A legédesebb dallam - 30. fejezet

Téli kiruccanás

Felültem az ágyban, hogy megkeressem a zaj forrását, aki jelen esetben Rob volt. Épp a földről állt fel. 
 - Mi történt? - meglepetten fordult hátra. 
 - Ne haragudj, nem akartalak felébreszteni. 
 - Hány óra van?
 - Fél három. Nyugodtan aludj csak tovább. 
 - Hová akartál menni?
 - Csak ki akartam menni a konyhába egy pohár vízért, de felbuktam a saját táskámban. Érted? A saját táskámban... - nevetnem kellett, ahogy elmutogatta az egész történetet. 
 - Ne haragudj - mosolyogtam még mindig. 
 - Örülök, hogy nevetsz - mosolygott ő is. 
 - Várj meg, megyek veled! - pattantam fel az ágyból. - Egyáltalán hogy gondoltad, hogy nélkülem mész? - fogtam meg a kezét. 
 - De csak a konyhába akartam menni. 
 - És tudod, hogy az milyen messze van? - felnevetett. 
 - Jajj te - ölelt magához. Együtt mentünk ki a konyhába, és ha én nem is ittam, néztem, ahogy ő iszik. Néztem, ahogy elmossa a poharat és hogy visszarakja a szekrénybe.
 - Megkérhetnélek, hogy ne bámulj? - kérdezte nekem háttal, miközben a kezét törölte meg a konyharuhában. 
 - Miért, nem szabad? 
 - Neked szabad, de akkor sem szeretem, ha néznek...
 - Akkor meg mégis miért lettél színész, édesem? - vágtam vissza. Felém fordult és elvigyorodott. 
 - Jogos - a pultnak támaszkodott. 
 - Te álmos vagy? 
 - Nem, te? 
 - Én sem. 
 - Pedig most ha nem alszunk, reggel nem birunk majd felkelni...
 - Nem érdekel... Holnap úgy sem kell mennem sehova. És neked?
 - Nem, nekem sem. Legalább együtt lehetünk egész nap. - odajött hozzám és felhúzott a székből. Szorosan megölelt. 
 - Kérdezhetek valamit? - mondta halkan. 
 - Persze. 
 - De ha nem akarsz, nem kell válaszolnod. 
 - Megilyesztessz...
 - Szóval... Tudsz már valami olyat a műtét óta, amit én nem?
 - Nem - felsóhajtottam. - Semmit. 
 - Annyira aggódtam érted, amikor hazamentem. El sem tudom mondani. 
 - De mostmár vége van. 
 - És hogy dolgoztad fel utána?
 - Nehezen - vágtam rá a kelleténél keményebben. 
 - Ne haragudj, nem akartam...
 - Te ne haragudj - bújtam hozzá. - Csak nem szeretek erről beszélni.
 - Megértem. Többet nem is kell, ha nem akarsz...
 - Köszönöm. 
 - Na, akkor mi lesz? Visszamegyünk, vagy maradunk itt? 
 - Nekem kicsit fázik a lábam, úgyhogy... - be sem tudtam fejezni a mondatot, már felkapott és vitt a szobám felé. 
 - Te hülye, tegyél már le! Nekem is van lábam - kapálóztam. 
 - Tudom, de szeretnék mindig a közeledben lenni...Minden értelemben.
 - Aha - ennyi volt az értelmes válaszom. 
 - Mit csináljunk holnap? Vagyis ma? 
 - Hát...délnél hamarabb nem fogunk kikelni az ágyból, úgyhogy szerintem ha felkeltünk ebédeljünk meg, aztán átmehetnénk hozzád, hogy kettesben lehessünk, aztán ott aludnék nálad... - gyorsan észbekaptam. - Persze, csak ha nem gond. - Felnevetett.
 - Ne beszélj butaságokat, persze, hogy nem gond. Sőt, nagyon örülök neki. - megpuszilt. 
 - Mit szólnál, ha elutaznánk a hétvégére? Csak te és én. 
 - Ez most komoly? - csillant fel a szemem. 
 - Persze. 
 - De hova?
 - Van innen nem messze az egyik barátomnak egy háza. Erdő, csend, nyugalom. Szerintem most mindkettőnknek szüksége lenne rá. 
 - Igen, lehet. 
 - Akkor? Mit szólsz?
 - Menjünk. - csókoltam meg. 
 - Hmm...Kérek még.
 - Na, ne legyél mohó - szidtam meg, de aztán csak eleget tettem a kérésének. 
 - Mikor indulunk?
 - Péntek reggel? 
 - Az jó. Addig legalább nyugodtan el tudjuk rendezni a dolgokat. 
Pár percig csendben feküdtünk. Én néztem a plafont, de egy idő után ár kezdett unalmas lenni. 
 - Kié is a ház pontosan? - néztem fel rá, de a szeme csukva volt és szuszogott. Óvatosan visszatettem a fejem a mellkasára, majd behunytam én is a szemem, és próbáltam elaludni. 

******

 - Ever, beraktad a hajszárítód? - kiabált Kellan. Kellan? Jézusom...
 - Kel, kérlek, már vagyok olyan nagy kislány, hogy egyedül is be birjak pakolni. Egyébként meg mit csinálsz te itt? 
 - Csak jöttelek ellenőrizni. Robbie fiú már nagyon készül. 
 - Még fel kell hívnom, hogy mindent berakott-e. 
 - Nem kell. Tőle jövök. Ashley ott volt nála, és mivel látta, hogy mennyit szerencsétlenkedik az a hülyegyerek, bepakolt helyette.
 - Kellan ne szidd Robertet! - vágta tarkón Andy. 
 - Remek. Van még itt valaki? - kiabáltam el magam. 
 - Nem, csak ők. - jött be a szobámba Lemy. - De mindjárt jön Rob is, úgyhogy szedd össze magad.
 - Úristen, tényleg hány óra van? - gyorsan behúztam a bőröndömön a cipzárt, és vittem volna ki az ajtóhoz, ha Kellan nem kapja ki a kezemből. 
 - Nézz oda, ha már Robról van szó, rögtön összekapja magát...
 - Kapd be, Kellan! - szóltam vissza neki az ajtóból. Még el akartam menni a fürdőbe, hogy megnézzem, minden megvan-e. Andy hangosan nevetni kezdett, Kellan pedig morgott valamit az orra alatt. 
 - Nem kérek kommentárt! - kiabáltam. Andy megint csak  nevetett. Ezek ketten folyamatosan kiröhögik meg szivatják a másikat...
 - Azt hiszem minden kész - sóhajtottam nagyot a folyosón állva. - Egyébként mennyire van hideg kint?
 - Nem vészes, de azért vigyél egy sálat is - mondta Andy. 
 - Lemy! - ordítottam. 
 - Jézusom, nyugodj már meg! - szólalt meg mögülem. 
 - Bocsi - vigyorogtam. - Nem tudod, hol a fehér sálam?
 - Melyik? A kötött vagy a vékonyabb virágos?
 - A kötött. 
 - Mindjárt hozom. Egyébként a szekrényedben van a legfelső polc alatt. 
 - Ezek a nők... - rázta a fejét Kellan. 
 - Neked nincs semmi dolgod? - kérdezte tőle Andy. - Mindig piszkálnod kell valakit?
 - Na de hugi, tőled tanultam...Büszke lehetnél rám...
 - Bunkó... - fordult el tőle. 
Csengettek. 
 - Majd én kinyitom - ment az ajtóhoz Andy. Az ajtóban csodák csodájára Rob állt. 
 - Jujj, szia - szaladtam oda hozzá és vetettem magam a nyakába. 
 - Helló - ölelt vissza. A lábam fél méterre a levegőben lógott, de különösebben nem érdekelt. 
 - Indulhatunk? - kérdezte izgatottan. Láttam rajta, hogy nagyon várja már, hogy ott legyünk. Akárcsak én. 
 - Persze. 
 - Itt a sálad. - adta oda Lemy a keresett ruhadarabot. 
 - Köszönöm - öleltem meg, majd odamentem Kellanhoz és Andyhez is. 
 - Jó utat, sárcok vigyázzatok magatokra! És csak ésszel! - viyorgott Kellan. 
 - Gyökér - bökte oldalba Andy. 
Rob kivitte a táskámat az autóhoz és be is rakta a csomagtartóba. Együtt szálltunk be, és néztük, ahogy Kellan és Andy vitatkozik valamin, Lemy pedig integet. Rob beindította az autót és lassan elindultunk a számomra még rejtélyes hely felé. 




 - Mielőtt még felébresztenél az éjszaka közepén, közlöm, hogy igen, hoztam fürdőruhát. - hangosan felnevetett.
 - Örülök. 
 - És remélem már előre eltávolítottad a házból az összes üvegből készült tárgyat...
 - Igen, képzeld, még az ablakokat is kiszedettem...
 - Nagyon vicces - nyújtottam rá a nyelvem. 
 - Nyugi, nem lesz semmi gond. - megfogta a kezem és adott rá egy puszit. 
 - Remélem is, mert nem akarok még egy éjszakát a kórházban tölteni. Nem akarom a sok sóvárgó nővér fejét lesni...
 - Én meg a sóvárgó orvosokét nem akarom.
 - Tessék? - néztem rá meglepetten.
 - A doki, aki aznap éjszaka kezelt, egyfolytában bámult téged. Már azt hittem, hogy szükség szerű lesz leütnöm. 
 - Én észre se vettem...
 - Én meg a nővérkéket nem.
 - Na persze. Még a vak is látta, mennyire szerettek volna téged hazavinni...
 - De én nem mentem volna velük sehova, akármit is tettek volna. 
 - Ez a te szerencséd. 
Már vagy két órája autókáztunk a semmi közepén, amikor Rob végre elárulta, hogy már nem vagyunk olyan messze. Szó szerint nem volt körülöttünk semmi. Csak a fehér tájat láttam, fa egyáltalán nem volt sehol. Egy kis út kanyarodott felfelé a hegyekbe, és csodák csodájára arrafelé vettük az irányt. Kicsit ilyesztő volt azután a nagy fehérség után az erdőben levő fák magassága. Úgy éreztem magam, mintha egy alagútban lennék. A növényzet egyre csak sűrűsödött, már azt hittem, hogy sohasem fogunk kiérni onnan, amikor egyszer csak kezdett ritkulni a fasor, és egy nagyobb bal kanyar után megláttam a házat. Igazság szerint nem ház volt, hanem egy kisebb villa. Grimaszolva néztem Robra, aki csak vigyorogva hajtott fel a ház előtt levő placcra. 
 - Mire számítottál, egy fakunyhóra? - kérdezte. 
 - Hát ha arra nem, de erre sem, az is biztos. Muszáj neked mindig ilyen helyekre hoznod? 
 - Ne haragudj, legközelebb elviszlek valami fűtetlen motelba, ahol még melegvíz sincs, és ahol a lámpa is csak egy drótból meg egy villanykörtéből áll.
 - Ne gúnyolódj velem - néztem rá komolyan. - Én csak nem vagyok hozzászokva, hogy ilyen helyekre jutok el...Ne érts félre, nagyon tetszik, ez az egész hely gyönyörű. De azt értsd meg, hogy nekem bármilyen hely megfelel, csak ott legyél velem. 
 - Nekem is. Én csak próbálok minnél jobb körülményeket teremteni hozzá. 
 - Javíthatatlan vagy - szálltam ki az autóból. 
 Megvártam, amíg kivette a cuccokat, majd együtt mentünk be a házba. Mit ne mondjak, ha eddig nem voltam ideges, most az lettem. A ház fantasztikusan nézett ki belülről, elmondhatatlanul szép volt. Az alsó szinten volt a konyha, a nappali és egy fürdőszoba. A nappaliban volt egy gyönyörű fekete zongora is, ami azonnal megfogott. Az emeleten volt két hálószoba és egy fürdő. Rob mondta, hogy válasszam ki, melyik szobában aludjunk. Én mondtam, hogy azt szeretném, amiben most vagyunk, az övé lehet a másik. Erre meglepődve rámnézett, én meg jól kinevettem. 
 - Mit szeretnél csinálni? kérdezte. A nappaliban ültünk és néztük a...hát... igen nagy tévét. 
 - Nem tudom, neked mihez lenne kedved? 
 - Emlegettél valami fürdőruhát az autóban...
 - De hát még korán van a fürdéshez, nem?
 - Én úszni akarok, nem fürödni. 
 - És mégis miben akarsz úszni? A fürdőkádban? 
 - Nem, a medencében.
 - De hát itt nincs is medence...
 - De van. - suttogott a fülembe. - Éppen azon ülsz. 
Mint kiderült, a medence a nappali alatt volt. Viccből megkérdeztem Robot, hogy hol találom a szaunát, mire közölte, hogy a medence mellett levő másik teremben van... 
Mindketten elmentünk és felvettük a fürdőruhánkat, majd együtt mentünk le az úgynevezett wellness részlegbe. Mit ne mondjak eddig halvány lila gőzöm nem volt arról, hogy ilyen hely egyáltalán létezik...Ráadásul a föld alatt. Komolyan, mintha belecsöppentem volna egy fantasztikus álomba. 
 - Rob, ez valami gyönyörűséges. 
 - Én is ezt gondoltam, amikor először voltam itt. 
 - De kié is ez a ház?
 - Az egyik barátomé, Marcusé. Neki akartalak bemutatni, amikor...szóval tudod mikor.
 - És csak úgy ideadta nekünk?
 - Persze. Miután megtudta, hogy újra együtt vagyunk, azonnal igent mondott. Csak egy kikötése volt. Az, hogy lehetőleg ne törjek össze és ne rontsak el semmit...
 - Rendes volt tőle. - még mindig nem tértem magamhoz a látványtól. 
 - Ev, édesem, azért már ideje lenne becsuknod a szád.
 - Jól van na...Elvégre nem minden nap van ilyen helyen az ember. 
 - Örülök hogy tetszik. - mosolygott. 
Bementünk a medencébe, hogy lubickoljunk egy keveset, és miután megvertem Robot mellúszásban, leültünk a medence szélén levő padkára. Kint már esteledett, a fények pedig csak még varázslatosabbá tették a termet. 
 - Boldog vagy? - kérdezte Rob, miközben átkarolta a derekam és az ölébe húzott. 
 - Persze, milyen kérdés ez? 
 - Csak eszembe jutott és meg kellett kérdeznem. 
 - És te boldog vagy?
 - Most, hogy visszakaptalak, teljes mértékben. Elmondhatatlanul boldog vagyok, hogy újra mellettem vagy. 
 - Nekem is nagyon nehéz volt nélküled...Azt hittem, már sosem foglak újra látni. 
 - De nem így lett.
 - Igen, hál istennek. 
 - Nem vagy éhes? - kérdezte hirtelen. 
 - De - mosolyogtam. 
 - Akkor gyere, főzzünk valamit. 
Felmentünk a...maradjunk annyiban, hogy szép konyhába, hogy együnk valamit. Útközben Rob előkerített valahonnan két törülközőt. Az egyiket rám csavarta, a másikat pedig a dereka köré. 
 - Ömm...van itt egy csomó minden - áltt a hűtő előtt. - Mit szeretnél vacsorára?
 - Mik a lehetőségek? - öleltem meg hátulról. 
 - Hát...van tojás, meg zöldség. És egy kis sonka. 
 - Mhhhm - dünnyögtem miközben a hasát simogattam. Éreztem, ahogy megremeg az érintésem alatt, de nem szólt semmit. 
 - Akkor? Mi legyen? - kérdezte rekedtes hangon. 
 - Legyen tojásrántotta zöldséggel és sonkával. 
Együtt megcsináltuk a kajánkat, majd leültünk és megettük. Én nagyon sokat ettem, és azzal indokoltam, hogy víz után mindig éhesebb vagyok. Együtt elmosogattunk, majd felmentünk az emeletre. Rob ment el hamarabb zuhanyozni, mert mondtam neki hogy nekem még elő kell keresenem a dolgaimat, ami nem kis idő. 
Tizenöt perc után ki is jött a fürdőből. Csak egy alsónadrág volt rajta, a haja pedig enyhén vizes volt. 
 - El akarsz csábítani, mi? - mentem oda hozzá.
 - Ki, én? Eszemben sincs - mosolygott, majd megcsókolt. 
 - Mindjárt jövök én is. 
 - Oké. 
Átmentem a szintén szépséges fürdőszobába, majd beálltam a zuhany alá. Megmostam a hajam is, mivel Rob nem egyszer a víz alá nyomott. Zuhanyzás után megszárítottam a hajam, majd felvettem a magammal hozott fehérneműt, majd rá a hálóingemet. 
Visszamentem a szobába, ahol Rob épen olvasott. A többi pasi már rég bealudt volna, vagy nézne valami idétlenséget a tévében. De ő olvas. Egyem meg. 
Odamentem hozzá, majd leültem az ágy szélére. 
 - Tudod nagyon szexi vagy, amikor olvasol. 
 - Tessék? - nézett rám értetlenül. 
 - Olyankor kicsit összehúzod a szemöldököd és mindig keresztbe van a lábad. 
 - Jó megfigyelő vagy - mosolygott, majd becsukta a könyvet és az éjjeli szekrényre rakta. 
 - És ha tudnád, hogy mi mindenben vagyok még jó - sejtelmesen mosolyogtam, majd megcsókoltam. Rob viszonozta, miközben lassan simogatta a hátam. Kicsivel később nem bírtam magammal és rámásztam. Ráültem a csípőjére és úgy csókoltam tovább. Az egyik kezem a feje mellett volt, a másik pedig a mellkasát simogatta, de lassan egyre lentebb vándorolt. Amikor elértem volna a célom, Rob ujjai a csuklóm köré fonódtak. Kinyitottam a szemem, hogy ránézzek. 
 - Ev, mit csinálsz? - szólalt meg lihegve. 
 - Mit gondolsz? - mosolyogtam rá, miközben kicsavartam a kezem az övéből, és végre elértem a végcélom. Rob belemarkolt a lepedőbe és nagyot nyögött. A szemét hol szorosan  becsukta, hol pedig tágra nyitotta, miközben kényeztettem. Egyszer csak megfogta a kezem, majd kihúzta a nadrágjából és egy hirtelen mozdulattal lekapta rólam a hálóinget, majd maga alá fordított. Végig csókolta az egész testemet, a fejem tetejétől a talpamig. Amikor a hasamnál járt betelt a pohár, és egy határozott mozdulattal magamra rántottam. 
Egész éjszaka szeretkeztünk, csak akkor aludtunk el, amikor a nap már kezdett előbújni a hegy mögül. 


Nem tudom, hány óra lehetett, amikor felébredtem, de Rob nem volt mellettem. Felvettem a hálóingemet, amit múlt éjjel Rob leszedett rólam, majd elindultam az eltűnt személy keresésére.
A nappaliban üldögélt a zongoránál, és egy nagyon szép számot játszott. Odaosontam mögé, majd átkaroltam hátulról. Még csak meg se rezzent, tovább folytatta a dalt, ami párc perccel később lassan elhallgatott. Rob megfordult a széken, majd az ölébe vont. 
 - Ez gyönyörű volt - mondtam, miután megcsókoltam. - Nem is mondtad, hogy tudsz zongorázni. 
 - Mert nem kérdezted. 
 - Mit titkolsz még előlem? - kérdeztem szemrehányóan. 
 - Ha te azt tudnád... - csúnyán néztem rá. - Csak vicceltem - nevetett fel. 
 - Nagyon vicces vagy...
 - És te mit titkolsz előlem?
 - Hát...van egy dolog...
 - Mi az? - kérdezte óvatosan. Odahajoltam a füléhez, majd belesuttogtam. 
 - Éhes vagyok - erre felnevetett.
 - Kérése számomra parancs - mondta, majd felkapott és a konyha felé vitt. 
Miután bőségesen megreggeliztünk, elmentünk közösen zuhanyozni. Körülbelül másfél órát voltunk a zuhany alatt, melegvíz szinte nem is maradt...
Aztán leültünk, hogy megnézzünk egy filmet, de Rob sikeresen elaludt rajta, én viszont sikeresn felköltöttem. Nem haragudott meg érte, mert kárpótoltam...
Délután kimentünk a kertbe "hógolyózni". Ez abból állt, hogy én Robak köszönhetően csak keltem meg feküdtem. Csináltunk hóembert, meg hóangyalt, és sikeresen fejbedobtam egy jókora adag hóval. Persze csak véletlenül...Meg is lett érte a büntetésem...Rob kergetni kezdett, majd fellökött és bedőltem egy nagyobb adag hóhegybe. Remélem, nem fogunk megfázni. 
 - Kérdezhetek valamit? - még mindig a hóban feküdtünk, kint már sötétedett. 
 - Persze. 
 - Gondolkoztál már azon, hogy hol fogod tölteni a karácsonyt?
 - A szüleimnél, Londonban. 
 - Az jó. Legalább tudunk találkozni. 
 - Kis buta - nevetett. - A szüleimnél fogom tölteni, de persze, csak ha te is ott leszel. 
 - Komolyan? 
 - Hát persze. Anya már nagyon szeretne megismerni. A nővéreimről nem is beszélve...
 - De ők nem...haragszanak rám?
 - Már miért haragudnának?
 - Hát amiatt, amit veled tettem. 
 - Na álljunk meg egy percre. Az mindkettőnk hibája volt. Te túl könnyen küldtél el, én meg túl könnyen hagytalak magadra. Egyikőnk sem gondolt arra, hogy mi nem tudunk egymás nélkül meglenni. Az a három hónap csak időpazarlás volt. De én szeretném behozni az elvesztegetett időt azzal, hogy annyit vagyok veled, amennyit csak lehetséges. Egyáltalán hogy jutott az az eszedbe, hogy külön fogunk karácsonyozni?
 - Gondoltam a történtek után nem nagyon akarsz mutogatni a családodnak. 
 - Ne legyél nevetséges. - nézett rám csúnyán. - Azért téged viszlek el hozzájuk, mert te vagy az a nő, akit szeretek, és akivel boldog vagyok. Ha nem akarnának megismerni, még akkor is elvinnélek, mert te adtad vissza a régi önmagamat. 
 - Valahogy én is így érzek. 
 - Mellesleg arra gondoltam - még mielőtt előálltál ezzel a képtelen hülyeséggel -, hogy szenteste elhívhatnánk a fontosabb embereket. 
 - Kikre gondoltál? 
 - Kellan, Ashley, Nikki, Kristen, Andy, Amanda, Joe, Tom, Marcus, Bobby...
 - Jézusom, Rob. Nem lesz ez egy kicsit sok? Anyukád ki fog akadni...
 - Nem, nem fog. 
 - Ha te mondod...
 - Egyébként is már nagyon régóta szeretnélek bemutatni a barátaimnak. Most végre ezt is megtehetem. Talán jobb is, hogy karácsonyra jutott. Akkor még ők is...normálisabbak...
 - Olyanok, mint Kellan?
 - Nem.
 - Akkor jó. 
 - Rosszabbak. 
 - Mi? - ültem fel hirtelen. 
 - Ne félj, nem fognak megenni. Kicsit bolondok, de nagyon jó arcok. Majd meglátod...Tomot kifejezetten bírni fogod. 
 - Honnan ismered őket?
 - Ó, ők már óvodás korom óta a haverjaim, együtt nőttünk fel. Csak ők tudják igazán, milyen voltam ez előtt az őrület előtt. Na és persze te...Bennük még sosem csalódtam. 
 - Biztosan jó emberek, ha ennyi éven át kitartottak melletted.
 - Ezt most úgy mondtad, mintha legalább már vagy hetven éves lennék - nevetett. 
 - És ezt a sok embert mind el akarod szállásolni éjszakára?
 - Dehogy is. Akkor nem lenne egy nyugodt percünk se. Délután eljönnek, este megvacsorázunk, ajándékosztás, aztán mindenki megy szépen hazafelé. 
 - Hogy érted azt, hogy nem lenne egy nyugodt percünk se?
 - Tudod... a srácokkal szeretjük egymást...úgymond ugratni...
 - De nem csak ugratni, igaz?
 - Hát nem...
 - Oké, azt hiszem értem, miért nem akarsz mindenkit odacsődíteni éjszakára. 
 - Nem csak azért. - ült fel ő is. 
 - Hanem?
 - Tudod, nekem éjszaka más elfoglaltásom lesz, minthogy őket babusgassam.
 - Igen? - néztem rá felhúzott szemöldökkel. - És mégis milyen elfoglaltságot tervezel, ha én a vendégszobában fogok aludni. 
 - Nem fogsz... - suttogott a fülembe, majd megcsókolt.