A legédesebb dallam - 15. fejezet

               Sziasztok! Többen panaszkodtatok, hogy miért hagytam itt abba, vagy hogy mikor lesz fent új rész. Így hát gyorsan megírtam, elárulom nem kis munka volt, és most tényleg mindent bele adtam. De nem is húzom tovább az időt. Remélem, tetszeni fog, és várom a komikat! Puszi. Evness








Újra együtt




- Ev! - mondta Rob boldogan, majd két erős kezet éreztem a derekam körül. - Kicsim, végre itt vagy! Annyira hiányoztál! - suttogta a fülembe.
 - Te is nekem! - motyogtam a vállába rejtve az arcomat. - Jól vagy? Nincs semmi bajod? - kérdeztem aggódva, miközben a két kezem közé vettem arcát.
 - Nem, nincs semmi bajom. És te? Milyen utad volt? Jajj, de hülye vagyok! Gyere be! - megfogta a bőröndöm, majd elkezdte behúzni a szobába. Amikor becsuktam magam mögött az ajtót és megfordultam, földbe gyökerezett a lábam.
 - Mi ez, az elnöki lakosztály? - tátottam a szám. Úgy éreztem magam, mint valami hercegnő. A nappali hatalmas volt, a falnál egy gyönyörű kandallóval. Egy nagy konyhával, óriási fürdőszobával, és egy csodálatos hálószobával kiegészülve természetesen.
 - Nem, az egy emelettel feljebb van - nevetett Rob. - Miért? Ez nem jó?
 - Jajj, ne viccelj! Ez...egyszerűen fantasztikus. Olyan, mint valami palota.
 - Örülök, hogy tetszik - mondta már a kanapén ülve, és mutatta, hogy üljek mellé. Előbb még gyorsa felakasztottam a kabátomat, aztán pedig levettem a cipőmet. Amikor viszont le akartam ülni Rob mellé, hirtelen megragadott, és az ölébe húzott.
 - Szerinted engedlek egy centivel is távolabb üln tőlem? - vigyorgott. - Naív Ev!
 - Ó, szóval naív vagyok? - játszottam a sértődöttet. - Akkor itt rám semmi szükség - mondtam, majd fel akartam állni, de ő nem engedett.
 - Tudod, hogy nem úgy gondoltam! Ne haragudj!
 - Persze, hogy tudom. De ezt megérdemelted azok után, amit csináltál velem.
 - Miért? - nézett értetlenül. - Mit tettem?
 - Vagy százszor elmondtam, hogy önmagadért szeretlek, és nem a pénzed miatt. Erre mit kapok? Egy jegyet az első osztályra! Fantasztikus... - mérgelődtem.
 - Imádom, amikor mérges vagy - mosolygott Rob, mint aki meg sem hallotta, hogy az előbb leszidtam.
 - Figyelsz te rám egyáltalán?
 - Úgy hiányoztál! - beszélt már megint másról, de ez után  már nem tudtam haragudni rá.
 - Te is nekem! - öleltem meg.
 - Olyan boldog vagyok! Kedvem lenne kikiabálni a világba! - ekkor hirtelen bevillant neki valami, így hirelen felállt. Odasétált az ablakhoz, majd kinyitotta. A következő pllanatban már csak azt vettem észre, hogy a feje kint van az ablakon kívül. Elkezdett kiabálni...
 - Ááááá, imádok élni! Szeretlek Ever! - ordította. Majd lentről az utcáról hallottunk egy női hangot.
 - Anyád!
Erre olyan hangosan elkezdtem nevetni, hogy Rob csúnyán hajolt vissza a szobába.
 - Nagyon vicces Ever! - vágott sértődött képet.
 - Nem rajtad nevetek - nyögtem ki nehezen.
 - Aha, persze!
 - Na, ne haragudj! - mentem oda hozzá még mindig mosolyogva. - Tudod, hogy szeretlek!
 Még mindig nem nézett rám, de már kezdett megenyhülni. Én pedig nem adtam fel.
 - Szeretlek Szerelmem - suttogtam közel a szájához. Na...Ez egy szép alliteráció volt...
 Már nem birta tovább, így lehajolt, és az ajkát nagyon gyöngéden az enyémhez érintette. Ez volt az első csókunk, amióta magérkeztem. Egy pár percig így is maradtunk, majd Rob elhajolt és megszólalt.
 - Ezt olyan jó volt hallani...Mondd még egyszer! - kérlelt.
 - Szeretlek Szerelmem - ismételtem el az előbb elhangzott mondatom.
 - Én is szeretlek, Ev! - mondta, majd ismét birtokba vette az ajkaimat.




                                                                    ******




 - Mit kérsz vacsorára? - tudakolta Rob a szálloda étlapját nézegetve.


 Már este hét volt. Vele olyan gyorsan repül az idő. Mintha csak pár perce érkeztem volna csak meg...
Egész délután csak feküdtünk a kanapén és vagy egymást néztük, vagy pedig csókolóztunk. Nem sokat beszéltünk...Szinte csak egy pár szó: Szeretlek, hiányoztál stb.
De ez jó is volt így. Csak most vettem észre, mennyire hiányoztak a csókjai, az ölelései, vagy csak egy pillantása is. Örökké elgyönyörködtem volna a szemeiben...
 - Te mit eszel?
 - Ööö...azt hiszem spagettit.
 - Az nekem is jó lesz!
 - És milyet?
 - Amilyet te! - mosolyogtam. Egy kápráztató mosolyt kaptam válaszul.
 Amíg Rob megrendelte a vacsorát, én egyfolytában őt figyeltem. A végén egy kicsit már zavarban volt, ezért próbált nekem hátat fordítani. Amikor letette a telefont, odajött hozzám, és lefeküdt velem szemben. Egy pár pillanatig csendben figyelt.
 - Mondtam már, hogy milyen gyönyörű vagy? - kérdezte. Természetesen tiszta vörös lettem.
 - Egy párszor már igen - bólogattam a kezemet bámulva.
 - Szeretnék készíteni rólad egy képet! Megengeded? - mosolygott féloldalasan.
 - Azt hiszem lehet róla szó...
 - Nézdd csak! - mutatta a telefonjával készített képet.
 - Jajj, ez olyan idétlen! Töröld ki! - próbáltam kivenni a kezéből a telefont, de nem engedte, hogy elvegyem.
 - Szerintem nagyon is jó lett! Te mindenhogy szép vagy. - mosolygott.
 - Bagoly mondja verébnek.... - motyogtam.
 - Hallottam - fordult vissza az ajtóból, mert valaki kopogott rajta.
Besétált a nappaliba egy férfi. Úgy 24-25 éves körüli lehetett. Amikor letette az asztalra a vacsorát, eléggé megbámult. És ezt nem csak én vettem sézre, mert Robnak megvillant a szeme, és eléggé idegesen méregette a fiút. Az ajtóban a kezébe nyomta a borravalót, majd amikor kisétált az ajtón, idegesen becsapta utána.
 - Láttad ezt? - mutatott arra, amerre az előbb távozott a szobapincér.
 - Igen, láttam.
 - Hát én utánamegyek, és kinyírom - nyúlt a kilincshez, de én megállítottam.
 - Rob! Állj le! Ne csináld ezt! Nem ér ennyit az egész!
 - Téged ne nézegessen csak senki, mert esküszöm, én...
 - Hé, hé, hé! Nyugi! - mentem oda hozzá, majd átöleltem a derekát. Rob nagy levegőt vett, majd lassan kifújta, és ő is átölelt. Arcát a hajamba temette, és próbált megnyugodni.
 - Sajnálom, hogy ezt látnod kellett...Nem tudom, mi történt velem...Ilyen még soha nem fordult elő...
 - Féltékeny vagy, azt hiszem...
 - Ki? Én? Az ki van zárva... - tagadta.
 - Oké, ha te mondod - sóhajtottam. - Megnyugodtál már?
 - Igen, meg. Az illatodtól mindig megnyugszom. - mosolygott.
 - Az illatomtól? - csodálkoztam.
 - Igen. Fantasztikus...Olyan édes, és ínycsiklandozó - nevetett.
 - A vacsinak is, szóval esetleg mehetnénk enni? - böktem a fejemmel a kaja felé. Próbáltam elterelni a témát egy másik irányba. 
 - Hát persze - mondta, majd elindultunk az asztal felé.




 - Tudod...eszembe jutott valami - ismertem el a vacsora után, ami egyszerűen isteni volt.
 - Micsoda? - kérdezte kíváncsian, majd az ölébe húzott. Éreztem, hogy a pír egyre jobban elönti az arcom.
 - Még..sohasem...aludtunk együtt - nyögtem ki a szavakat. Erre Rob is kicsit elvörösödött, de huncut mosoly játszott az ajkán.
 - És ez zavar téged?
 - Nem, dehogy is! - vágtam rá, mire még jobban mosolygott. - Csak tudod...azt hittem, téged...hogy téged zavarna...
 - Nem, szó sincs róla. - rázta buzgón a fejét. - Én nagyon is szeretném - suttogott a fülembe.
 - Akkor jó - nyeltem nagyot, mert hűvös lélegzete csiklandozott. Ezen mintha nagyon jól mulatott volna.
 - Szeretnél először te zuhanyozni? - kérdezte hirtelen.
 - Nem, menny nyugodtan!
 - Oké! - mondta, majd elindult a fürdő felé, de előbb még kaptam egy aprócska csókot.


Amíg hallottam, hogy folyik a víz, addig egy kicsit összepakoltam a nappaliban, mert ketten eléggé nagy rendetlenséget csináltunk.  Amíg pakolásztam volt időm azon agyalni, hogy vajon milyen kínosak lesznek kettőnk számára az elkövetkező órák...
Rob 10 percig volt a fürdőben, majd hallottam amint nyílik az ajtó. Hátra fordultam, mert akartam kérdezni valamit, viszont amint megláttam őt, elfelejtettem, hogy mit. Nem volt rajta semmi, csak egy törölköző savarodott a dereka köré. Nagyra nyílt szemekkel bámultam, de Rob csak értetlenül nézett rám.
 - Mi az? - kérdezte.
 - Szóval ezt kapom a múltkori törölközős esetért? - gyanakodtam, majd keresztbe fontam a karomat magam előtt, és próbáltam úgy tenni, mint akit nem érdekel az előtte álló félisten...
 - Milyen...Ja, hogy az! - esett le neki. - Nem, eszem ágában sincs semmit visszaadni. És ha akarnám se tudnám.
 - Mit nem tudnál?
 - Hát olyan látványt nyújtani, mint amilyet te... - már megint elvörösödtem, a mai este folyamán már nem először. De ugyanakkor mérges is voltam. Még hogy nem tud olyan látványt nyújtani?! Nézett már tükörbe?
 - Na ne viccelj! Én nem mondtam még ilyet senkinek, de...egyszerűen szívdöglesztően nézel ki...hát akkor még ruha nélkül! Nem csodálom, hogy lányok százai vannak oda érted.
 - De ugye tudod, hogy én csak téged szeretlek? - jött oda hozzám, miközben mosolygott. A karjait a derekam köré fonta, és közelebb húzott magához.
 - Igen, tudom - motyogtam zavartan. Kicsit fura érzés volt, hogy itt áll tőlem pár centire egy szál khmm...semmiben... - Rob! - szóltam halkan.
 - Igen?
 - Hát...izé...én nem azért mondom, de nem kéne... - intettem zavartan a fejemmel meztelen mellkasa felé.  Egy kis idő múlva felfogta miről beszélek, majd zavartan elengedett.
 - Ne haragudj. Azt hiszem megyek, felöltözöm...
 - Én addig elmegyek a fürdőbe. Remélem, nem bánod...
 - Nem, persze! Menny csak nyugodtan!


Mielőtt elindultam volna az ajtó felé , a bőröndömből előkerestem egy pizsamát, a hajcsatomat és a tusfürdőmet, fogkefét és fogkrémet. Amint megtaláltam őket, máris a fürdő felé vettem az irányt. Mit ne mondjak, itt elfértek volna akár hatan is...
A melegvíz jól esett, ellazította az izmaimat, és nyugtató hatással volt rám. Inkább nem is gondoltam mi lesz, ha kimegyek innen. Csak arra figyeltem, hogy rendesen elvégezzem esti teendőimet, majd amikor elkészültem, felvettem a pizsamámat, és kimentem a fürdőből.
A hálószoba ajtaja előtt állva még toporogtam egy keveset, majd nagy levegőt véve benyitottam.

                                                          Az Evről készült kép

                                                                       A nappali

                                                                  A fürdőszoba