A legédesebb dallam - 26. fejezet

Vihar előtti csend






Már több mint hat órája a kórházban ülünk és várjuk, hogy valaki végre kijöjjön a műtőből és közöljön velünk valamit. Eddig csak egy nővérrel sikerült beszélnünk, aki csak annyit közölt velünk, hogy még folyik a műtét. Hát nagyon köszönjük ezt a temérdek információt. Igen sokra megyünk vele.
Bele sem merek gondolni, hogy mi lehet Andyvel. Nem tudunk semmit sem a balesetről, sem róla. Nem tudjuk hogy súlyos-e a baj, még azt sem, hogy meddig fog még tartani ez az idegölő várakozás. Hajnali három körül Lemy megunta az ücsörgést.
 - Kérsz egy kávét? - állt fel.
 - Az jó lenne, kössz.
 - Remélem mire visszajövök már többet fogunk tudni.
 - Igen, azt én is remélem. Hirtelen kinyílt a műtőajtó.
 - Elnézést, doktor úr, hogy van Andy? - lépett oda hozzá gyorsan Lemy.
 - Önök a hozzátartozói? - mindig ez...
 - Nem, a barátai. A bátyja sajnos nincs az országban, de elvileg már értesítették.
 - És a szülei?
 - A szüleivel nem tarja a kapcsolatot.
 - Nos, a kisasszony válságos állapotban van. Eltört egy-két bordája és a bal karja, de ez a kisebb baj.
 - A kisebb? - kérdezte Lemy. - Jézusom, mi történt még?
 - A fejsérülése...elég komoly. A fején levő seb nagyon mély, majdnem érintette az agyat is. Amennyire tudtuk, rendbe hoztuk, de sajnos nem biztos, hogy megéli a reggelt. Ha megbocsájtanak...


Csak ledermedve álltunk a folyosón és némán bámultuk hol a falat, hol a földet. Csak arra tudtam gondolni, hogy miért pont ő...
Mivel érdemelte ezt ki? Hiszen nem tett semmit...
Lemy leült egy székre és pityergett. Jobban ki volt készülve mint én, pedig ő nem is volt annyira jóban Andyvel, mint én. Drága Andy...Vajon mi lehet most vele?
 - Elnézést! - jelent meg előttem egy alacsony nő. - Önök Andy Weitz ismerősei?
 - Igen. Kérem, esetleg kaphatnánk róla valamilyen információt? Romlott az állapota?
 - Nem, az állapota változatlan.
 - És mi történt vele pontosan? Senki nem mond nekünk semmit már vagy...
 - Igen, tudom, és rettentően sajnáljuk, de előbb a hölgy állapota volt a fontosabb.
 - Persze.
 - Ha esetleg velem fáradnának, akkor tájékoztatnám önöket a történtekről.
Nem Andy tehetett a balesetről. Valami részeg állat szembe ment a forgalommal, Andy meg félrerántotta a kormányt, átszakította a korlátot, és belerohant egy oszlopba.
A nővér, aki felvilágosított minket azt mondta, hogy mennyünk haza. Szerinte úgy sem tudnánk segíteni neki azzal, hogy bent vagyunk a kórházban és idegeskedünk.
Így hát beültünk a kocsiba és hazajöttünk. Azt beszéltük, hogy reggel első dolgunk lesz, hogy bemegyünk hozzá. Reméljük már nem lesz túl késő...


Ahogy az várható volt, egyikőnk sem aludt semmit...A kórházba menet felváltva ásítoztunk. Ilyenkor még a reggeli kávé sem segít...
Ahogy beértünk a kórház folyosójára, az orvos pont ott jött velünk szemben. Gyorsan odarohantunk hozzá, és szinte letámadtuk.
 - Jó reggelt, doktor úr. Megmondaná, hogy hogy van Andy Weitz? Tegnap este hozták be, autóbalesete volt.
 - Igen, emlékszem. Az éjszaka folyamán újra kellett élesztenünk.
 - Úristen, és hogy van? - kérdeztük kórusban.
 - Az állapota mostmár stabil.
 - Hála Istennek! - sóhajtottunk fel megkönnyebbülten. - Mikor mehetünk be hozzá?
 - Sajnálom, de csak a jövőhéten...
 - A jövőhéten?
 - Igen. Még az intenzív osztályon tartjuk. Vigyáznunk kell, nehogy visszaessen.
 - Akkor hétfőn már láthatjuk?
 - Mindenképpen.
 - Köszönjük.

 **********

 Egyikőnknek sem volt kedve hazamászni, ha már egyszer bent voltunk a központban, így fogtuk magunkat és elintéztük a bevársárlást. Aztán elmentünk és megittunk egy kávét, majd beültünk a moziba.

Csak este értünk haza, hulla fáradtan. Az egész napos rohanás és idegeskedés Andy miatt teljesen elvette az energiánkat. Elmentünk zuhanyozni, majd mindketten elvonultunk a saját szobánkba. Úgy döntöttem, itt az ideje felhívni Robot.

 - Halló? - szólt bele a hatodik csörgésre...Vajon mit csinált?

 - Szia.

 - Ever! Hála Istennek! Egész nap hívtalak, miért nem vetted fel? Már ott tartottam, hogy haza megyek...

 - Ne haragudj. - Nem is láttam, hogy hívott. - De elég sűrű volt a napom. Tegnap este telefonáltak a kórházból, hogy Andynek balesete volt, és egész éjszaka bent voltunk.

 - Jézusom, és hogy van?

 - Már túl van az életveszélyen, de még az intenzíven tartják.

 - Szegény. De akkor is írhattál volna egy sms-t, hogy ne aggódjak feleslegesen.

 - Tényleg sajnálom, de egész nap kivoltam, és most is kivagyok. Nem aludtunk Lemyvel semmit és egész nap szaladgáltunk.

 - Persze, ne haragudj. Szeretlek.

 - Én is szeretlek.

 - Na, nyomás aludni!

 - De nem is vagyok álmos!

 - Na persze...Addig feküdj le, amíg szépen mondom! Ne akard, hogy én fektesselek le...

 - Pedig már alig várom - kacérkodtam.

 - Khmm...Nem úgy értettem - jött zavarba.

 - De én meg erre gondoltam.

 - Azért mert perverz vagy!

 - Bagoly mondaj verébnek, hogy nagyfejű...

 - Na, nyomás aludni, ezt meg majd megbeszéljük! Még két nap.

 - Értettem főnök! Már alig várom...

 - Jó éjt, kicsim, szeretlek.

 - Én is szeretlek Rob, jó éjt.

Amint letettük a telefont, bedőltem az ágyba és perceken belül már aludtam is. Gondolom nem kell mondanom, hogy azon az éjjelen érdekeseket álmodtam...

Az egyiket Robbal. Azt ha nem baj, inkább nem mesélném el...

De a másik...Megint az a borzasztó tudatlanság...Megint az a nő...Akárhányszor csak megjelenik, mindig ugyanazt mondja. De mit? Nem értem...

Támaszkodjam Robra és vigyázzak. Vigyázzak, de miért?


Fél egyig aludtam. Fél egyig! A végtagjaim teljesen el voltak gémberedve amikor felkeltem. Azonban teljesen nyugodt voltam. Kivéve Andy ügyét és Rob hiányát. Azonban éltetett a tudat, hogy már csak egy nap és láthatom. Nagyon hosszú volt ez a hét nélküle, és remélem, hogy egy darabig nem kell majd elmennie.
Lemy a délutánt Joe-val töltötte, de este leültünk a nappaliba beszélgetni.
Minden szóba jött, amit csak el lehet képzelni. Andy, Rob, Joe, a számlák, a takarítás, a kaja, a munka...Ami nekem már nincs.
 - Tényleg, és van valami terved a munkával kapcsolatban? - kérdezte Lemy.
 - Hát...csak a vizsgákon mennyek át. Azután azonnal elmegyek munkát keresni.
 - Te leszel a város legjobb rendezője! Mi több...Az egész országé!
 - Hé, azért ne vidd túlzásba! Először sikerüljön a vizsga...Aztán beszélhetünk a többiről.
 - Tuti, hogy sikerülni fog. De remélem, azt a hárpiát úgy meghúzzák, mint a sz...
 - Elég, értettem. Én nem kívánok neki rosszat, csak remélni tudom, hogy egyszer megjavul. Már egyáltalán nem izgat. Csak egy elkényeztetett kis liba, akit nem neveltek meg rendesen...
 - Ha te így látod...Bár én nem ezt gondolom...
 - Tudom, hiszen ismerlek...
 - De figyelj csak! Tudod mi jutott eszembe?
 - Mi?
 - Majd ha Andy felépült, és rendeződnek kicsit a dolgok, akkor csinálhatnánk egy bulit itthon. Csak egy páran lennénk.
 - Ez jó ötlet! És kiket akarsz meghívni?
 - Hát ugye te, én, Joe, Rob, Andy...Meg ha Andynek van barátja akkor ő.
 - Mit szólnál hozzá, ha én még hívnék pár embert?
 - Oké, kire gondolsz?
 - Múltkor nagyon összebarátkoztam Rob munkatársaival. Szerintem meg kellene hívnom őket.
 - És kik azok?
 - Ööö...Hát mondjuk Kellan Lutz, Ashley Greene és Kristen Stewart.
 - Úristen Ev! Most komolyan ide fogod hívni az egész Twilight brigádot? Én itt fogok meghalni.
 - Nem fogsz meghalni. És nem is az egészet...Csak a felét. - nevettem.
 - Van fogalmad arról, hogyha itt lesz Kellan, akkor én nem tudok tisztán gondolkodni? Olyan jó pasi...Joe ki fog akadni...
 - Jézusom, Lemy...Nem kell tőlük szívrohamot kapni. Hidd el, ők is ugyanolyan emberek, mint te vagy én. Ha jobban megismered őket akkor rájössz, hogy rendesek. Főleg Kellan meg Kristen.
 - Ne kezd megint!
 - Oké, befejeztem - nevettem.
Este felhívtam Robot a nagy ötletemmel. Bocsánat. Ötletünkkel. Elvégre vele is egyeztetnem kell, hogy egyáltalán ők bírnak-e engem annyira, hogy eljöjjenek.
 - Ev, ugye ezt most nem mondod komolyan...
 - De nem tudhatom...
 - De én tudom...A múltkori alkalomkor mindenkire nagy benyomást tettél. Kellan azóta is emleget téged, amikor beszélek vele...Kristen meg kifejezetten bír téged. Biztosan szívesen eljönnek. És ha nem gond, én is hívnék egy embert.
 - Úristen! Akkor ez már nem is egy kis buli lesz - hangsúlyoztam a kis szót. - De persze. Ki az?
 - A legjobb barátom. De majd akkor megismered. Nagyon jó fej, bár kicsit bolond...
 - Nálad is bolondabb? - viccelődtem.
 - Na várj csak Ev! Majd holnap megkapod...
 - Bár már ott tartanánk...
 - Bár...De már csak egy éjszaka. Reggel tizenegykor már nálatok leszek.
 - Alig várom...Szeretlek.
 - Én is szeretlek. Aludj jól.
 - Te is.
Rögtön elaludtam és nem álmodtam semmit. Olyan jó az, amikor az ember este lefekszik és amikor felkel már reggel van. Velem azonban mostanság ez nem gyakran esik meg. Csak akkor, amikor Robbal alszom. Egyébként meg vagy nem tudok csak későn elaludni, vagy egész éjszaka álmodom és többször felébredek. Ilyenkor reggel teljesen nyúzott vagyok...
Éjszaka azonban valami különös dolog történt.
Fél háromkor arra ébredtem, hogy nagyon hideg van. Magamra húztam a takarót és még jobban befészkeltem magam a párnák közé, hogy azok is melegítsenek. A függönyök hirtelen mozogni kezdtek, pedig az ablakok nem voltak nyitva. Lassan felkeltem és odasétáltam az ablakhoz, ami tényleg nem volt nyitva. Vissza akartam feküdni, de amikor megfordultam, megláttam Őt. A szekrény melletti sötétségben állt, a hófehér ruhája azonban világított. Nagyon megilyedtem. Nem csinált semmit, csak ott állt, és félrehajtott fejjel nézett rám. Nem tudom mennyi ideig állhattam ott. A félelem teljesen lebénított. A nő lassan előre lépett, a holdfény megvilágította az alakját. A szeme különösen félelmetes volt, úgy nézett rám, mintha bántani akarna. Hosszú hajából folyt a víz, tépett ruhája cafatokban lógott le a padlóra.
Ez nem én voltam. Mármint nem az, akivel régen álmodtam. Ez egy idegen nő volt, és biztos voltam benne, hogy ezelőtt még sohasem láttam.
 - Veszély közeleg, Ever! - szólalt meg hirtelen. A hangja jeges volt, halk, és mintha éreztem volna benne a halált.
 - De milyen veszély és ki vagy te? - suttogtam.
 - Hamarosan bajt hoz a szél, de ha vigyázol nem eshet bajod. Csak támaszkodj a szeretteidre!
 - De milyen baj?
 - Vigyázz Ever, vigyázz! - a föld felett lebegve közeledet felém, kinyújtott kézzel, de amikor elért volna köddévált.
Visszaszaladtam az ágyamba és a fejemre húztam a takarót. Addig szorongattam a párnám sarkát, amíg lassan el nem nyelt a sötétség.


Kilenckor ébredtem fel, de csak úgy mertem felkelni, hogy előtte alaposan körbenéztem. Amikor megbizonyosodtam róla, hogy semmilyen veszély nem fenyeget, lassan leraktam a talpaimat a padlóra, mintha az akármelyik percben eltűnhetne alólam. Még párszor körbenéztem a szobában, árulkodó jelek után kutatva. De nem találtam semmit. Biztosan csak álmodtam. Pedig valósnak tűnt...
Ma jön Rob. Ahogy ez eszembe jutott, boldogság kúszott belém, ez pedig mosolyt csalt az arcomra. Határozottan jobb kedvem lett.
Reggeli illata töltötte be a házat. Ezek szerint Lemy már fent van.
 - Jó reggelt álomszuszék! - mosolygott rám. El sem lehet képzelni, mennyire más Lemy kipihenve, mint álmosan, nyúzottan és idegesen. - Hogy aludtál?
 - Hát, ami azt illeti - dőltem neki a konyhapultnak, miközben megdörzsöltem a szemem - Volt már jobb éjszakám is.
 - Azt meghiszem - kacsintott, miközben lerakta az asztalra a pirítóst.
 - De vicces vagy ma reggel - gúnyolódtam.
 - Ma jön haza Mr. Adonisz? - kérdezte, mielőtt beleharapott a kenyerébe.
 - Igen - kortyoltam bele a kávémba.
 - Ezek szerint ezért nem aludtál semmit? Ennyire vártad a reggelt?
 - Nem egészen...Csak volt egy fura álmom...
 - Elmeséled?
 - Majd talán később. Elmegyek, rendbeszedem magam. - álltam fel.
 - De hiszen alig ettél.
 - Ma nem vagyok éhes.
Elmentem zuhanyozni, aztán megszárítottam a hajam. Felvettem egy fehér pólót meg egy farmert, és megmostam a fogam is. Húztam tiszta ágyneműt, egy kicsit összepakoltam a szekrényemben és kidobáltam a felesleges könyveimet. Elvégre már nincs szükségem rájuk. A sulit befejeztem, - vagyis reméljük - amik pedig kellenek azokat úgyis megtartom.
Meghallottam a csengőt. A karomon végigfutott a hideg, a gyomromban repkedő pillangók is felbukkantak. A szívem meg...Nem is kell mondanom, majd kiszakadt a mellkasomból.