van. Várj, még rendezem a számlát, utána mehetünk sétálni.

 - Oké.

Miután Rob kifizette a vacsorát, kinyitotta előttem az ajtót, majd kiléptünk a londoni éjszakába.

Extrák:

                                                            Ev ruhája a vacsoránál

                                                         

                                                                              Ever cipője

                                                                     

A legédesebb dallam - 5. fejezet

Bosszú, édes bosszú...

Reggel arra ébredtem, hogy Lemy kiabál. Ettől a csajtól nem lehet nyugodtan aludni. Feltápászkodtam, majd a nappaliba mentem. Lemy az ablakon kihajolva ordibált.

 - Még hogy én? Kikérem magamnak! A magam kis döge szokott reggel hatkor nyávogni az ablak alatt...Tényleg? Igen?! Hívja csak ki őket, majd meglátjuk, kinek van igaza!.....Na mennyen most már a tudja hova, hülye büdös vénasszony!!!!

 - Jesszus Lem! Kivel beszélsz, illetve ordibálsz kora reggel?

 - Jajj, szia Ev. Ne haragudj, nem akartalak felébreszteni, csak a szomszéd boszorkány - ennél a résznél kihajolt az ablakon, és hangosabban beszélt - azt hiszi, hogy én dőltöttem fel a kukáját. Jó lenne most már, ha találna magának más szórakozást, minthogy piszkálja a szomszédait!

 - Ne foglalkozz vele! Tudod, hogy milyen. Múltkor is eltűnt az olvasószemüvege, és átjött ide keresni. Pedig még soha nem járt nálunk, és ezt meg is mondtam neki. Aztán meg jól leordított, és még én voltam a hibás, mert elvesztette.

 - Komolyan mondom, nem normális.

 - Erre csak most jöttél rá? - kérdeztem nevetve.  - Az elmúlt hónapokban már tudatosulhatott volna benned.

 - Ebben igazad van - nevetett ő is.

 - Na de nekem nemsokára órám lesz, úgyhogy készülnöm kell. Neked mi a mai program?

 - Itthon maradok, és kitakarítok. Ráfér már a takarítás szegény házra.

 - Rendben. - mondtam, majd elindultam felöltözni.

 Kint megint csak szép idő volt, ezért egy farmer és egy lazább felső mellett döntöttem. A hajam laza kontyba fogtam, ettem egy kis műzlit, és elköszöntem Lemytől. Felkaptam a táskám és a kocsikulcsot, majd elindultam az irodalomórámra...

Természetesen amikor bementem az osztályba, Victoria és társai már a pad körül lebzseltek. Hogy fogom én ezt kibírni? Gyorsan leülte, próbáltam minnél kisebb feltűnést kelteni. Victoria csak egy "itt van zombi" szöveget motyogott, majd megint élénk társalgába fogott a többiekkel. Ez a csaj annyit tud dumálni! Be lehetne tömni a száját valamivel...mondjuk zoknival? Erre majdnem elnevettem magam, de sikerült visszatartanom, és időközben a tanár is megérkezett.

Ezen az órán Shakespeare egyik költeményét elemeztük, amikor kopogtak az ajtón.

 - Igen? - szólt ki Mr. Berty. Az ajtó nyílt, és nekem megállt a szívem, amikor láttam, hogy ki lépett be rajta.

 - Jó napot, elnézést a zavarásért. - mondta egy dallamos hang. - Everért jöttem.

Jesszusom...Hát akkor ezért kérdezte, hogy megyek-e ma suliba.

 - Ever? - kérdezte Mr. Berty. Gyorsan feleszméltem. Csak egy pillanatra láttam Victoria elképedt arcát, de az is elég volt, hogy büszkeség öntsön el.

 - Igen tanárúr - mondtam, majd felálltam a helyemről. Végigmasíroztam a padok között, majd Robert elé léptem. Fantasztikusan nézett ki, mint mindig. A kezében egy kék rózsa volt, majd amikor elé értem, átadta egy gyors szájra puszi kíséretében. Ezen teljesen megdöbbentem. De azért annyira nem, hogy mielőtt még kiléptem volna az ajtón, vigyorogva integettem Victoriának, akinek az álla még mindig a magassarkú cipője mellett volt.

 - Viszlát - mondtuk mindketten, majd Robert bezárta az ajtót. Ő elkezdett nevetni, de én csak gyagyán bámultam rá.

 - Ez meg mégis mi volt? - kérdeztem.

 - Mi lett volna? - kuncogott még mindig. - Te mondtad, hogy van egy csaj, aki mindig az én képemet mutogatja neked. Én persze kiderítettem, hogy ki az, és melyik órára jársz együtt vele. Gondoltam, egy kicsit szivassuk meg.

 - Igazad van, ez tényleg jó ötlet volt. - mosolyogtam egy kicsit én is. - Sőt, a legjobb ötlet, ami eddig az eszedbe jutott. - mondtam, és már nagyon nevettem.

 - Na látod. De gyere, ezzel még nincs vége. Még van valami a tarsolyomban.

 - Mégis mi? - kérdeztem értetlenül.

 - Majd meglátod, csak gyere - mondta, majd megfogta a kezem, és maga után húzott.

Kiértünk a suli parkjába, majd Rob egy kocsihoz húzott. Méghozzá nem is akár milyenhez. Egy fekete Porsche-hez. Az autó olyan fényesen csillogott a napfényben, hogy nem tudtam megszólalni.

 - Hamarosan vége az órának, és Victoriának ki kell jönnie. És mi természetesen tartogatunk neki egy kis meglepetést. - vigyorgott huncutul. Honnan tudja a nevét?

  - Robert Pattinson - mondtam komoly hangon. - Mégis mit tervezel?

 - Hát...ezt nem muszáj megcsinálnod, ha nem akarod...Igazából arra gondoltam, hogy amikor Victoria kijön, akkor mi itt csókolózhatnánk az autónak dőlve. De tényleg...ha nem akarod, akkor nem kell...már így is eléggé megl....

Nem engedtem neki befejezni, mert Victoria kifelé jött a suliból. Erőszakosan megragadtam a tarkóját, majd odahúztam a fejemhez, és megcsókoltam. Szerintem rájött, hogy mi is van, és ő is belement a játékba. Mindkét kezét a derekamra helyezte, és úgy húzott közelebb magához. De engem se kellett félteni. Olyan szenvedélyesen csókoltam, mintha tényleg együtt lennénk. Egy kicsit, alig észrevehetően kinyitottam a szemem, és láttam Victoriát, aki totál féltékenyen bámult minket.

El akartam húzódni Roberttől, tényleg el akartam, de nem volt erőm. Sőt, egyre erőszakosabban csókoltam. Robert sem nagyon akarta abbahagyni, de végül sikerült neki.

 - Azt hiszem elment. - zihált. Nem tudom, mi ütött belém, de teljesen megbolondított.

 - Még nem - nyögtem, majd visszahúztam az arcát az enyémhez, és megcsókoltam. Robert se tétlenkedett, úgyan úgy ölelt, mint az előbb, és ugyanolyan szenvedélyes volt.

 -Tényleg - mormogta, majd ajkait gyorsan visszatette az enyémekre. Ezen mosolyognom kellett.

Lassan, bár kevés akaraterővel elhúztam a fejem az övétől. Robert még egy utolsó puszit adott a számra, majd kinyitottam nekem az ajtót, és én beültem. Gyorsan megkerülte a kocsit, majd ő is beszállt. Beindította a kocsit, a motor hangosan felpörgött, és a kerekek is visítottak, ahogy elindultunk. Miután magunk mögött hagytuk Victoriát, elkezdtünk nevetni. Alig akartuk abbahagyni.

 - Hát ez jó volt - mondta nevetve.

 - Igen -  helyeseltem kuncogva.  - Láttad az arcát? Hát az felejthetetlen volt.

 - Pontosan. Nagyon jól játszottál. - ajjaj...ha tudná, hogy nem egészen játszottam...

 - Te is nagyon jó színész vagy.

 - Ööö...Ever...én nem egészen játszottam. Tudod, én nem azért csókoltam vissza, mert Victoria ott volt. Én háttal voltam, azért nem is láthattam. Szóval én őszintén csókoltalak meg...

Ekkor már a tegnapi kávézó előtt álltunk. Az előbbi szavai még mindig a fejemben voltak, és teljesen megnyugodtam, hogy ő is hasonlóképpen érez, mint én. A fejét lehajtotta, úgy láttam, hogy szégyelli magát. Muszáj megvigasztalnom. Nem bírom így látni. Ekkor valami oltári őrültség jutott eszembe.

 - Robert - kezdtem el. - Megtennél nekem valamit? Kérlek ülj át a hátsó ülésre.

 - De mégi... - leintettem.

 - Csak ülj hátra, kérlek. - Robert kicsatolta az övét, majd hátramászott. Én is követtem a példáját. Kicsit meg is lepődött, amikor az ölébe másztam, és átkulcsoltam kezemmel a nyakát.

 - Ever...mégis...mit csinálsz? - kérdezte akadozva, mert a kezemmel a hajába túrtam és közelebb vontam magam hozzá.

 - Tudod...én sem azért csókoltalak úgy, mert azt kellett csinálnom. Az csak úgy jött, és én engedtem neki.

 - Té... - kezdte volna el, de akkor betapasztottam a száját az enyémmel. Visszacsókolt, és a kezei a hátamat kezdte simogatni. Egy könnyed borzongás futott rajtam végig, amit ő is észrevett, és belemosolygott a csókunkba. Nem tudom, hogy meddig csókolóztunk, de elég hosszú idejig ahhoz, hogy mindketten levegő után kapkodjunk.

 - Örülök, hogy te is így érzel - mondta.

 - Hát még én.

 - Akkor most mi lesz? - kérdezte.

 - Mit szeretnél?

 - Ez nem csak rajtam múlik. De én szeretnék veled találkozni. És szeretnélek megismerni. Amikor veled vagyok, akkor fura boldogságot érzek. Mindig a közeledben akarok lenni, és amikor nem vagy mellettem, akkor nyugtalan vagyok. Igaz, hogy még csak három napja találkoztunk, de akkor is...

 - Én is szeretnék veled lenni. Ó a fenébe, hát persze, hogy szeretnék - nyögtem, majd megcsókoltam. Most nem sokáig tartott, de ős is ugyanolyan lelkes volt, mint én.

- Ööö...nem gyors a tempó egy kicsit? - kérdeztem zavartan.

 - De igen. - lehelte, majd apró puszi nyomott a számra. - De nem érdekel.

 - Igazad van. Engem sem.

 - Akkor? - kérdezte. - Eljössz velem vacsorázni?

 - Egy feltétellel - mondtam, és én is adtam egy puszit neki.

 - És mi lenne az? - egy kicsit húztam az időt.

 - Szépen...elmondod...hogy...honnan...tudsz...ennyit...rólam... - mondtam apró puszik kíséretében. Erre csak nagyot sóhajtott, és elmosolyodott.

Extrák:

                                                                       Ever ruhája

                                                          Rob, amikor Everért ment                         

 

                                                      

Ever rózsája

                                                                      Rob kocsija         

A legédesebb dallam - 4. fejezet

A levél

Reggel teljesen kipihentnek éreztem magam, mivel az egész éjszakát átaludtam. Újult erővel kiugrottam az ágyból, és az ablakhoz szökdécseltem. Elhúztam a függönyt, hogy megnézzem, ma milyen idő várható. Kint sütött a nap, és legalább 25 fok volt, ezért a szekrényemből egy csinos rövid gatyát, és egy fekete pólót kaptam fel. Beágyaztam, de amikor végeztem megakadt a szemem valamin. Pontosabban a virágomon, ami semmit sem változott. Ugyanolyan gyönyörű és egyszerű volt, mint tegnap.

Dúdolva mentem ki a konyhába, Lemy pedig egy széken ülve nagyra nyitott szemekkel bámult rám, amíg meg nem csináltam a műzlimet. Leültem vele szembe, majd muszáj volt megkérdeznem.

 - Megkérdezhetem, hogy mit nézel annyira?

 - Hát...elég régen hallottalak már énekelni, és ami a mosolygást illeti...Hát azzal határozottan nekem is jobb kedvem lett. De mi is van veled?

 - Semmi - mondtam, miközben a műzlimet kavargattam vigyorogva, mint egy bolond.

 - Nekem ezt ne mondd! Valaminek történnie kellett. Mesélj már!

 - Nem történt semmi... - bizonygattam. Lemy arckifejezése viszont nem változott. - De tényleg. Nincs semmi.

 - Akkor rendben...Előbb utóbb úgy is el fogod mondani. Ha másképp nem, akkor erőszakkal kihúzom belőled- fenyegetett.

 - Ha te mondod - mondtam, még mindig mosolyogva. - De nekem mennem kell. - Beraktam a mosogatóba a tálat, majd az előszobába mentem, hogy felvegyem a szandálom. Suliba kellett mennem, de hálistennek nem Victoriával volt órám.

 - Jó legyél, szia! - köszönt Lemy.

 - Te is! Szia - mondtam én is.

Felkaptam a táskám és a kocsikulcsot, majd az autómhoz mentem. De mielőtt beszálltam volna, megnéztem a postaládát. Jött pár számla és egy levél, amin a nevem állt. Gyorsan kibontottam, és szinte elállt a szívverésem.

      "Még tartozol nekem egy kávéval. Tudom, azt mondtam, hogy nem kérek másikat, de meggondoltam magam. Legyél ma 2-kor a Streetwall kávézóban.

       Remélem, a rózsám még megvan. Vagy ha nem, akkor adok egy másikat.

                                                                                                  Várlak, Robert

  

Atya úr isten! Rob találkozni akar velem! Méghozzá ma! De hát miért? Kizárt hogy a kávé miatt. Lehet, hogy tetszem neki? Akkor nem csak én érzek így. Jó tudni. Na most kéne ezt Victoria orra alá dörgölni. Azt biztos, hogy leesne az álla. Talán majd valamikor meglát Roberttel, és szét fogja vetni a féltékenység. Na de Ever! Mégis mi ütött beléd? Attól, hogy küldött egy levelet, és találkozni akar veled, attól még nincs beléd zúgva! Vagy mégis?

Gyorsan beültem a kocsimba, és elindultam a fősulira. Annyira fel voltam dobódva a levél miatt, hogy most semmi sem bírta elrontani a kedvem. Ma kémiám volt, amit nem nagyon szerettem, de hát nincs mit tenni. Beültem rá, és hallgattam a tanár szónoklatát. Hálistennek sem Victoriával, sem a kis barátnőjével nem találkoztam. Még csak az kellett volna...

Miután vége volt az órámnak, rohantam haza enni és átöltözni. Amint megebédeltem, behajigáltam a tányérokat a mosogatóba, és rohantam is a szobámba. Hosszú percekig álltam a szekrényem előtt valami normális ruha után kutatva. Végül a rövid gatyám maradt, viszont a fekete póló egy kicsit gyászos volt, ezért lecseréltem fehérre. A szandálom és a hajam is maradt úgy, ahogy volt. Elszaladtam a fürdőbe fogat mosni, és felvittem egy kis sminket. Felkaptam a táskám az előszobából, majd a kocsimhoz rohantam. Elmentem az említett kávézóhoz, de még egy pár percig ültem kint, mert pár perccel hamarabb érkeztem. Amikor viszont kettő lett, kipattantam, és besétáltam a kávézó ajtaján. 

Rögtön megpillantottam Robertet, aki a sarokban levő asztal mellett ült. A haja most is rendetlenül állt, egy pólót és egy farmert viselt. Lassan oda metem hozzá, majd amikor csak egy pár lépésnyi távolság volt köztünk, odajött, és adott két puszit.

 - Szia - köszönt. - Nagyon csinos vagy.

 - Szia. Köszönöm - motyogtam zavartan, majd leültem. 

 - Nem tudtam, hogy mit szeretsz, de bátorkodtam neked is egy kávét rendelni.

 - A kávé az jó lesz. De én fizetem, mivel a tiéd tegnap kiömlött. 

 - Na ne viccelj - mondta kuncogva. - Az csak egy ürügy volt, hogy találkozhassak veled. Kit érdekel eg pohár kávé? - zavartan néztem rá.

 - És mégis miért akartál velem találkozni? És honnan tudtad meg a címem?

 - Többet tudok rólad, mint gondolnád - mosolygott gonoszan. - De az legyen az én titkom, hogy honnan szerzem az infókat. - közben kihozták a kávénkat, és én zavartan kavargatni kezdtem.

 - Ugye tudod, hogy ez így nem fair.

 - Mégis mi?

 - Hát az, hogy te majdnem mindent tudsz rólam, én viszont ezzel ellentétben semmit. Vagyis valamit mégis. Annyit, hogy színész vagy. Az egyik lány a suliban folyamatosan a képedet mutogatja. Bár én ezen általában csak nevetni szoktam. Nem értem azokat, akik úgy vannak oda valakiért, hogy nem is ismerik. - Basszus hogy lehetek ilyen hülye? Hisz én is úgy ábrándoztam róla, mint egy fanatikus rajongó.

 - Hát az tény, hogy elég sok lány rajong értem - mosolygott zavartan. Úristen hogy lehet valaki ennyire szívdöglesztő? Ever! Elég! Fejezd ezt be, de most rögtön! - De ez nem olyan jó, mint gondolod.

 - Hallottam, hogy milyen ára van annak, ha az ember sztár.

 - Mint például? - faggatott.

 - Hát...mondjuk nem járkálhat kint az utcán szabadon anélkül, hogy a rajongók fel ne ismernék. Vagy például nem nagyon van szabadideje. Vagyis van, de csak arra, amire akarja, hogy legyen.

 - Igen - helyeselt. - És ez csak kettő a százból.

 - Na de térjünk csak vissza hozzád. Miért akartál találkozni velem?

 - Hát...szeretnék veled jobban megismerkedni, mert az első találkozás nem volt valami fényes.

 - Hát igen...

 - És...szóval...szerintem kedves és okos lány vagy Ever. Nem véletlenül jársz London egyik legjobb főiskolájára. - erre leesett az állam.

 - Hát még ezt is kiderítetted - mormogtam.

 - Ha valamit csinálok, akkor azt már rendesen nem? Na de mindegy is...Szóval szeretnék még veled találkozni. Megoldható lenne?

 - Azt hiszem igen. - csak ennyit bírtam kinyögni.

 - Akkor megadom a mobilszámom, és te is a tiédet. Majd telefonon értekezünk.

 - Rendben van. - miután telefonszámot cseréltünk, és megittuk a kávénkat (természetesen Ő állta a számlát) felállt. 

 - Nekem lassan mennem kéne. Lesz egy interjúm a Heathrow Hotelben egy óra múlva.

 - Nekem is mennem kell.

 - Hát örültem a találkozásnak Ever. Nemsokára hívlak.

 - Én is örültem. - Adott két puszit, majd a fülembe suttogott.

 - És még egyszer nagyon csinos vagy.

Mielőtt megszólalhattam volna, hátat fordított, és eltűnt. Egy darabig még álltam ott, de aztán magamhoz tértem, és kimentem a kávézóból. Beültem a kocsimba, és ott folytattam tovább a bambáskodást. El sem hiszem, hogy találkozni akar még velem, és hogy elkérte a mobilszámomat. Egyenlőre nem mondom el senkinek. Még Lemynek se. De mégis mit mondhatnék? "Figyelj Lemy! Múltkor nekimentem egy srácnak, aki mellesleg Robert Pattinson, és elkérte a mobilszámom. Ja, és persze ne feledkezzünk meg a rózsáról, és a levélről a postaládában se. Na és találkozni akar még velem." Tiszta őrültségnek hangzana. Aztán meg Lemyt vihetném szívrohammal a kórházba. Mondjuk csoda, hogy én még nem vagyok ott...

Hazamentem, majd beültem a fürdőkádba a könyvemmel, bár tudtam, hogy úgysem tudok koncentrálni rá. Egész végig Roberten agyaltam. Mit akarhat velem? Talán csak barátkozni. De biztos vannak barátai. Vagy esetleg....De nem, azt nem lehet...Nem akarhat velem randizni! Hiszen ismer nálam csinosabb lányokat is, akik nem csak szépek, de pénzük is van. Nem mintha Robertet olyannak gondolnám, aki csak a pénzért barátkozik emberekkel. De hát minek neki pénz? Biztos rengeteget kapott az eddigi filmjeiért.

De akkor mit akarhat tőlem? Ekkor megszólalt a telefonom. A kijelzőn megláttam a nevet: "Rob"

 - Igen?

 - Szia Ever, Rob vagyok. Csak azért hívlak, hogy megkérdezzem, holnap mész suliba?

 - Ööö...igen. Miért?

 - Csak tudni akartam. Mennem kell, szia.

 - Szia - mondtam, de már letette.

Ez mégis mi volt? Miért érdekli, hogy megyek e suliba? Vajon mit akarhat?

Nagy nehezen kikászálódtam a kádból, magam köré csavartam a törölközőm, majd a szobámba mentem. Felkaptam egy pólót és egy melegítőt. Ahogy szétnézte, láttam, hogy valami hiányzik a szobámból. De mi? Hát persze...De hol a....

 - Lemy itthon vagy? - kiabáltam.

 - Igen, mondd.

 - Hol  vagy?

 - A konyhában. Éppen a vacsit csinálom.

Kibaktattam a konyhába, majd egy kicsit idegesen megkérdeztem.

 - Voltál a szobámban?

 - Igen, voltam. Összeszedtem a szennyesedet. Remélem nem baj.

 - Nem, dehogy is. És kidobtad a virágomat?

 - Milyen virágodat? - kérdezte értetlenül.

 - Ami az éjjeli szekrényemen volt.

 - Én nem láttam semmilyen virágot, csak egy üres poharat benne egy kis vízzel.

 - Tényleg nem nyúltál hozzá?

 - Mondom, hogy nem.

 - Akkor meg hova lett?

 - Nekem fogalmam sincs, de az biztos, hogy én nem nyúltam hozzá semmilyen virághoz a mai nap folyamán.

 - Ez érdekes...talán én dobtam ki, de nem emlékszem rá. - és tényleg nem emlékeztem rá.

 - Csak nem valami elvonja a figyelmed a dolgoktól, drága Evem - kacagott Lemy. - Vagy inkább valaki?

 - Menny már...dehogy is...csak fáradt vagyok... - de ez nem igaz. Tökéletesen jól aludtam tegnap, és ez valakinek köszönhető volt.

 - Kész a vacsi! Eszünk? -szólalt meg Lemy.

 - Persze. Mit főztél?

 - Csirkét - mosolygott.

 - Imádlak - mondtam neki, majd elindultam teríteni.

A vacsora nem nagyon jól sikerült. Lemy nem annyira jó szakács. Inkább én szoktam főzni. Nem is tudom, mi ütött belé. Miután végeztünk, elmosogattam, majd mondtam Lemynek, hogy fáradt vagyok, és hogy elmegyek lefeküdni. Jó éjszakát kívántam, de még nem igazán voltam álmos. Így leültem a laptopom elé, és bekapcsoltam. Behívtam a keresőm, majd beírtam: Kék rózsa jelentése.

És ki s hozta. De csak egyetlen mondatot. "A kék rózsát mindenhol a lehetetlennel azonosítják" Ez meg mégis mit jelent? Ha akarna tőlem valamit, akkor adhatott volna vörös rózsát (igaz szerelem). Vagy mondjuk sárgát (szerelem első látásra, igaz barátság). De kéket? Vagy nem akar semmit tőlem, vagy csak egyszerűen nem ismeri a virágok jelentését...

Megnéztem még az e-maileket, jött egy a nénikémtől. Gyorsan válaszoltam neki, majd elmentem aludni. A rémálom megint visszatért...

                                                                      Ever szobája                              

                                         

                                                                                                 

                                                                     Ever pizsamája

                                                                  

                                                              

                                                                        Ev telefonja

A legédesebb dallam - 3. fejezet

A kék rózsa

Kinyitottam a szemem, és egy pár percig csak a plafont bámultam. Ha ezek az álmok folytatódni fognak, valószínű, hogy a diliházban kötök ki. Miért a kéz? Na és miért az a fénypont a sötétség közepén? Mit akar ez jelenteni? Talán láttam valamilyen horrorfilmet, amiben ilyen volt, de nem emlékeztem rá. Egyszer csak vége szakad...

Lassan ideje felkelnem. Ránéztem az órámra az éjjeli szekrényemen.

 - Basszus - mondtam hangosan, majd a szekrényemhez ugrottan egy normális ruháért. Az óra fél ötöt mutatott, nekem meg 5-kor kezdődik a munkám. Gyorsan magamra rángattam egy normális farmert, meg egy blúzt, és az előszobába rohantam. A francba! Hova a fenébe raktam a kulcsokat? Felforgattam az összes fiókot az előszobában, az összes kabátnak átnéztem a zsebét, de sehol semmi. A végén csak megtaláltam. Az ajtóban volt...

Felkaptam a cipőmet, majd gyorsan bezártam az ajtót. A kocsimhoz rohantam, majd amikor beültem, máris beindítottam a motort. Természetesen amilyen szerencsétlen vagyok, mindenhol pirosat kaptam, de végül sikerült öt előtt öt perccel a könyvtár elé érnem. Leállítottam a kocsit, majd hátradőltem és kifújtam a levegőt. Jól kezdődik a délutánom...

Bezártam a kocsimat, majd a könyvtár főbejárata felé vettem az irányt. Végigmentem a fő folyosón, egészen a hátsó részlegig. Ledobtam a táskám, majd mentem is Ms. Treskothoz, a főnökömhöz, aki egy mogorva vénasszony volt.

 - Jó napot Ms. Stuff - köszöntem neki.

 - Ideje volt, hogy végre ideérj - mondta. (Magának is jó napot) gondoltam.

 - Elnézést, csak egy kicsit elaludtam, de...

 - Engem nem érdekelnek ezek. Egyéni szociális probléma.

 - végül is nem késtem el - fejeztem be. Ilyen bunkó egy nőt.

 - Valaki teljesen átrendezte a 6-os polcot. Mára az a dolgod, hogy rakd a helyére az összes könyvet.

 - Rendben - válaszoltam. Azt hiszem, ezzel lefoglalom magam egy darabig.

Elvonultam a hátsó részlegig, de nem kellett volna ennyire sietnem. Amikor megláttam, hogy a könyvek egymás hegyén-hátán hevernek az asztalokon, és szinte mindegyik más helyen van, a szívinfarktus határán álltam. Vettem egy nagy levegőt, majd nekiálltam. Egy óra múlva már az összes könyv a helyén volt, én pedig már szédültem a sok létrán levéstől.

Kimentem Ms. Stuffhoz, aki éppen egy kislánnyal üvöltözött, mert nem hozott vissza időre egy könyvet. A kislány hamar megadta magát, és sírva rohant ki a könyvtárból. Hogy minél hamarabb szabaduljak, oda is mentem Ms. Stuffhoz. Elé léptem, majd megszólítottam.

 - Ms. Stuff! Végeztem a dolgommal. Van még valami feladatom, vagy mára már végeztem? - Ahogy ránéztem, tudtam, hogy velem sem lesz nagyon kedves.

 - Nocsak Miss McHeart! Csak nem fáradt már el? Ilyen hamar haza akar menni? Úgy gondolja, hogy mihelyts elvégezte a dolgát, már mehet is lógatni a lábát? De tudja mit? Mennyen csak! Mára már épp eleget segített!

Nem is hallgattam tovább. Fogtam magam, majd hátat fordítottam neki, és elindultam a táskámért. Elmentem Ms. Stuff asztala előtt, elköszöntem (persze nem köszönt vissza, amilyen bunkó) és a kocsimhoz mentem. Mielőtt beszálltam volna, eszembe jutott, hogy akartam venni virágot az étkezőasztalra. Elindultam a sarki virágos felé. Odafelé erősen bámultam a járdát, majd hirtelen a földön landoltam.

 - A francba - morogtam, amikor rájöttem, hogy beleütköztem valamibe.

 - Hogy az a... - mondta valaki. Ekkor felnéztem, és rájöttem, hogy inkább valakibe ütköztem bele. Mind a ketten a földön ültünk, és ez elég kínos volt. Ideje elnézést kérnem. De amikor felnéztem, elállt a lélegzetem. Ugyanaz a férfi ült velem szemben, akit Victoria mutatott a képen. A haja most is kócos volt, egy fekete póló, egy farmer, és egy Nike cipő volt rajta. Ő is bámult engem, majd felállt, és illedelmesen felsegített.

 - Elnézést - mondtam fülig vörösödve. - Nem néztem az orrom elé.

 - Nem, én sajnálom - szólat meg. A hangja kellemes volt, és egy kicsit rekedtes. - Nagyon siettem, és ezért történt. - mindketten nagy zavarban voltunk.

 - Remélem nem haragszol a kávé miatt - böktem a fejemmel a földön heverő kiömlött kávé felé. - Ha akarod, kifizetem.

 - Nem, nem kell. És nem is haragszom. - nem tudom, mit nézett rajtam, de ezt én is kérdezhettem volna magamtól.

 - Akkor még egyszer sajnálom. Szia. - mondtam, majd elindultam vissza a kocsim felé.

 - Várj! - kiáltott utánam. Megfordultam, és a szemében néztem. Olyan szeme volt, amit még sohasem láttam. Kékes zöld. Gyönyörű volt. - Had kárpótoljalak valamivel.

 - Ó, ez nem szükséges, de tényleg. Inkább nekem kéne a kávé miatt...

 - Legalább ezt fogadd el tőlem - mondta, majd a virágüzlet elől elvett egy kék rózsát, és felém nyújtotta. Elvettem tőle, és a kezünk véletlenül összeért. A bőre meleg volt, és puha. És amikor hozzá értem, mintha áramütés hatolt volna keresztül az egész testemen.

 - Köszönöm - mondtam, majd gyorsan elhúztam a kezem. - Én mivel tudnálak kárpótolni? - kérdeztem, mivel nekem is adnom kellett neki valamit.

- Azzal, hogy elárulod a neved - mosolygott rám. Egy pár pillanatig hezitáltam, de végül belementem. Végül is mi bajom lehet belőle?

 - Robert Pattinson - nyújtott kezet.

 - Ever McHeart - mondtam, és kezet fogtam vele. Az érintésétől megint az a fura érzés jött rám. 

 - Remélem, hogy nem haragszol rám Ever - mondta, és mosolygott. Nem tudtam rá haragudni. De miért is kellett volna? Hisz mind a ketten hibásak voltunk. 

 - Természetesen nem - válaszoltam. - És remélem, hogy te sem.

- Nem, én sem haragszom - mosolygott huncutul. - Inkább örülök. - Örül? De hát minek?

 - Pontosan minek is?

 - Inkább kinek. - javított ki. - Örülök, hogy beléd botlottam, és remélem, hogy még találkozunk.

 - Én is - válaszoltam. Te jó ég! Biztos megőrültem... - Ööö...nekem mennem kell - mondtam gyorsan.

 - Rendben. Örültem a találkozásnak. 

 - Én is.

 - Viszlát Ever.

 - Viszlát Robert. - mondtam, majd a kocsim felé indultam. Amikor beszálltam, belenéztem a visszapillantó tükörbe, de már nem volt ott. Beindítottam a motort, majd kihajtottam a főútra.

Te jó ég! Találkoztam egy filmsztárral! Ráadásul nem is akármilyennel, hanem egy igen jóképűvel. És még virágot is kaptam tőle, ami most a mellettem levő ülésen hevert. Gyönyörű volt a maga egyszerűségében. Mint Robert. Jesszusom, mi történt velem? Nem lehetek ennyire oda valakiért, akit nem is ismerek! De talán neki is tetszettem. Hiszen úgy nézett, mintha valami csodát látna. Pedig rajtam semmi érdekes nincs. Ebben biztos voltam...

Mire hazaértem, Lemy már otthon volt. Nem akartam szólni neki erről  kis találkozásról. Meg akartam tartani magamnak. Egy időre legalább is. A rózsámat beraktam egy vázába, és a szobámba vittem. Úgy terveztem, hogy az íróasztalom mellé rakom, de inkább az éjjeli szekrényem mellett döntöttem. Óvatosan leraktam, majd újra megcsodáltam. Gyönyörűen mutatott, de akkor sem bámulhatom örökké. Inkább kimentem a nappaliba, ahol Lemy a tévét nézte. Leültem mellé, majd beszélgetni kezdtünk.

 - Neked nem Joenál kéne lenned? - kérdeztem meglepetten.

 - Közbejött valami - mormolta. - Inkább beszéljünk másról. Hogy telt a napod?

 - Elég rosszul. Ms Stuff megint kiabált velem, pedig nem csináltam semmi rosszat.

 - Komolyan nem értem azt a nőt - rázta a fejét. - Ha akarod, szívesen megverem - ajánlotta fel. Erre felnevettem.

 - Köszi, aranyos vagy, de egyenlőre nem szükséges. Majd szólok, ha kell.

 - Rendben van, de tényleg szólj!

 - Oké, megígérem. És neked milyen napod volt?

 - Semmi különös nem történt. Négy körül értem haza, de már hulla fáradt vagyok.

 - Már én is kezdek álmos lenni. Lassan mehetnénk aludni, nem gondolod?

 - De igen. Szerintem is. Akkor jó éjszakát Ev!

 - Neked is Lemy!

Bevonultam a fürdőbe, majd gyorsan lezuhanyoztam. Fogat mostam, felöltöztem, és a szobámba mentem. Lefeküdtem, és lekapcsoltam a lámpát. A hold fénye megvilágította a rózsámat a szekrényemen, ami csak még szebbnek tűnt így. A rózsa képével a fejemben aludtam el, és a rémálom aznap éjjel nem kísértett...

Extrák: 

                                                                      A virágüzlet   

                                                                       A könyvtár