A legédesebb dallam - 18. fejezet

 Hoztál magaddal...?






Kellan megjegyzésétől teljesen kiakadtam, vagy nem is tudom...Miért feltételez ilyet rólam? Hiszen még nem is ismer. Rob előre figyelmeztetett, de azt azért nem mondta, hogy ennyire durván beszólogat mindenkinek. Zavaromban nem is tudtam, hogy mit csináljak, így kénytelen voltam a szerelmemre nézni...
Rob viszont teljesen másképp fogadta a helyzetet. Az ujjai görcsösen markolták az asztal szélét, és én azt hittem, az bármelyik pillanatban megrepedhet...
Próbáltam valahogyan megnyugtatni Robot. Megfogtam a kezét, ami az oldalam mellett volt, és nyugtatóan körözni kezdtem rajta az ujjammal. Pár pillanattal később rám nézett, majd nagyot sóhajtott, és elengedte az asztalt, az arca viszont továbbra is feszült maradt.
 - Állítsd le magad, Kellan! - szólalt meg végül. A hangjától megborzongtam. Sosem hallottam még így beszélni.
 - Bocs haver, tudod, hogy nem úgy gondoltam. Tündérke, remélem te sem haragszol...
 - Nem, nincs semmi baj. Ugye Rob? - szorítottam meg a kezét az asztal alatt.
 - Nem, persze, hogy nincs. Csak a jövőben tartózkodj az ilyen megjegyzésektől. Vagy ha mondod is, ne nekünk, és ne Ev előtt, ha kérhetem... - kezdtem érezni, hogy egy kicsit kezdi megint felhúzni magát, ezért megmentettem Kellant egy kiadós orrvérzéstől.
 - Azt hiszem mi kimegyünk egy kicsit levegőzni... - álltam fel, majd Robot is elkezdtem ráncigálni magam után.
 - Persze, mennyetek csak! - szólalt meg Ashley. Elindultam a kijárat felé, viszont mielőtt még kiléptem volna rajta, hátranéztem, és láttam, hogy Nikki és Ashley jól kupán vágják Kellant.


Rob még mindig elég idegesnek tűnt, én pedig nem tudtam, hogy hogyan kellene lenyugtatnom. Ebben a pillanatban előhúzott a zsabéből egy kis dobozt, majd kivett belőle egy szál cigit. A másik zsebéből elővette az öngyújtóját, meggyújtotta cigit, majd nagyot szívott belőle. Egyszer elmondta nekem, hogy régebben sokat dohányzott, de amióta velem van csak akkor gyújt rá, ha már nagyon felidegesítik. Lassan mögé lépkedtem, és átöleltem a derekát. Nagy levegőt vett, majd az ujjait összefonta az enyémekkel.
 - Kérlek ne haragudj rám! - szólalt meg. - Tudom, hogy most valami idegbeteg állatnak gondolsz.
 - Dehogy is gondollak! És nem is vagy az!
 - Egyszerűen csak nem birom elviselni, amikor idióta meghegyzéseket tesznek rád...ránk...
 - Én nem haragszom Kellanra. Ilyen a természete. Meg tudom szokni...
 - Nem zavar a füst? - kérdezte hirtelen.
 - Nem. Egyáltalán nem. De tényleg ennyire dühít ez az egész?
 - Tudod...Nálad jobban még senkit nem szerettem. És egybennem is féltettem még ennyire senkit. Csak a legjobbat akarom neked, és szeretnélek minél boldogabbá tenni. Mostmár te vagy az életem, az én egész életem.
 - Szeretlek! - motyogtam a hátába. Rob lassan megfordult, miközben eldobta a cigijét. Átölelte a derekam, és mélyen a szemembe nézett.
 - Én is szeretlek. - Lassan közelíteni kezdett az ajkam felé, majd amikor elérte, elöntött a vágy. A kezeim a nyakára vándoroltak, és közelebb húztam magamhoz. Rob is furán kezdett viselkedni, mivel a kezét már nem a hátamnál éreztem, hanem a fenekemen...Legszivesebben itt helyben letepertem volna, de az utca közepén mégsem rendezhetek jelenetet...Ebben a percben pedig nem nagyon tudtam ezzel foglalkozni, viszont hirtelen villant egy fényképező vakuja...Vagyis nem is eggyé...


Nagyon gyorsan történt minden. Rob, anélkül, hogy elengedett volna, betolt az ajtón, majd a többiek felé kezdett húzni. A boldogan nevetgélő baráti idillnek azonnal véget vetett Rob szikrát szóró szeme, és az én ilyedt arcom.
 - Mi történt? - tudakolta Jackson.
 - Itt vannak azok a ku...hülye fotósok.
 - Már megint? - háborgott Kristen. - Ezt nem hiszem el! Ezek mindenhol megtalálnak?
 - Úgy tűnik igen - szólt közbe Kellan. - Azt hiszem van egy hátsó kijárat. Azon ki tudunk menni.
Mindenki egyszerre állt fel, ami egy kicsit fura volt. Ennyire meg vannak ilyedve tőlük? Mondjuk biztos nem először történt velük ilyen, és már rendelkezhetnek elég tapasztalattal ahhoz, hogy tudják ilyen helyzetben mit kell csinálniuk...
Pillanatok alatt megtaláltuk a hátsó ajtót, és amíg a fotósok elől dekkoltak, addig mi hátul kisurranhattunk. Gyosran elköszöntünk a többiektől. A lányok sorban megöleltek, majd a fiúktól kaptam egy-egy puszit. Kellan még egyszer bocsánatot kért tőlem, és Robtól is. Szerencsére az út szélén állt egy szabad taxi, így Rob megfogta a kezem, majd rohanni kezdett. Villámgyorsan beültünk a taxiba, majd elindultunk vissza a hotel felé.
Meg akartam kérrni, hogy meséljen a barátairól, de amint megláttam az arcát, inkább csendben maradtam. Nem is tudom, hogy mérges volt, vagy kétségbeesett, esetleg már nagyon unott valamit. A szállodáig egyetlen egy szót sem szólt hozzám, nekem pedig nem volt merszem megszólalni.
 Amikor felértünk a szobába, levette a cipőjét, majd leült a kanapéra. Én a konyhába mentem, és kivettem a hűtőből egy üveg sört. Visszamentem a nappaliba, és leültem mellé. Ittam egy kortyot az üvegből, majd Rob felé nyújtottam. Elvette tőlem, és ő is ivott egy kortyot. Csak ültem, és számoltam. 13 percig ültünk egymás mellett, szótlanul. Már azt hittem, hogy megőrülök, amikor végre csoda történt.
 - Sajnálom - suttogta Rob. Na, inkább ne szólalt volna meg.
 - De hát könyörgök, mégis mit? - csattantam fel, ezzel magamat is meglepve.
 - Tudod, hogy mit - mondta még mindig halkan. - Mostmár tudnak rólad. Tudják, hogy van valakim, és mostmár téged sem fognak békén hagyni. Meg akartalak ettől óvni addig, ameddig csak lehetett volna. De mostmár késő. És erről én...
 - Ohh, ne, kérlek! - szakítottam félbe. - Rob, kérlek, csak azt ne mondd, hogy erről is te tehetsz! Mint minden másról, igaz? - szinte már kiabáltam.
Nem szólt semmit, csak bámult maga elé.
 - Nem tudom veled sehogysem megértetni azt, hogy nem mindenért te vagy a hibás! Ha valami történik, te azt hiszed, az csak a te hibád. De kérlek, fogd már föl! Fogd föl, hogy szeretlek, és hogy engem nem érdekelnek sem holmi fotósok, sem fényes hírnév! Engem csak te érdekelsz! És akár hiszed, akár nem, én elfogadlak az összes hibáddal együtt. - A szemembe nézett, és lassan rázta a fejét. - Szeretlek, Robert Pattinson! És ezen semmi nem változtat!
 Rob felállt a kanapéról, majd odajött hozzám, és szorosan átölelt. Éreztem, ahogy lassan megnyugszik.
 - Annyira köszönöm, hogy vagy nekem! El sem tudom mondani, mennyire szükségem van rád, és hogy mennyire szeretlek!
 - Nem is kell! - mondtam. - Inkább mutasd meg!
Értetlenül nézett rám azzal a két gyönyörű szemével. Úgy éreztem, szüksége van egy kis célzásra. Lassan közelíteni kezdtem felé, majd az ajkaimat is ugyanolyan lassan az ötvéhez érintettem. Kézségesen csókolt vissza, majd a hálószoba felé kezdett tolni...




Még mielőtt valaki valami rosszra gondolna, nem történt semmi...olyan...
Egyszerűen csak ledöntött az ágyra, és addig csókolt, amíg elfogyott az összes levegőnk. Aztán magához húzott, és szorosan átölelt. Körülbelül egyszerre aludtunk el, és csak arra ébredtem, hogy Rob költöget.
 - Ev, édesem, ébredj!
 - Már reggel van? - ásítottam  nagyot. De a kérdésemre a választ azonnal meg is kaptam. Kint még korom sötét volt, csak azt tudnám, hogy Rob akkor mi a...
 - Miért költöttél fel? Valami baj van? Mi történt?
 - Ne aggódj! Nincs semmi baj! - mosolygott ördögien. Ez a mosoly nem jelent jót...Megtanultam...
 - Akkor meg miért...?
 - Hoztál magaddal fürdőruhát?
 - Mi van?
 - Hoztál magaddal fürdőruhát? - ismételte meg a kérdését.
 - Igen, de...Rob! Te hülye vagy? Azért költessz fel az éjszaka közepén, hogy megkérdezd, van e fürdőruhám?
 - Igen. Ugyanis éjszakai fürdésre megyünk...