A legédesebb dallam - 25. fejezet

Nem hiszem el

- Ever, csörög a mobilod! - kiabált Lemy a nappaliból. A telefonom ott hagytam, mivel ma én vagyok a soros a főzéssel. Lemy pedig nagyon el volt foglalva a körömfestéssel, mivel este ő és Josh vacsorázni mennek. Nem haragudtam rá, elvégre én is ugyanennyit készülnék, ha Robbal kellene találkoznom. Még négy nap. Addig is valamivel el kell foglalnom magam.
 - Hozd már ide! - kiabáltam vissza a nagy tészta kavargatás közepette.
 - Nem tudom!
 - Ó, meg ne erőltesd magad! - lezártam a gázt, és futólépésben mentem a telefonomért. A kijelzőn Rob neve villogott. Legalább egy jó dolog a mai napon.
 - Szia! - szóltam bele boldogan. - Na mi a helyzet, hogy megy a munka?
 - Megmagyaráznád, hogy mit keresel a mai újság címlapján? - kérdezte dühösen. Hoppá. Szóval beraktak az újságba. Az a szemét...
 - Ööö...meg tudom magyarázni...
 - Remélem is.
 - Tegnap beültünk a lányokkal kávézni, miután vége volt a vizsgámnak. - A nagy mesélés közepette mutogattam Lemynek, hogy hozza be az újságot. Ő meg mondta, hogy a körme miatt nem tudja. Elvettem a fülemtől a telefont, és idegesen rászóltam. - Ha nem hozod ide, akkor rád borítom az egész körömlakkos flakont. Na nyomás!
 - És hát a semmiből egyszer csak felbukkant egy férfi, és megkérdezte, hogy nem én vagyok-e Robert Pattinson barátnője. Én mondtam, hogy biztosan csak összetéveszt valakivel, de ő erősködött, hogy nem, ő tudja, hogy én vagyok. Erre Andy felszólalt, hogy nem, és ott hagytuk a pasast. - Lemy időközben a kezembe nyomta az újságot, majd duzzogva felkapta a körömlakkját és bevonult a szobájába. A képen már kint voltunk az utcán, a fotósnak azonban valahogy mégiscsak sikerült lekapnia minket.
 - Ezt nem hiszem el! - hallottam, hogy a vonal túlsó végén valami nagyot csattan. - Miért nem tudják az embert nyugodtan élni?  A fenébe is...
 - Ne haragudj rám - motyogtam a telefonba.
 - Tessék? Hogy rád? Dehogy is, te ne haragudj rám. Én nem rád vagyok mérges, hanem arra a fickóra. De várjunk csak...Tegnap miért nem mondtad, hogy volt egy kis incidensed egy újságíróval?
 - Akartam...De aztán felhívtál és teljesen kiment a fejemből.
 - Ever, figyelj. Meg kell ígérned, hogy ezentúl mindent elmondassz nekem. Érted? Mindent.
 - Rendben van megígérem.
 - Most mennem kell. Vigyázz magadra.
 - Te is. Szia - motyogtam, de már letette. És én még örültem, hogy felhívott...




 - Ev, ide tudod adni azt a...Hát beléd meg mi ütött?
 - Belém? Semmi.
 - Aha, azt látom. Rob mérges volt?
 - Igen, de teljesen jogtalanul. Elvégre nem én tehetek róla, hogy az a...odajött és elkezdett kérdezősködni. Arról meg pláne nem, hogy le is fényképezett. Erre még Rob engem csesz le.
 - Biztosan nem téged akart, de ahogy én ismerem, biztosan nagyon ideges volt. Figyeld meg, később fel fog hívni, és könyörögni fog, hogy bocsáss meg neki. Aztán jön azzal a szöveggel, hogy mindenről ő tehet, meg hogy meg se érdemel bla bla bla...Te meg megmondod neki, hogy ez nem így van, mert te azért szereted aki, és megint kibékültök és megint tiszta nyál lesz minden...Bleeee...
 - Fogd be! - böktem oldalba. - De legalább felvidítottál, kössz!
 - Nincs mit! Szóval ideadod azt a kék sáladat tudod, azt a kicsit?
 - A harmadik fiókomban van, vedd ki.
 - Köszi. - mondta, majd elugrándozott.
Remélem, igaza lesz...
Amint ezt kimondtam, megint csörgött a telefonom. Andy.
 - Szia! - szinte sóhajtottam a telefonba.
 - Szia kislány. Láttam az újságot. Tudom...
 - Ne is mondd. Rob már hívott. Tisztára ki van akadva.
 - Rád?
 - Hát valakire muszáj neki...
 - Na de te nem vagy hibás! Nyugi drágám...Délutánra már vagy ötszáz sms-ed lesz, mint például annyira szeretlek, hogy bele halok, meg hogy ali várom, hogy lássalak, és...
 - Oké, oké, ne kezd te is a minden nyálas szöveget. Lemytől ma már egyszer hallottam...
 - Oké, akkor én nem mondom el mégegyszer. Megyek, fotózásom lesz. Jó legyél!
 - Te is! Szia. - legalább ő nem nyomta ki a telefont...


Délután egy csomó dolgom volt. Kitakarítottam a fél lakást, lehúztam az ágyneműket és megpucoltam az ablakokat. Estig el is tartott. Josh csak 8-ra jött Lemyért, de ő már fél hatkor azzal nyaggatott, hogy jó e az a ruha, amit kiválasztott, és előhúzott nekem a szekrényből még vagy 100 olyan ruhát, amitől azt hittem, hogy kihullik a hajam. Miután sikerült megnyugtatnom, hogy tökéletes minden, megcsináltam a haját, kifestettem, és a sálhoz kölcsönadtam neki a kék táskám is. Hihetetlen, hogy ez a csaj mennyit képes készülődni meg cicomázni magán...
Nyolckor el is mentek, én pedig jó szórakzást kívántam. Lemy megölelt, és azt mondta, hogy reméli, Rob hamarosan jelentkezik.
Az oké, hogy ők elmentek, de én egyedül mégis mit csináljak? Ma már nem igazán terveztem folytatni a takarítást, ezért elővettem egy filmet, és egy nagy adag pattogatott kukoricával meg egy pléddel elfeküdtem a kanapén. Tíz percig sem tudtam pihenni, amikor kopogtak az ajtón. Mégis ki a jó fene keres negyed kilenckor? Az ember még ilyenkor sem tud nyugodtan lenni.
 Nagy cammogva odamentem az ajtóhoz, útközben pedig majdem felbuktam egy cipőben. Hogy az hogy került oda, arról fogalmam sem volt, ráadásul nem is az enyém volt. Ha Lemy hazajön, kinyírom!
 - Szia - vigyorgott szélesen az ajtóban Andy.
 - Szia...Hát te?
 - Lemy hívott, hogy egyedül vagy, és gondoltam eljövök.
 - Ez rendes tőled, gyere be - álltam arréb, hogy be tudjon jönni.
 - Mit csináltál? - kérdezte érdeklődően, amikor belépett a nappaliba.
 - Éppen moziztam, de nem kötött le túlságosan.
 - Rob hívott már?
 - Jajj, ne kezdd te is. Még nem hívott, én pedig nem fogom hívogatni. Majd telefonál, ha akar.
 - Oké, le ne harapd a fejem! - tartotta fel a kezét védekezően.
 - Ne haragudj, nem rád vagyok mérges, csak...Egész délután tiszta ideg voltam miatta. Miért rám haragszik olyan miatt, amiről nem is én tehetek?
 - Nem lehet, hogy csak egyszerűen abban a pillanatban nem volt senki más, akire mérges lehetett volna? Szerintem túlságosan is szeret ahhoz, hogy ilyet csináljon.
 - Nem tudom, de nem is érdekel. Ma már nem akarok erről többet beszélni.
 - Oké, akkor igyunk! - tartott fel hirtelen két üveg Baccardit.
 - Váo, ezeket meg honnan varázsoltad elő?
 - A táskámból...Na melyiket kéred?
 - A pirosat.
Andy legalább 11-ig nálam volt. Először megittuk azt a két üveget, később azonban valahonnan előkerült még egy üveg pezsgő és egy kis rum is...
Nagyon jól elvoltunk, röhögtünk meg táncoltunk, én meg elvileg felbuktam a kanapéban és hatalmasat estem, de egyáltalán nem emlékeztem rá reggel. De a fejem és a térdem iszonyatosan fájt. És tényleg... A lábamon volt egy hatalmas kék folt.
 Amikor kimentem a konyhába, nagy meglepetésemre Lemy és Andy is ott ültek és reggeliztek. Lemy mérgesen nézett rám, Andy meg csak vigyorgott, majd amikor elmentem mellette, kacsintott egyet.
 - Jó reggelt Miss Vadóc, kérsz valamit? - gúnyolódott Lemy.
 - Most nagyon nincs kedvem a sablonszöveghez, bocs. Van kávé? - fogtam a fejem.
 - A pulton - mutatott oldalra Lemy, fel sem nézve a tányérjából. Töltöttem magamnak egy kis koffeint, majd leültem a lányok mellé.
 - Andy, te hogy vagy? - tudakoltam tőle összehúzott szemekkel, mivel kint sütött a nap, és ez nagyon nem tett jót se a szememnek, se a fejemnek.
 - Miért, hogy kéne lennem? - vigyorgott még mindig.
 - Hát...talán...másnaposnak?
 - Mi? Na drágám, ne viccelj! Ennyi piától? Még csak meg se éreztem. Jobban hozzá vagyok szokva, mint gondolnád. Téged viszont apalosan kiütött.
 - Az biztos...Semmire sem emlékszem - fogtam meg megint a fejem.
 - Akkor ezeket vedd be - nyomott a kezembe két tablettát. - De csak reggeli után!
 - Mik ezek? - szemléltem a kezemben levő kis bogyókat.
 - Egyszerű másnaposság elleni gyógyszerek. Nálam mindig bejön.
 - Már megint mire akarod rávenni Evet? - morgolódott Lemy.
 - Semmire - nézett rá Andy ártatlanul.
 - Aha, gondolom tegnap se akartál vele semmit...
 - Nem tudtam, hogy ennyire nem bírja az alkoholt. Mégis honnan tudhattam volna? De most próbálok neki segíteni, mivel tudom milyen szar másnaposnak lenni.
 - Ez rendes tőled, de azért mégse...
 - Elég már! Nem tudnátok csak egy percig csendben lenni? - tarottam fel az ujjam csukott szemmel. - Csak egyetlen egy percig. - tagoltam a szavakat.
 - De drágám, de nekem mennem kell. Jó legyél, és kaja után vedd be a bogyókat! Puszillak titeket, pá!
 - Szia - köszöntünk kórusban Lemyvel.
Gyorsan megreggeliztem - már ha azt, amit ettem reggelinek lehet nevezni-, és bevettem a gyógyszereket, majd elindultam zuhanyozni. Tudtam, hogy Lemy valamit még fog mondani mielőtt beköltözöm a fürdőszobába, ezért már azelőtt válaszoltam neki, mielőtt kérdezhetett volna.
 - Igen, tökéletesen jól vagyok, és megígérem, hogy soha többet nem csinálok ilyet és nem hozok rád szívbajt többé! - mutogattam artikulálva a kezemmel Lemynek háttal, mivel épp a fürdő felé mentem.
 - H...Honnan tudtad, hogy ezt akarom mondani? - kérdezte megdöbbenten.
Én viszont nem válaszoltam, csak vigyorogva belöktem a lábammal magam után az ajtót.


Szerettem volna a délutánt nyugodtan és egyedül eltölteni. Muszáj volt átgondolnom valamit. Ezért bezárkóztam a szobámba, és ledőltem az ágyamra.
Rob nem keresett tegnap este. És még ma sem hívott fel. Meghalok, hogy újra hallhassam a hangját, de azt várhatja, hogy én fogom előbb felhívni, elvéfre ő bántott meg engem. És van még egy dolog. Nagyon nem tetszik valami. Minden reggel és este fel szokott hívni, valamikor még délután is, most meg semmi. Talán...van valakije, és szakítani akar? Nem, azt nem tenné, hiszen azt mondta, hogy szeret. Mi változhatott meg egyik napról a másikra? Gondolom ahhoz azért több idő kell, hogy beleszeressen más valakibe, mint két nap...
És nem is tettem semmi rosszat. Az, hogy nem mondtam el neki az újságírós esetet, az semmi ahhoz képes, amit ő tett velem nem is olyan régen. Elhagyott egy hülye kis dolog miatt, amit át sem gondolt rendesen, és amit meg sem akart beszélni velem. Az én bűnöm ehhez képest sokkal kisebb. Nem tudom hogyan, de valahogyan bele fogom verni a fejébe, hogy jobb lesz, hogyha ezt megszokja, mert ez nem fog változni, és én nem akarom örökké a saját önmarcangolását hallgatni. Szeretnék vele boldog lenni, és nem csak azon idegeskedni, hogy mit gondolnak rólunk mások. Senkinek semmi köze hozzá, és bőven elég az, ha csak mi tudjuk mit akarunk az élettől, és csak ő és én vagyunk, és rajtunk kívűl még nem vagy 2000 tudják, hogy éppen hol tart a kapcsolatunk. Engem nem érdekel más mit gondol. Csak az számít, hogy boldog legyek...Vele.
 A telefonom ebben a pillanatban kezdett csörögni, és én izgatottan nyúltam érte. Nem csalódtam, Rob volt az.
 - Szia - szóltam bele semlegesen.
 - Szia - válaszolt halkan ő is. - Haragszol rám?
 - Jajj, drágám ne hülyéskedj, miért is haragudnék rád? Elvégre olyasvalami miatt hibáztatsz, amihez semmi közöm, és tegnap csak rám csaptad a telefont, és még te érzed szarul magad? Jajj, dehogy is, miért haragudnék? - fakadtam ki.
 - Szóval még haragszol. És teljes joggal.
 - Ha tudtad, hogy így van, akkor miért kérdezted meg?
 - Csak reméltem, hogy már elfelejtetted mekkor seggfej voltam tegnap.
 - Ne hatagudj hogy ezt mondom, de azt nagyon nehezen lehet elfelejteni. Tegnap megígértetted velem, hogy mindent mondjak el neked. Hát jól van. Tegnap este átjött Andy, én meg annyira ki voltam bukva, hogy totál leittam magam, reggel pedig úgy ébredtem fel, hogy nem emlékeztem semmire sem. És ez csak neked köszönhető. - pár pillanatig nem tudott mit szólni.
 - Hogy én mekkora egy barom vagyok - motyogta. - Figyelj, én...
 - Ne kezzd az "Ever sajnálom, nem akartam" szöveget. Azt már hallottam párszor, és nem vagyok rá kíváncsi még egyszer. - megint hallgatott. - Csak mondd, hogy szeretsz és én elfelejtek mindent, mert én nagyon szeretlek.
 - Hát persze, hogy szeretlek - mondta boldogan. - A világon mindennél jobban.
 - Helyes. Ezt a választ vártam. Nagyon hiányzol.
 - Ajj, te is nekem, és alig várom már a vasárnapot! Nem fog érdekelni semmi és senki. Kikapcsolom a mobilom, és nem érdekel, hogy hány üzenetem meg nem fogadott hívásom lesz. Még az sem, ha a menedzserem lecsesz, pedig tőle aztán igazá félek...
 - Biztosan nem fogja leharapni a fejed - nevettem. - Na de most le kell tennem, mert Lemy itt zörög az ajtón, valami biztosan történt.
 - Oké persze, menny és vigyázz magadra!
 - Te is!
 - Ja, és Ev!
 - Tessék?
 - Meg fogok változni. Ígérem. - azzal letette a telefont, én pedig boldogan mentem az ajtóhoz, hogy beengedjem azt a bolondot, mert azóta ott dörömböl.
 - Lemy, mi ütött beléd, betöröd a...Hé, mi történt? - fogtam meg a kezét. Az arcán könnyek csorogtak le, és rázkódott a sírástól.
 - M...Most telefonáltak a kórházból...A...Andynek balesete volt.