A legédesebb dallam - 16. fejezet

             Sziasztok Drágáim! Ez a rész egy kicsit rövidre sikeredett, de hát mentségemre szolgáljon, hogy nem volt sok időm. Remélem tetszeni fog, és várom a kommikat is! Jó olvasást nektek! Puszi. Evness








Kislány és Nagyfiú






Rob a hatalmas ágy bal oldalán feküdt a gyönyörű hálószobában. Kezében egy könyvet tartott, de amint meghallotta, hogy bejöttem, le is tette. Az álla pedig ezzel egyidőben valahol a takarón landolt. Zavartan végignéztem magam, hátha valamit elfelejtettem. De semmit...A pizsamám rajtam volt, és nem volt a kezemben semmi olyan tárgy, ami kicst is égő lett volna...Ugyanakkor Robnál más volt a helyzet...Nem volt rajta póló, és bár a takaró elfedte meztelen felsőtestét, nekem mégis görcsbe rándult a gyomrom.
 - Mi az? - szólaltam meg végül ebben a roppant kínos vagyis inkább érdekes helyzetben.
 - Semmi - válaszolt pár pillanattal később mosolyogva. - Csak még sosem láttalak így felöltözve. Nem mintha nem tetszene! Tényleg! Gyönyörű vagy, mint mindig, és én...
 - Oké, értem - motyogtam tiszta vörösen. Fogalmam sem volt, mit kellene tennem, mivel egyetlen női magazinban sem olvastam olyat, hogy mit tegyek, ha először alszom együtt kedvesemmel...
 - Nem...nem akarsz befeküdni mellém? - dadogott idegesen, miközben a hajába túrt.
 - De - suttogtam, majd elindultam az ágy szabad oldala felé, és bebújtam a takaró alá. A párnákat feltornyoztam a hátamhoz, majd hátradőltem, és birizgálni kezdtem a takarót. Eközben Rob jót mosolygott rajtam. A reakciója kicsit feldühített.
 - Mi az? Csak azt ne mondd, hogy neked ez nem kínos!
 - Én ezt egy szóval sem mondtam - tiltakozott még mindig mosolyogva. - Igazából midkettőnkön nevetek, mert olyanok vagyunk, mint két karótnyelt... - ezen már nekem is nevetnem kellett, és már közel sem voltunk olyan feszültek. Rob lassan a kezem után nyúlt, amikor pedig elérte, könnyedén kulcsolta össze ujjainkat. Nem tudom honnan jött a hirtelen bátorságom, de lejjebb csúsztam, és a fejem rátettem a mellkasára. Rob egyik kezével átölelte a derekam, a másikkal pedig a hasán fekvő kezemet piszkálgatta. Behunytam a szemem. Csak éreztem a fantasztikus illatát, az egyenletes szívdobogását, és a meztelen bőrét az enyémen, ami miatt újra elfogott a hányinger...
 - Ez most így annyira jó - szólalt meg végül, és amikor felnéztem rá, láttam, hogy a szeme csukva van. Talán fáradt volt, vagy csak tényleg élvezte a helyzetet.
 - Mármint mi? - támasztottam az állam a mellkasára.
 - Egész héten arra vártam, hogy itt legyél, és most itt vagy...velem. Tudod...nekem tökéletesen elég az, ha csak foghatom a kezed. Nem szükséges, hogy bármiről is beszéljünk. Amikor veled vagyok, teljesen megnyugszom és teljesnek érzem magam. Mert én arra vágyom, és arra van szükségem, hogy velem legyél. Szeretlek Ever!
 - Én is szeretlek Rob! - suttogtam meghatottságtól elgyengült hangon, majd megcsókoltam. Először csak lassan és finoman, de utána valami változás történt. Nem azt éreztem, amit az eddigi csókjaink alatt. Minnél jobban érezni akartam őt. A lélegzetét az arcomon, vagy egyszerűen csak a a karjait körülöttem. Rob hirtelen rám gördült, és így ízlelgettük tovább egymás ajkait, miközben fura módon a kezem a hátára csúszott, és lassan simítottam végig azon, mire Rob mondhatni felnyögött. Abbahagyta a csókot, majd visszafeküdt a hátára, és pár percen keresztül nem csináltunk semmi mást, csak próbáltuk lecsillapítani a légzésünket.
 - Ne haragudj - szólaltam meg végül. A kezemet felemeltem, és elkezdtem simogatni a vállát. Megdermedt, és ellökte a kezem.
 - Ne érj hozzám!
 - Hogy mit? - azt hittem rosszul értettem.
 - Ne. Érj. Hozzám. - tagolta a szavakat. Nem értem, mi rosszat tettem.
 - De hát Rob, miért? - próbáltam újra a mellkasára feküdni, de megint eltolt.
 - Ev, ne csináld ezt velem. - Fejét a párnák közé fúrta, majd úgy mondta tovább. - Kérlek, ne érj hozzám egy pár percig. Tudod, kell egy kis idő, még lenyugszom. A férfiaknak kézzel fogható jelei vannak, ha felizgultak... - ekkor esett csak le.


Hogy lehetek ennyire hülye? De várjunk csak! Hiszen alig tartott az egész három percig, de ő már ennyi idő után is...Hát ez nagyon...Milyen is? Fogalmam sincs, de nagyon jól esik...
Pár percig még hagytam, hagy sóhajtson nagyokat, majd amikor felemelte az arcát, bűnbánóan rám mosolygott. Csak azt tudnám, hogy miért...
 - Ne haragudj! - szinte éreztem, hogy ezt fogja mondani.
 - De miért?
 - Azért, hogy ezt hallanod kellett...
 - Jajj, ne viccelj. Tudod, mit gondolok erről?
 - Már eleve félek!
 - Nekem igazából nagyon jól esett, hogy ez...megtörtént...
 - Komolyan?
 - Igen - pirultam el. Hogy birok ilyeneket hangosan kimondani?
 - Nekem tök ciki volt...
 - De mostmár megnyugodtál? - kérdeztem türelmetlenül, mert már nagyon szerettem volna hozzábújni.
 - Igen - mosolygott, majd kitárta a karjait, és a mellére vont.
Éreztem, hogy fáradt vagyok, de még nem akartam aludni. Öt napig nem voltunk együtt, és van mit bepótolnunk. Így hát neki is kezdtem.
 - Mikor lesz a nagy sajtótájékoztató?
 - Ugye nem munkáról akarsz beszélgetni? - nyögött fel.
 - Nem, dehogy is. Csak érdekelt.
 - Hát az hétfőn lesz. Szóval amíg nem mész vissza, rengeteg időnk lesz együtt.
 - Ennek örülök - mosolyogtam.
 - De most beszélgessünk másról! Suli?
 - Jajj, ugye nem tanulásról akarsz beszélgetni? - utánoztam őt.
 - Nagyon vicces, Ev - nevetett.
 - Hát...kedden lesz az utolsó vizsgám. És még alig tanultam rá. Remélem, ha hazamegyek lesz még időm foglalkozni egy kicsit vele...
 - Biztos, hogy lesz! Megoldod! Ügyes kislány vagy te!
 - Kislány? - háborodtam fel. Támadt egy ötletem. Fogtam magam és ráfeküdtem. Csak remélni mertem, hogy már "lenyugodott". Először kíváncsian vizslatta az arcom, és próbálta kitalálni mit akarok, de aztán az egészet csak egy mosollyal jutalmazta.
 - Na mi van nagyfiú? Meglepődtél?
 - Ami azt illeti igen. És rájöttem, hogy nem is vagy annyira kislány.
 - Annyira? - kérdeztem vissza, miközben lassan közeledtem az ajkai felé.
 - Igen, annyira - nyelt nagyot.
 - És most? - suttogtam, majd megcsókoltam.
 - Nem. Biztos vagyok benne, hogy nem vagy kislány...mostmár... - nyöge nagynehezen.
 - Én is úgy gondoltam - vigyorogtam gonoszul, majd le akartam gördülni róla, de ő megfogott.
 - Hova hova Drágám?
 - Aludni készültem...
 - Azt itt is lehet.
 - Á, értelek... - világosodtam meg. A fejem ráraktam a mellkasára, majd becsuktam a szemem. Rob átölelte a derekam, a másik kezével pedig a hajam piszkálgatta.
 - Jó éjt, Szerelmem - kívánt jó éjszakát. - Szeretlek.
 - Én is szeretlek - motyogtam már félálomban.
 - Álomodj szépeket, kedvesem! - hallottam még a távolból Rob hangját, majd éreztem, hogy elnyel a sötétség.




                                                             ******




 Reggel madarak hangjára ébredtem, és arra, hogy valaki hangosan szuszog mellettem. Rob olyan édesen aludt, hogy kora reggel már mosolyra késztetett. A szája félig nyitva volt, és a haja (ha lehet) még kócosabb volt, mint általában lenni szokott. Muszály vol megérintenem. Óvatosan végigsimítottam a kezemmel az arcán, de semmit nem reagált. Így hát úgy döntöttem, mással próbálkozom. Közelebb kúsztam hozzá, és puszilgatni kezdtem az arcát. Erre már mocorogni kezdett, és a karjait szorosabbra fonta körülöttem. Abbahagytam a puszilgatását, mire megszólalt.
 - Naaa, kérek még... - jött hozzám közelebb. Mosolyogtam a mohóságán, majd elkezdtem volna folytatni az előző teendőmet, amikor viszont a szám az arcához ért, elfordította a fejét, és a pusziáradatból forró reggeli csók lett...
 - Nem erről volt szó - mondtam később.
 - Lehet, de azért ez is jó volt nem?
 - Persze, hogy jó volt. Ez nem is kérdés.
 - Akkor jó.
 - Mit csinálunk ma? - kíváncsiskodtam.
 - Ma...ma kérlek szépen elviszlek, és bemutatlak a Twilight összes színészének...

                                                                   A hálószoba

                                                                 Ev alvós cucca...:)