Séta a parkban
- Ugye nincs nagyon messze? - kérdeztem Robtól. Elég hűvös volt idekinn, és én meg nem hoztam magammal semmit, amit felvehetnék, hogy ne fázzak. Pedig igazán lehetett volna annyi eszem. És ez Lemynek se tűnt fel...
- Hát... ha az utca túloldala neked messze van, akkor - mosolygott, miközben előre mutatott. Velünk szemben semmi mást nem lehetett látni, csak fákat...miért is nem tűnt fel? Talán valaki nagyon is elvonja a figyelmem...
- Nem, nincs messze - motyogtam fülig vörösödve. - Igazából csak azért kérdeztem, mert...hát, tudod, elég hideg van kint, és nekem meg nincs...
- Csak ennyi? - kérdezte. - Azt hiszem, ezen segíthetünk - mondta, majd levette a zakóját, és rám terítette. Ezek után pedig átfogta a derekam. Összehúzott szemöldökkel bámultam rá.
- Csak azért, hogy én se fázzak - bizonygatta. Erre csak megráztam a fejem, és a szememet forgattam, ő pedig mosolyogva átment az úton, miközben engem is húzott magával.
A park nagy, csendes, és gyönyörű volt, ahogy a lámpák a padok mellett megvilágították. És ami a legjobb volt benne: Csak mi ketten voltunk, és senki más. Már egy pár perce némán sétáltunk, és a csönd nyugtató volt. Egyikünk sem volt beszédes típus, ha nem volt mit mondanunk, akkor csendben maradtunk. De Robnak mégis volt mondanivalója.
- Tudod Ever - kezdte. - Kevés hozzád hasonló embert ismerek. Tudom, hogy még csak 3 napja, hogy találkoztunk, de akkor is. Okos vagy, gyönyörű, és - felhorkantva félbeszakítottam.
- Még hogy én? Gyönyörű? Na ne viccelj.
- Ez halálosan komoly. Tényleg...
- Biztos ismersz nálam szebb nőket is...
- Mondjuk a kutyámat?
- Hülye - ütöttem a mellkasára. Ezen csak nevetett.
- Komolyan mondtam. És ez a közeljövőben nem fog megváltozni...
- Ezt hogy érted? - kérdeztem zavartan.
- Ever!...Tudom, hogy még korai, de...
- De mi?
- De...mindegy. Ez még nem alkalmas...még hamar van...
- Annyira rossz nem lehet. Vagy igen? Mondd el!
- Ha nem baj, akkor még várnék vele...
- Ahogy gondolod. Szeretnéd tudni, hogy én milyennek látlak?
- Igen. Kérlek, mondd el!
- Szerintem te nyugodt vagy, nem túl okos, de rendkívül éles elméjű. - És rettentően jóképű...tettem hozzá magamban.
- Á, szóval nem vagyok okos...De azt mégis tudom, hogy hol vagy csikis...
- Hogy mi? - kérdeztem zavartan. Erre az a keze, amelyik a derekam körül volt, hirtelen elkezdett csiklandozni.
- Ne, elég! Hagyd abba! - kértem nevetve.
- Na, szóval visszavonod az előbbit?
- Igen, igen visszavonom, csak ne csikizz tovább! - ekkor abbahagyta, én pedig elszaladtam.
Nem kellett egy pár másodperc, már el is kapott, majd magával húzott a fűbe, és hanyatt estünk. Addig nevettünk, amíg meg nem untuk. Ekkor azonban Robert felém fordult, és a szemembe nézett.
- Mit szólnál hozzá, ha holnap én vinnélek iskolába?
- Annak nagyon örülnék. - mosolyogtam.
- És persze idegesítjük kicsit Victoriát. Mit gondolsz?
- Szerintem már eleget szenvedett...De mit számít? Azt akarom, hogy haljon meg a féltékenységtől. Azt akarom, hogy lássa, hogy én vagyok a...- jesszusom! Mit akartam mondani? Hogy én vagyok a barátnője? Hát ez értelmes volt tőlem. Gratulálok Ever! Ezt jól megcsináltad!
- Hogy mi vagy te? - kérdezte mosolyogva.
- Semmi - vágtam rá gyorsan.
- Csak nem a barátnőm? - a fenébe. Erre nem feleltem, csak lehajtottam a fejem. - Hát éppenséggel én is valami ilyesmire gondoltam éppen. Szóval?....Akkor.... - felállt, és engem is felhúzott, majd megfogta a kezem.
- Lennél a barátnőm? - úristen! Úristen!
- Azt hiszem, igen...De biztos ezt akarod? Úgy értem, engem?
- Senki mást nem akarok jobban, hidd el!
- Jelenleg én se. De ez helyes így? - kérdeztem zavartan. - Elvégre csak nemrég találkoztunk, és...
- És micsoda? - vágott közbe. -Megbántad? Mert ha igen, akkor... - most én vágtam közbe.
- Nem bántam meg. Dehogyis! Sőt! Nagyon is jól döntöttem.
- Ennek örülök - mosolygott. - Mert én sem bántam meg. - a távolba nézett, majd hirtelen témát váltott. - Látom kezdesz fázni. Hazaviszlek, jó?
- Rendben - válaszoltam.
Megint egymást átkarolva sétáltunk ki a parkból, egészen a kocsijáig. Ott aztán udvariasan kinyitotta nekem az ajtót, és amikor beszálltam, szélesen mosolyogva beült ő is mellém. A vigyorgást pedig nem hagyta abba.
- Megkérdezhetem, hogy min mosolyogsz?
- Ever, ne haragudj...de ezt hiszem, ráültél a virágodra.- kacagott.
Basszus! Megpróbáltam felállni, már amennyire a kocsi teteje engedte, és kihúztam magam alól a virágomat. Hálistennek semmi baja nem lett. De Robert még mindig nem hagyta abba a nevetést. Csúnyán néztem rá.
- Ne haragudj...én tényleg nem azért... - mondta, majd még jobban elkezdett nevetni.
- Na várj csak Robert Pattinson...ezt még visszakapod! - fenyegetőztem.
- Ne haragudj! Ígérem, hogy soha többe nem fordul elő.
- Hát azt remélem is. Mert soha többet nem fogadok el tőled semmit, és nem jövök veled sehova. És majd viheted Victoriát vacsorázni...
- Sajnálom...nem gondoltam, hogy ennyire a szívedre veszed. Kérlek, ne haragudj rám. - hát lehet haragudni rá, amikor így tud nézni az emberre?
- Én nem haragszom, csak rosszul viselem, ha kinevetnek. Mondhatni allergiás vagyok rá.
- Ha megígérem, hogy soha többet nem foglak kinevetni, és holnap reggel én vihetlek iskolába, meg bocsájtassz? - a gazember...
- Ezt már megbeszéltük...De rendben van.
- Akkor indulhatunk?
- Igen, mehetünk.
Sajnos elég hamar hazaértünk, és nem tudtunk eleget beszélgetni. Rob udvariasan az ajtóhoz kísért, és tudtam, hogy nélkülöznöm kell pár órára. De azzal vigasztaltam magam, hogy reggel újra láthatom.
- Hát... köszönöm az estét - mondtam. - Nagyon jól éreztem magam.
- Én köszönöm, hogy eljöttél. És még egyszer ne haragudj, hogy kinevettelek.
- Semmi baj. Tényleg...
- Akkor? Holnap? Hányra jöjjek érted?
- Ööö...kilencre, ha neked úgy jó.
- Persze. Akkor kilenckor.
- Rendben...Jó éjt!
- Jó éjt Ever! - mondta ő is, és lassan lehajolt, hogy megcsókoljon. Amikor csak pár centi volt az arcunk között, gyorsan elhúzódtam, és kinyitottam az ajtót. Rob kinyitotta a szemét, és zavartan nézett rám.
- Megmondtam, hogy még visszakapod. Nem felejtek ilyen könnyen...
- Sejthettem volna, hogy ez lesz...akkor ne is reménykedjek?
- Inkább ne - helyeseltem, és szélesen mosolyogtam.
- Akkor jó éjt!
- Jó éjt Rob! - köszöntem el, és becsuktam az ajtót. Épp, hogy ledobtam a táskám, már csipogott is a telefonom. Sms...Robtól.
" Aludj jól, Ever!" Rob
Ez kedves volt tőle. Sőt, határozottan lovagias. Robertnél jobb fiút nem is találhattam volna. Ekkor eszembe jutott valami, rögön ideges lettem, és szinte már kiabáltam.
- Lemy!!!
Extrák:
A park
Az újabb rózsa
4 megjegyzés:
hát hallod, ez fantasztikus:Dnagyon tecciiik:D
Köszí Ettym! :D
anyám folytatást deh gyorsan!!! k*rva joh lett :D
Köszi Vivím!!! :D
Megjegyzés küldése