A legédesebb dallam - 14. fejezet

                Sziasztok! Tudom, hogy ismét eltűntem, de meg tudom magyarázni!
                     Elkaptam egy jó kis vírust, ami gyomorrontással keveredve nem volt egészen jó hatással rám...Pár napig felkelni se birtam, nem hogy géphez ülni. Remélem nem haragszotok! Bocsánatkérésül próbáltam extra hosszú fejezetet írni. Remélem sikerült.
                                                                      Puszi. Evness




 A várva várt nap




Hazaérve elújságoltam Lemynek, hogy mi történt ma velem, és ő is ugyanolyan döbbenten hallgatta a történetet, mint Andy. De a végén már mosolygott, és gratulált, hogy megszabadultam az undok főnökömtől. Ezek után morgolódott egy sort, hogy nem verhette meg, de aztán lenyugodott, és folytatta a szobája kitakarítását. Megjegyzem, ez ritka tőle...Elkértem még tőle a repülőjegyemet, és megint megköszöntem neki, hogy a hátam mögött szervezkedett...
Én is elindultam a saját utamon, és elkezdtem készülődni. Mit ne modjak, kitettem magamért. Négy és fél óráig tartott, mire elkészültem, de a sminkem még így is hiányzott. Amikor azzal is kész lettem, kimentem, hogy előkeressem a fekete szandálomat. Lemy a nappaliban ült, és popcornot evett. Előtte egy halomnyi DVD hevert az asztalon, és evés közben azokat nézegette. Amikor meglátott, majdnem kiesett a kezéből a tál. Ezen elkezdtem nevetni.
 - Mi az? Nem láttál még feketében?
 - De, láttalak...csak azt tudnám, hogy honnan van ez a ruha...Elképesztően nézel ki!
 - Köszi! De azért jobban szeretem, ha farmer meg póló van rajtam. Lécci, csukd be a szád!
 - Oké, oké! Értettem főnök. Mikorra jön a színészpalánta?
 - Amanda Raids! Ezt most hagyd abba! Ne gúnyolj olyat, akit nem is ismersz! - utasítottam.
 - Jesszusom, Ev! Mióta hívsz te engem Amandának? Mi történt veled? Az a Rob...tudtam, hogy elcsavarta a fejed, de hogy ennyire!
 - Ne piszkálj!
 - Ki? Én? Dehogy is!
 - Aha, persze! - nevettem. Ekkor kopogtak az ajtón. Gyorsan felkaptam a táskám az előszobai szekrényről, majd gyorsan előkotortam a cipőmet is, felkaptam a kabátom, és mentem is kifelé. Amint megláttam Andyt, rögtön alulöltözöttnek éreztem magam.
 - Szia! - köszönt rám mosolyogva. - Aztaa, de jól nézel ki!
 - Köszi, te is! Ilyen elegáns partyra megyünk? - néztem végig rajta.
 - Jajj, dehogy is! Én mindig ilyen cuccokban megyek buliba! Próbálom követni a divatot! - kacsintott.
 - Ohh, értem - nevettem.
 - Na de indulhatunk? Mindjárt megfagyok - vacogott.
 - Oké, oké! Mennyünk!


Beszálltunk abba a gyönyörűségbe, ami a ház előtt parkolt, majd belevetettük magunkat a Londoni éjszakába...                                                                  




                                                                   ******




 - .............?
 - Tessék? - próbáltam túlkiabálni a hangos zenét. Komolyan mondom, ebben a hatalmas ricsajban semmit nem hallottam. Még a saját gondolataimat sem...
 - Mit kérsz inni? - ismételte meg magát Andy.
 - Öhm...Nem is tudom! Te mit iszol?
 - Egy sört.
 - Az nekem is jó lesz!
 - Oké! - mondta, majd elfordult a bárpult felé. Amíg ő kikérte az italokat, addig én körbenéztem a hatalmas helységben.


A terem sárga színű volt. Viszont az egésznek olyan...hátborzongató kinézete volt, mégis vonzotta az ember tekintetét. Nem mondhatnám, hogy olyan, mint egy hullaház, de nagyon hasonlított az egyik vámpíros sorozatban levő klubbra.
Minden box asztalán gyertyák égtek, ami jól ment a bútorok fekete borításához, és a hely csak még hangulatosabb és ilyesztőbb lett tőle...


Andy pár percel később megjelent az italunkkal, majd elindultunk az egyik asztal felé, ahol pár ember vígan beszélgetett és iszogatott. Mindegyiknek sorba bemutatott, de akkor sem jegyeztem volna meg a nevüket, ha akartam volna. Így hát leültem közéjük, és kedvesen válaszolgattam a kérdéseikre.


Az este folyamán kifejezetten jól éreztem magam. Táncoltunk, iszogattunk, sőt, még fényképeket is csináltunk Andy meg én. Csak akkor lett rossz a kedvem, amikor néha megláttam egy-két párt kézenfogva andalogni. Így eszembe jutott Rob, és az, hogy mennyire hiányzik. De azzal nyugtattam magam, hogy holnap már láthatom.


Nem akartam sokáig maradni, mert fáradt voltam, és reggel valamikor csak fel kell kelnem, hogy bepakoljak...Andy próbált rábeszélni, hogy maradjak még egy kicsit, de miután a szájába rágtam, hogy nem lehet, elköszönt a többiektől, és ragaszkodott hozzá, hogy hazavisz. Persze mondtam neki, hogy ez nem szükséges, de úgy láttam, neki beszélhetek...


Hazaérve megköszöntem neki a meghívást, és megbeszéltük, hogy amint itthon vagyok, összehozunk egy találkát.
Lemy és Joe a nappaliban aludtak, amikor beléptem. Nem akartam őket felkelteni, ezért halkan levettem a cipőmet, és elindultam a fürdőszobába. Egy gyors zuhanyzás után visszamentem a szobámba, de a nappali előtt elmenvén láttam, hogy Lemyék már nem fekszenek ott. Zajt csaptam volna? Pedig igyekeztem csendben maradni...
A szobámba érve kikaptam a takaróm alől az alvós cuccomat, majd fáradtan bedőltem az ágyba, és azonnal elaludtam...


Reggel kávé illatára ébredtem, és a fény is besütött az ablakomon, pedig emlékszem, hogy tegnap este behúztam a függönyt. Amikor jobban körbenéztem, megláttam Lemyt az ágyam szélén ülve, és a kezében csakugyan ott volt az életmentő reggeli kávé.
 - Jó reggelt álomszuszék! - köszönt mosolyogva, és átnyújtotta a bögrémet.
 - Neked is! - ásítottam nagyot. Belekortyoltam a kávémba, és rögtön éreztem, hogy frisseb vagyok.
 - Ne haragudj hogy felköltöttelek, de szerintem ideje lenne elkezdened pakolni.
 - Mennyi az idő? - kérdeztem.
 - Fél tíz.
 - Hogy mennyi?! - néztem nagyot. - Mikor indul a gép? És miért nem költöttél fel hamarabb?
 - Héé! Nyugi már! - nyugtatgatott. - A gép délben indul. Van még időd!
 - Hát ha nem fogok haladni a pakolással, akkor tuti lekésem...
 - Dehogy késed! Segítek!
 - Köszi! Életmentő vagy!
 - Tudom - bólogatott, mire elkezdtem nevetni.




- Beraktad a samponod? - kiabált Lemy a szobámból.
 - Igen, beraktam - szóltam vissza.
 - Na akkor meg is vagyunk! Kiviszlek a reptérre!
 - Rendben!
Megjegyzem nagyon ritka az olyan eset, hogy Lemy vezeti a kocsimat. Vagyis ez a harmadik alkalom...Egyszer értem jött a munkahelyemre, aztán amikor hazahozta, mert én éppen Robbal voltam, és most. Nem nagyon szeret vezetni, mert egyszer majdnem elütött egy cicát, és hónapok kellettek neki, mire össze birta szedni magát...
 A reptérre érve fél tizenkettő volt. Mivel a gép indulásáig még volt egy fél órám, így nyugodtan el tudtam búcsúni az én drága Lemymtől.
 - Jajj, ígérd meg, hogyha megérkezel, felhívsz! - kért meg már vagy negyedszerre.
 - Jó, megígérem.
 - És vigyázz magadra! Üdvözlöm Robot is! - ölelt meg.
 - Átadom! Te pedig ígérd meg, hogy amikor hazajövök a lakás nem úgy fog kinézni, mint egy csatatér!
 - Igyekezni fogok! - mosolygott. - Jajj, istenem, mindjárt sírni fogok! - törölgette a szemét.
 - Hé! Hiszen csak pár napra megyek! Addig el leszel nélkülem! Joe-é és a tiéd az egész ház!
 - De akkor is hiányozni fogsz! - ölelt meg még egyszer.
 - Te is nekem! Na de mostmár mennem kell!
 - Rendben! Akkor hívj, amint megérkeztél!
 - Hívlak! - szóltam vissza a vállam fölött.




                                                                     
                                                                          *****


 - Hozhatok még valamit kisasszony? - jött oda hozzám a stewardes.
 - Nem, köszönöm!
 - Szóljon, ha bármire szüksége lenne!
A repülőút nagyon kellemesen telt...Két okot leszámítva. Az első osztályon utaztam...Rob ezért még kapni fog! Tudja, hogy nem szeretem ha elkényeztet. Nem akarom, hogy azt higgye, csak a pénzéért vagyok vele...A másik ok az volt, hogy a jobb oldali sorban ülő férfi mellettem egyfolytában engem bámult...Azt hittem, hogy leütöm, vagy nem is tudom...Megilyesztett. Istenem, csak legyek minnél hamarabb Rob mellett!
 A leszálláskor átvettem a bőröndömet, és ígéretemhez híven azonnal felhívtam Lemyt. Két csörgés után azonnal felvette.
 - Halló?
 - Szia, Ev vagyok! Csak azért hívlak, mert megérkeztem!
 - Ohh, Ev!  - kiabált. - Hála istennek! Minden rendben?
 - Persze! De most le kell tennem, mert beszélnem kell Robbal, hogy innen hova tovább...
 - Oké, persze! Vigyázz magadra! Jó mulatást!
 - Te is vigyázz magadra! Szia!
Egyik telefonálásból be a másikba...
 - Igen? - szólt bele Rob unott hangon.
 - Hát ennyire örülsz nekem? - próbáltam szomorú hangon beszélni.
 - Jajj, Drágám! Ne haragudj! Elfelejtettem megnézni, hogy ki hív. Mi a helyzet? Hol vagy?
 - Itt vagyok a reptéren!
 - De jó! Küldök érted egy kocsit és...
 - Ne, lécci ne küldj értem semmit! Semmi szükség rá! És így is beszédem van veled! Kezded eltúlozni a dolgokat!
 - Igazából fogalmam sincs, hogy mit csináltam, de eltűrök akármilyen lecseszést, csak itt legyél már velem!
 - Nemsokára ott leszek! Fogok egy taxit, és indulok is! Melyik hotelben vagy?
 - A St. Regis-ben! 324-es szoba! Nagyon várlak!
 - Nemsokára ott vagyok! Sietek! Szia!
 - Szia!


Sajnos tíz percbe telt, amíg ki bírtam fogni egy taxit, és ez még semmi. Az az ember, aki a repülőn bámult, ott állt mellettem a nagy tömegben. A változatosság kedvéért még mindig engem bámult, én meg amilyen gyorsan csak tudtam, beszálltam a taxiba.
Fél óra volt, amíg elértem a hotelbe, és kezdett úrrá lenni rajtam az izgalom.
A hotel recepcióján odamentem egy hölgyhöz.
 - Jó napot!
 - Üdvözlöm! Köszöntöm a St. Regis-ben! Miben segíthetek?
 - Robert Pattinsonhoz jöttem - közöltem vele. Furcsán kezdett nézni rám. Biztos azt hitte, hogy valami rajongó vagyok, vagy ilyesmi.
 - Ön kije Mr. Pattinson-nak?
 - A barátnője vagyok - mondtam büszkén.
 - Szabadna a nevét?
 - Ever McHeart.
 - Ohh, igen. Elnézést ezért a sok kérdésért, Ms. McHeart, de tudja nem engedhetünk fel akárkit a hotelba. Mr. Pattinson már várja önt. 324-es szoba.
 - Köszönöm! - mondtam, majd elindultam a lift felé.


Türelmetlenül vártam, hogy végre felérjek a 34. emeletre. Amikor megállt a lift, a csomagomat magam után húzva kezdtem el kereseni a szobát, ami a lifttől jobbra volt.
 Amikor megtaláltam nagy levegőt vettem, majd bekopogtam. Pár pillanattal később nyílt az ajtó, és ezzel egyidőben a szívem is nagyot dobbant...

                                                                   Ev & Andy a buliban

                                                                  Ev taxira vár

                                                                     A St. Regis hotel