A legédesebb dallam - 32. fejezet

  Tudom, hogy olvassátok még a történetet, mert látom. De mégis nagy köszönet Elenának, mert ő mindig veszi a fáradtságot, és ír egy-egy kedves sort. Köszönöm. 


Fogadok, ezt sem te csomagoltad be...

Legalább vagy tízszer olvastam el újra a papírt, hogy biztos legyek benne. Hogy nem tévedek-e. De a papírra még tizedjére is ugyanaz volt írva. Úgy döntöttem, hogy kimegyek onnan, mert már kezdtem bedilizni. 
 Kristen azonnal felállt a kanapéról, amint kinyitottam az ajtót. Csak néztünk egymásra, mint két bolond. 
 - Na? - kérdezte végül. Nem tudtam megszólalni, csak bámultam, mint egy idióta. 
 - Ever, az istenért, mit mutattak a tesztek? 
 - M... - úgy éreztem, hogy elment a hangom, nem tudtam megszólalni. Köhögtem egyet, hátha több sikerrel járok. 
 - Mindkét tesztet megcsináltam. - szólaltam meg halkan. - És mindkét teszt azt mutatta, hogy...
 - Hogy? - jött közelebb. 
 - Hogy terhes vagyok - elmosolyodtam. 
 -Úúúúúúúristeeeeen - visította Kristen, majd a nyakamba ugrott. - Ez most komoly?
 - Én...én nem tudom...megnéznéd te is? Lehet csak rosszul olvastam...
 - Persze. Hogyne - mondta, majd bement a fürdőbe, én pedig utána. Kis ideig olvasgatta a papírt, meg nézegette a teszteket, aztán felém fordult. 
 - Nem olvastál félre semmit. - mosolygott. - Mindkét teszt szerint terhes vagy. Ev! Ez fantasztikus - ölelt meg. Én meg csak álltam ott, mint valami fa. 
 - Mi a baj?
 - Csak...nem tudom elhinni. 
 - Figyelj rám - fogta meg a karomat. - Mindkét teszt pozitív lett. Mostanában rosszul is voltál. 
 -Igen, de...
 - És véletlenül nem érzed furán magad a rosszulléten kívül? 
 - De... Olyan...más minden...És...minden szagot érzek és...
 - Na látod. Hidd el nekem, terhes vagy. Az ég szerelmére, hidd már el. - rángatott meg egy kicsit. 
 - Igen - néztem rá. - Igen! - mondtam mostmár hangosan. - Terhes vagyok! - már sírtam örömömben, és úgy öleltük a másikat, mint akik ezer éve nem találkoztak. 
 - El sem hiszem - nevettem a könnyeim között. - Ez... nem történhet meg. 
 - De ugye örülsz neki?
 - Pesze, hogy örülök... Istenem...De Rob... - hirtelen elfogott a pánik. 
 - Mi van Robbal? 
 - Mi van, ha ő nem akar gyereket?
 - Te most csak szórakozol velem, igaz? 
 - Nem...
 - Ő lesz a legboldogabb, ha megtudja. Még nálad is jobban fog örülni neki. 
 - Gondolod?
 - Hát persze. Mindigis családot szeretett volna veled, de miután megudta, hogy nem lehet, nem érdekelte. Mert szeretett. De most, hogy kiderült, ez nem igaz, ő lesz a legboldogabb férfi a világon. Hidd el nekem, én ismerem. Mármint nem úgy. Hanem sokkal régebben ismerem, mint te, és tudom, hogy boldog lesz. 
 - Mikor fogom neki elmondani? 
 - Hogy hogy mikor? Hát ma este.
 - Hogy ma? - nyögtem ki. 
 - Persze. Ennél szebb karácsonyi ajándékot nem is adhatnál neki. 
 - Igen... - mosolyogtam. - Ma este mindenki ott lesz, aki fontos nekünk, neki. Ennél jobb alkalom nem is létezik, hogy elmondjam neki. 
 - Na akkor figyelj. Azt ugye tudod, hogy venned kell még neki egy ajándékot?
 - Mire gondolsz? - erre csak ravaszul elmosolyodott, majd megfogta a kezem, és maga után húzott. 
Fogalmam sem volt, mit tervez. De amikor elkezdett telefonálgatni, nagyon megilyedtem. 
Egy bababolt előtt álltunk meg, ami hatalmas volt. Ennél nagyobbat még életemben nem láttam. Egy nő álldogált a bolt előtt, és amikor Kristen kiszállt, odament hozzá, majd mosolyogva kezet rázott vele. 
Én is odamentem hozzájuk, a nő, akit Saranak hívtak, engem is hasonlóképpen üdvözölt, majd kedvesen beinvitál minket. Bent minden volt a többfunkciós babakocsiktól kezdve az ördögmintás előkéig. Kris kérdezett valamit a nőtől, amit nem hallottam, de a nő bólintott és elindult egyenesen. Kristen mosolyogva kacsintott rám. Az üzlet hatalmas volt, én meg csak csodálkoztam a milliónyi dolog láttán, ami a szemem elé került. Némelyikről azt sem tudtam megmondani, hogy mi lehet az. 
Egyszer csak megálltunk, majd a nő és Kris is várakozva nézett rám. 
 - Na, gyerünk. - unszolt Kristen. - Válassz egyet. - Én pedig elindultam a hosszú soron. 
 Milliónyi babacipő volt felakasztva apró kis fogasokon, hirtelen azt se tudtam, hogy mit kell csinálnom. Kris azt mondta, válasszak egyet, de nekem fogalmam sem volt, hogy melyik lenne a legmegfelelőbb. Elvégre nem tudtam, hogy kisfiút várok, vagy kislányt.  Talán a sor felénél járhattam, amikor megakadt a szemem egy különleges darabon. Fehér volt, a tetején kis szalag díszelgett, az elején pedig apró fehér gyöngyök voltak felvarrva. Levettem, hogy jobban megnézzem. 
 - Jó választás - mondta Sara mögöttem. 
 - Tényleg nagyon szép - jött közelebb Kristen. - És nagyon pici - mosolygott. 
 - Ezt kérjük. 
 - Rendben. 
Kris a nő kezébe nyomott egy nagy adag pénzköteget, én meg hitetlenkedve néztem rá. A nő becsomagolta, és hozzátette a két tesztet is. 
 - Köszönöm, hogy kinyitotta nekünk az üzletet. 
 - Nagyon szívesen - mosolygott. 
Amikor beültünk az autóba, megszólaltam. 
 - Mennyibe került?
 - Semmibe. 
 - Kris, kérlek. Nagyon sok pénzt adtál annak a nőnek. 
 - És akkor mi van? Megtehetem. 
 - De nem fogadhatom el. 
 - Karácsonyi ajándék. 
 - Nagyon szépen köszönöm - mosolyogtam rá. 
 - Szépen be lett csomagolva, hozzá lett téve a két teszt is, Rob oda lesz az örömtől. 
 - Remélem. 
 - Izgulsz ugye? - nevetett.
 - Nagyon - nyeltem. 
 - Ne félj, semmi gond nem lesz. 
 Elég hamar hazaértünk, Kristen nagyon jól vezet. Ahogy leparkoltunk a ház előtt, megláttuk Robot, amint az ajtó előtt fel-le járkál és telefonál. Amikor meglátott, azonnal leszaladt a lépcsőn. 
 - Hol voltatok? Miért nem vettétek fel a telefont?
 - RPattz nyugodj meg! - szólt rá Kris. - Alig voltunk egy óráig, és éppségben visszahoztam neked. Kössz, hogy eljöttél velem. - mosolygott rám. 
 - Én köszönöm. Akkor este jössz? 
 - Mindenképpen - kacsintott rám, majd beült az autójába, és elhajtott. 
 - Egyszer kiakaszt...
 - Nyugi - csókoltam meg. 


Még mindig volt mit csinálni, amikor visszamentünk a házba. Clare-nek segítettünk még a konyhában, majd felsepregettük a fenyőfáról lehullott tűleveleket a nappaliban. A karácsonyfa gyönyörű lett, a házban sütemény és sülthús illata szállt. Miután mindennel végeztünk, berakosgattuk az ajándékokat a fa alá, persze úgy, hogy soha senki ne lássa, melyik is a miénk.
Robbal elmentünk zuhanyozni, de ez már tényleg közös zuhanyzás volt. Ám nem lehetett ennél több, mert Victoria és Lizzy türelmetlenül kopogtak az ajtón. Ők már készen voltak, és szerettek volna bejönni, hogy sminkeljenek meg hasonlók. 
 - Nem hiszem el, hogy ezek ketten mindig útban vannak. - bosszankodott Rob, amikor már a szobájában öltöztünk. - Már két napja nem voltunk együtt. 
 - Nyugi - mentem  oda hozzá. - Majd este. 
 - Remélem is...
Éppen terítettünk az étkezőben, amikor megszólalt az eslő csengőszó. Richard nyitott ajtót, azt mondta, ő az estében az evésen kívül még ezt vállalja. Andy érkezett meg elsőnek. Aztán Kellan és Ashley, majd Nikki és Kristen. Lemy és Joe is betoppantak, igaz, kicsit késve. Már kezdtem elég kíváncsi lenni magamra, mert mindenki azt mondta, hogy most nagyon szép vagyok, és szépen csillognak a szemeim. Ha tudnák, miért...
Egy órával a megbeszélt időpont után csengettek. Mindenki  a nappaliban volt, és éppen az ajándékokat rakták be a fa alá. Szegény alatt már alig fért el az a sok csillogó doboz. Rob ment ajtót nyitni, a nappaliba csak a hangos nevetéseket lehetett behallani. Rob jött vissza elsőként, őt pedig három fiú követte. Mindenki ismerősként köszöntötte őket, kivéve engem, Andyt, Lemyt és Joet. Mi csak álltunk ott, mint a kukák. Életem értelme odajött hozzám, majd átkarolta a derekamat és megszólalt. 
 - Fiúk, ő itt a barátnőm, Ever - mosolygott büszkén. - Ev, ők itt Tom, Marcus és Bobby. - mutatta be sorban a fiúkat. 
 - Végre megismerhetünk - jött oda Tom, majd adott két puszit. Sötét haja volt és nagyon kék szeme. - Értem, hogy Robbie fiú miért rejtegetett előlünk ilyen sokáig - húzogatta a szemöldökét, miközben Robra vigyorgott. 
 - Szia, én Marcus vagyok - mosolygott a középső, nagyon különleges arcú fiú. Szőkésbarna haja volt, ami sokkal rendezetlenebb volt, mint Robé. 
 - Örülök. - nagyon szimpatikusnak találtam. 
 - Én meg Bobby vagyok. - szólalt meg végül a harmadik srác. - Rob egész haveri társasága nevében köszönöm, hogy féken tartod ezt a marhát - nézett az említett személyre. Felnevettem, majd én is rápillantottam. Éppen égnek emelte a szemeit. 
  - Remélem, jó munkát végzek. 
 - Ó, ne aggódj, azonnal szólunk, ha gond lesz. 
 - Oké, srácok, nyugodtan le lehet állni a szekálással. 
 - Miről beszélsz RPattz? - bökte oldalba Tom. - Még csak el se kezdtük. 
 - Figyelem - hallottam meg Clare hangját az ajtóból, mielőtt Rob visszaszólhatott volna. - Akkor most szeretnék mindenkit átinvitálni az ebédlőbe. Kész a vacsora - mosolygott. 
Az éhes tömeg hirtelen megindult, szinte dugó alakult ki a nappalit és az előszobát összekötő boltív alatt. Robertet és engem csak úgy sodort magával a "tömeg", egészen addig, amíg meg nem érkeztünk a megterített asztalhoz. Elképesztő, hogy mennyi minden volt rajta. Talán még a svédasztalra sem pakolnak ki annyi ételt, mint azon az asztalon volt. Csodálom, hogy nem roskadt össze. 
Mindenki nagyon jól érezte magát a vacsora alatt, legalábbis szerintem. Nagyon sokat beszélgettem a mellettem ülő Marcussal, nagyon megkedveltem. Megtudtam, hogy a fiúkkal mind együtt szoktak zenélni, persze ha ráérnek. Ez felkeltette az érdeklődésem, és mindenképpen meg akartam őket hallgatni együtt. Elvégre még Rob se nagyon énekelt nekem. De majd teszek róla, hogy ez a helyzet megváltozzon. 
Amikor már degeszre ettem magam, odabújtam a szerelmemhez. Vacsora alatt nem nagyon beszélgettünk. De hagytam is. Annyira jó volt látni, hogy nevet és hogy boldog. Nem láthatja gyakran a családját és a barátait, de most itt volt mindenki, aki fontos számára. Eszemben sem volt ezt elvenni tőle. Elvégre mi ketten együtt lehetünk életünk végéig. Legalább is nagyon remélem, hogy így lesz. Kristen nagyon sokat pillantott felém az asztal másik oldaláról. Tudtam, csak azt szerette volna tudni, hogy minden oké-e. De semmi nem volt az, mert nagyon ideges voltam. Így amikor Kristen azt várta, hogy jelzek, jól vagyok, csak egy aggódó grimaszt kapott válaszul. 
Hatalmas ideg tombolt bennem, ám mégis rengeteget ettem, mert mindent megkívántam, ami csak az asztalon volt. Úgy éreztem magam, mint egy nagy viziló. 
Mikor úgy tűnt, már mindenki befejezte a vacsorát, visszamentünk a nappaliba, hogy elkezdjük az ajándékozást. 
   Minnél hamarabb túl akartam esni a dolgon, de engem is és Robertet is szétszedtek, és mindkettőnket más irányba vittek. 
Lemytől és Joetól kaptam egy gyönyörű fehér órát, amit egyszer együtt néztem ki Lemyvel. Nagyon örültem neki. Andytől kaptam egy "Vigyázat, ez az ember nem bírja a piát" pólót és egy szép nyakláncot, emin egy kis szárnyas angyalka volt. A pólót nagyon ötletesnek találtam, ebben fogok majd otthon mászkálni. 
Kellan és Ashley egy közös ajándékkal leptek meg. Összeállítottak egy hatalmas nagy fényképalbumot, amiben Rob és az én képeim voltak benne. Volt olyan, amikor kicsik voltunk, olyan, ami már évekkel ezelőtt készült, olyan, amin csak egyedül voltunk rajta, és persze a legvégén a közös képeink szerepeltek. Annyira aranyosak, hogy összeszedték ezt a sok képet. Kristentől egy borítékot kaptam. Nagyon kíváncsi voltam, hogy mi lehet benne. Amikor sikerült feltépnem, két téglalap alakú papírt vettem ki belőle. Két repülőjegy volt Párizsba. 
 - Gondoltam, majd az újévben elmehetnénk ketten vásárolgatni - mosolygott rám. Hatalmas mosollyal az arcomon öleltem meg. Megköszöntem neki, és megígértem, hogy mindenképpen elmegyünk. Nagyon megkedveltem Krist, pedig az elején nem indult valami jól a kettőnk közti kapcsolat. Tudtam, hogy ő Rob legjobb barátja, és azt is tudtam, hogy örül neki, hogy a barátnője és a legjobb barátja ilyen jó kapcsolatban vannak, pláne, hogy a legjobb barát uygancsak egy lány. 
Nikkitől egy vásárlási utalványt kaptam az egyik kedvenc boltomba. Ennek is örültem, úgyis fel akartam már újítani a ruhatáramat. 
Mi is átadtuk az ajándékainkat. Rob két nővére oda meg vissza voltak, Clare és Richard pedig sokáig nézegette annak a hotelnak a katalógusát, ahová befizettük őket egy hétre pihenni. Ashley boldogan pakolta át a cuccait az új Louis Voutton táskájába, amit Rob az én segítségemmel választott ki. Kellan nagyon finom borokat kapott, és én még poénból becsomagoltam neki egy plüssmacit is, aminek a pólójára rá volt hímezve, hogy Kellan. A nappali elég szörnyű állapotban volt. A földön mindenhol dobozok és széttépett csomagolópapírok hevertek. 
Miután mindenki átadta mindenkinek az ajándékát, már csak ketten maradtunk Robbal. Az idegesség csak még jobban felgyülemlett bennem, már azt hittem, hogy mindjárt utat törmagának és elszabadul. Mondtam Robnak, hogy kezdje ő előbb. Minden szempár ránk szegeződött, elvégre már csak ketten nem adtuk át az ajándékainkat egymásnak. Eddig mindenki el volt fogalalva mással, de most már nem volt semmi dolguk, csak hogy minket figyeljenek. Ettől csak még rosszabbul éreztem magam. 
 - Össze ne ess - suttogta Kris mögöttem, hogy csak én halljam meg. Próbáltam nem feltűnően nagy levegőket venni, nem tudom mennyire sikerült észrevétlenül a kísérletem. 
Rob mosolyogva sétált a fenyőfa alatt levő maradék három csomaghoz, majd felemelte az egyiket, és hozzám sétált. 
 - Két ajándékot vettem neked, de nem akartam a kettőt összecsomagolni. - mosolygott, majd a kezembe adta az első csomagomat. Egy közepes méretű, téglalap alakú dobozt tartottam a kezemben, ami gyönyörű ezüst papírral volt becsomagolva.
 - Biztos nem Robbie fiú csomagolta be - szólalt meg Tom nevetve. 
 - Fogd be - nevetett Rob is. 
Én eközben próbáltam ügyesen kibontani az ajándékomat, majd amikor sikerült, óvatosan leemeltem a tetejét. A dobozban egy fehér papírlap hevert kettéhajtva. A dobozt letettem az asztalra, majd leemeltem a tetejéről a lapot. Kinyitottam, és csak néztem. 
Egy gyönyörű ház volt rajta, fantasztikusan szép kerttel és medencével. Felnéztem Robra, aki csak mosolygott. 
 - Nézz még a dobozba - intett a fejével ez említett tárgy felé. 
A dobozban egy kulcs volt, rajta egy barna kis bilétával. Remegő kezekkel nyúltam be a dobozba. Nem azért remegett a kezem, mert annyira érdekelt az ajándékom jelentése, hanem mert már annyira ideges voltam Rob ajándéka miatt, hogy azt hittem, hányni fogok. Amikor sikerült kivennem a kis kulcsot a dobozból, megfordítottam a rajta lógó cetlit, és felolvastam. 
 - Robert és Ever Pattinson. - Na várjunk csak...ez itt el van írva. 
 - De Rob...ez itt nem... - felnéztem rá, de ő nem volt sehol. Aztán megláttam.
Előttem térdelt, a kezében egy fekete kis bársonydobozt szorongatott. 
 - Úristen - nyögtem ki hangosan, mire férfi nevetések és női sóhajok töltötték be a helységet. 
 - Ever McHeart - szólalt meg Robert. - Sok mindenen mentünk már keresztül együtt. Sok jó és rossz pillanatot éltünk már át, de a végén a két szerencsétlen mindig egymás mellett kötött ki - nevetett. - Neked köszönhetem, hogy nem őrültem még meg, és szeretném ezt neked valahogy megköszönni. Vagy meghálálni. Nem is tudom, melyik a megfelelőbb szó rá. De tudnod kell, hogy nagyon büszke vagyok rád. Nem volt könnyű életed, de te mégis erős maradtál és azon vagy, hogy mindenkit boldoggá tegyél, aki a közeledben van. Most engedd meg, hogy én tegyelek boldoggá téged. - kinyitotta a kis dobozt. Legalábbis azt hiszem, mert nem láttam már szinte semmit a könnyeimtől. 
 - Megtisztelnél azzal, hogy a feleségem leszel? - kérdezte boldogan és büszkén. 
 - Igen - sírtam és nevettem egyszerre. Rob szélesen mosolygott, majd kivette a gyűrűt a dobozból és felhúzta a bal kezemre. Azonnal a nyakába vetettem magam, és úgy csókoltam, ahogy talán még soha. A szobában taps hallatszott, ám ez nekem csak háttérzaj volt, most csak egyetlen egy dologra tudtam figyelni. Robertre. Még az idegességem is elmúlt arra a néhány percre. Elmondhatatlanul boldog voltam. A könnyeim között csodáltam meg a gyűrűmet, aminél szebbet még életemben nem láttam. 
 - Ezt se egyedül választottad, ugye? - kérdeztem nevetve, mire a fiúk is hangos nevetésben törtek ki. 
 - Kristen segített egy kicsit - nézett az említett személy felé. Kris csak ott állt és mosolygott ránk.
Mindenki végigölelgetett minket, de olyan boldog voltam, hogy fogalmam sem volt, kit ölelek éppen. De azt nagyon is megéreztem, amikor valahogy visszakerültem szerelmem óvó karjai közé. 
 - Nem tudok mit mondani - nevettem még mindig. 
 - Nem is kell - mosolygott rám. 
 - Szeretlek. - karoltam át a nyakát. 
 - Szeretlek - mondta ő is, majd megcsókolt. 
 - Akkor már csak az én ajándékom van hátra. - szedtem össze magam, majd  a fa alatt levő maradék két csomaghoz mentem. Visszasétáltam Robhoz, majd odaadtam neki az egyiket. 
 - Nekem is két ajándékom van - mosolyogtam még mindig. 
Rob izgatottan bontogatni kezdte a csomagját, majd lassan kimelte belőle az ajándékait. Először a könyvet, majd a karkötőt. 
 - Ezek csodálatosak - nézett fel rám, majd megcsókolt. - Tényleg. Jobb ajándékot nem is vehettél volna. - Egy pillanatra összevigyorogtunk Krissel, majd nagyot sóhajtva átadtam neki a mai este utolsó ajándékát. 
Letette az asztalra, és úgy bontotta ki az arany papírban levő dolgokat. Az elején nagyon lelkes volt, de amikor szétnyílt a papír, láttam, ahogy megáll a keze, és láttam, ahogy megjelennek a homlokán azok a bizonyos ráncok, a szemöldöke is összeszaladt. Gondolkodott. 
 - Ez...ezek... - csak dadogni tudott. Én meg lélegzet visszafojtva vártam a reakcióját. 
 A jobb kezével lassan kiemelte a sok csomagolópapír közül a kis fehér cipőket, a bal kezével pedig a két terhességi tesztet. Hallottam, ahogy Clare halkan felsikkant mögöttem, de valahogy most nem tudtam ezzel foglalkozni, nem tudtam a szemem levenni Robról. 
 - Ez...ez most komoly? - nézett fel  rám halvány mosollyal az arcán. - Ez...ez most tényleg...
 - Terhes vagyok - mondtam ki mosolyogva, könnyes szemekkel. 
 - Tényleg? - kapott fel hirtelen, és pörögni kezdett velem. 
 - Igen - mondtam. 
Az arcán levakarhatatlan vigyor jelent meg, de ami a legjobban meglepett az az volt, hogy könnyes lett a szeme. Ebből tudtam biztosan, hogy örül a hírnek. Hogy boldog. Mindenki éjjenzésbe fogott és még az előzőnél is hangosabban tapsoltak, pedig azt nehéz volt túlszárnyalni. 
 - Annyi kérdésem van, de nem tudom melyikkel kezdjem. - láttam rajta, hogy nincs teljesen magánál. 
 - Kezdd a legelején. 
 - Hogy lehetséges ez?
 - Hát tudod, amikor egy férfi és egy nő szeretik egymást...de ezt nem most fogom neked elmesélni, mert Kellantól soha nem fogunk megszabadulni. - Kellan húzogatni kezdte a szemöldökét, mire Andy rálépett a lábára. - Egyébként én sem tudom. 
 - És mióta tudod? 
 - Ez elég érdekes, mert én is csak ma tudtam meg. - meglepetten nézett rám. - Emlékszel a fejfájásomra? - bólintott. - Ma reggel pedig hányingerem volt. Minden szagot érzek, nagyon kívánós vagyok, és tudod...egy nő megérzi, hogy gyereke lesz. Egyébként most négy hetes lehetek. De ha vége az ünnepeknek, mindenképpen elmegyek egy vizsgálatra. 
 - E...Nem tudom mit mondjak. Annyira össze vagyok zavarodva, de olyan boldog vagyok - ölelt magához. 
 - Örülök. Pedig féltem, hogy nem fogsz majd örülni. - erre a kijelentésemre elengedett. - Féltem, hogy nem akarsz majd babát, és megilyedtem. Ha Kris nincs mellettem, lehet, hogy már megőrültem volna. - Rob egy pillanatra Krisre nézett, majd vissza rám. De még mindig nem tudott megszólalni. 
 - Szeretnéd, hogy elmeséljek mindent? - megint csak bólintott. Kicsit zavart, hogy mindenki hall minket, de hát ez van.
 - Felötlött bennem a gondolat, hogy lehet, hogy terhes vagyok. De tudod... Ez az orvosok szerint lehetetlen. Én viszont mindenképpen tudni akartam, hogy mi történik velem, még akkor is, ha kiderül, csak vaklárma az egész. Így hát felhívtam Krist, hogy segítsen. Lemy drágám téged akartalak először, de tudtam, hogy nagyon elfoglalt vagy - néztem rá, de ő csak megértően mosolygott. - Kris pedig a másik olyan személy, akiben megbízok, ezért hívtam őt. Megkértem, hogy találjon ki valamit, és vigyen be a városba. Elmentünk vettünk két tesztet, majd elmentünk hozzá, és megcsináltam őket. Amikor mindkét teszt pozitív lett, még mindig nem akartam elhinni, hogy ez velem történik, így megint Kris segítségét kértem. Ő pedig a számba rágta, hogy a tesztek jók, és higgyem el végre, hogy állapotos vagyok. Nagyjából ennyi a történet - sóhajtottam fel. 
 - És a cipők? - kérdezte Andy. 
 - Kris nagyon vakmerő volt, és kinyittatott egy bababoltot a kedvemért. Ott választottam ki ezeket. - mondtam, majd felvettem az időközben földre hullot két kis cipőcskét. Rob szinte azonnal elvette tőlem az egyiket, a másik kezével pedig szorosan magához húzott. 
 - Ennél gyönyörűbb ajándékot nem adhattál volna nekem - nézett rám meghatottan. - Az egyik álmomat váltottad most valóra. 
 - Nem Rob. - ráztam a fejem, mire meglepődött. - Az egyik nagy álmunkat váltottuk valóra. - mosolygott az én változatomon, majd ismét megcsókolt, ma este már sokadszor. 

Miután Robert képes volt egy kicsit elengedni, mindenki odajött hozzánk, és gratulált. Clare azóta sírt, amióta meglátta a cipőket Rob kezében. Vic és Lizzy egymás kezét fogva ugrándoztak, hogy nagynénik lesznek. Lemy és Ashley is pityeregve ölelt meg, ők is nagyon örültek. Kellan a földről felemelve zárt a karjába, és úgy szorongatott.
 - Mostmár jobban kell rád vigyáznom, tündérke - vigyorgott. 
 - Ezt azzal is kezdhetnéd, hogy leteszed - nézett rá morcosan Rob. 
 - Nyugi, úgy vigyázok rá, mint a szemem fényére. 
 - Azt hagyd meg nekem, jó?
 - De én leszek a helyettesed, oké?
 - Oké - vigyorgott. 
A tekintetemmel kerestem Kristent, mire megláttam, hogy Tomékkal beszélget. Odamentem hozzá, majd hálásan megöleltem. 
 - Mégegyszer köszönök mindent. 
 - Cserébe eljössz velem kismama ruhákat vásárolni Párizsba, ugye?
 - Megígérem. De azért veszek én ott mást is - kacsintottam rá. 
A szobában újra elindult az élet, mindenki boldogan beszélgetett és nevetgélt valakivel. Rob nem volt hajlandó elengedni senki kedvéért se, valamilyen módon mindig hozzám ért. A kanapén ültünk, én pedig mosolyogva figyeltem az ujjamon levő gyönyörűséget. Az alap gyűrű fehérarany lehetett, a kő, ami a tetején díszelgett pedig bámulatosan csillogott. 
 - Rob, ez biztosan nagyon sokba került - néztem fel rá. 
 - Ne érdekeljen, hogy mennyibe került. A lényeg, hogy tettszen. 
 - Hát persze, hogy tetszik.
 - Akkor jó - mosolygott, majd megcsókolt. 
 - És én neked tetszeni fogok?
 - Nem értem, mire gondolsz...
 - Már nem fogok tettszeni, amikor akkora leszek, mint egy mamut - fontam karba a kezem magam előtt. 
 - Na ne viccelj - nevetett fel. - Tudod, te akkor is az én mamutom leszel. 
 - Nagyon vicces. 
 A vendégek lassan kezdtek szivárogni, a végére már újra csak hatan voltunk. Illetve heten. A picivel együtt. 
 - Fiút szeretnél, vagy lányt? - tettem fel egy nagyon fontos kérdést, mikor már az ágyban feküdtünk. 
 - Nem számít, hogy mi lesz. Én már annak nagyon örülök, hogy van. 
 - De úgy mégis...kíváncsi vagyok. 
 - Tudod, mindig egy kislányról álmodtam, akit elkényeztethetek. 
 - Á, na persze... - néztem fel rá. - Ha lány lesz nem fogod nekem elkényeztetni...Még csak az kéne. 
 - Ne húzd fel magad - nevetett.
 - Nem húzom fel magam. 
 - Az egyik pillanatban még boldog és nyugodt vagy, a másikban pedig morcos. Ez is a terhesség jele. Ezek a...á, igen...ezek a hangulatingadozások. 
 - Ha te mondod... - ásítottam nagyot. 
 - Aludjunk. - javasolta. 
 - De én éhes vagyok - erre felnevetett. 
 - És itt a kívánósság is, tessék. Mit hozzak fel neked a konyhából?
 - Onnan semmit. Te pont jó leszel. - mondtam, majd megcsókoltam, és ráfeküdtem. Éreztem, ahogy elmosolyodik, de egy kicsivel később megfeszült körülöttem a karja. 
 - Mi a baj? - kérdeztem. 
 - Nekünk...szabad ezt? Mármint neked...
 - Persze, hogy szabad, és nagyon szeretném, úghogy ne tagadj meg semmi jót a kismamától, rendben van? - kérdeztem, de még mielőtt válaszolhatott volna, megint rávetettem magam. 

Reggel boldog ébredtem, szinte el sem hittem, hogy a tegnap megtörtént. Meg kellett érintenem a gyűrűt az ujjamon, hogy el tudjam hinni. Még mindig rajtam volt, így nyugodtam ejtettem vissza a fejem a párnára. Kicsivel később vettem csak észre, hogy Rob keze most nem a derekamon van, hanem a hasamon. Pedig határozottan emlékszem, hogy este nem ebben a pózban aludtunk el. 
Leírhatatlan érzések kavarogtak bennem, de mind szép és jó volt. Robert mellett könnyű volt elhinnem, hogy minden jóra fordulhat, hogy örökké boldogan élhetünk. Mostmár hárman.