A kis boszorkány - Pedig csak ész kell hozzá
- Ev, Ev, Ev! - ugrott a nyakamba a reptéren sikítva Lemy. Az összes csomagom kiesett a kezemből és nagy csattanással landolt a földön. Igaz, nem nagyon érdekelt, mivel én is örülem barátnőmnek, ámde én nem fejeztem ki ilyen feltűnően az örömöm mint ő. Visszaöleltem, de Lem csak nem akart elengedni.
- Lemy...ha...nem engedsz el, akkor...meg fogok fulladni - nyögtem, mert kezdett elfogyni a levegőm.
- Jajj, persze, ne haragudj. Csak annyira örülök neked!
- Én is. - mosolyogtam. - De otthon folytassuk ezt az "ujjongást", mert őszintén szólva mindjárt leszakad a lábam és nem aludtam valami sokat...
- Persze, akkor menjünk! Csinálok majd valami vacsorát, te meg nyugodtan befeküdhetsz a kádba. Jajj, annyira jó, hogy hazajöttél. Nélküled nem volt ugyanaz. Nem tudtam ki után pakolni, és nem hallottam semmien csattanást az éjszaka közeoén, hogy Ever elesett.
- Na, az éjszakai eséseket inkább hagyjuk...Egy életre elég volt belőlük... - jutott eszembe szerencsétlen Rob. Tényleg! Megígértem neki, hogy írok, ha már leszállt a repülő.
Lemy segített kivinni a csomagokat a kocsihoz, beraktuk a csomagtartóba, majd beszálltunk. Lemy vezetett, mert szerinte én túl fáradt vagyok a vezetéshez. Így hát nyugodtan írhattam Robnak.
Megérkeztem. Bár Lemy letámadott, így most egy kicsit elfáradtam. De jól vagyok. Szeretlek
Alig telt el két perc, a telefonom már rezgett is. Elképzeltem, amint Rob görcsösen ott ül a telefon fölött, és a szemöldökét ráncolva türelmetlenkedik. Mosolyognom kellett rajta.
Már azt hittem, hogy sohasem írsz...De Amandát ismerve nem csodálkozom, hogy ilyen későn jeleztél. :) Örülök, hogy minden rendben. Én is szeretlek. Hiányzol
Hát még nekem...
- Mesélj csak! - szólalt meg hirtelen Lemy. - Mindent tudni akarok.
- Hát... - nevettem. - Az egy kicsit sok lenne.
- Nem érdekel, mindent tudni akarok.
- Jó...Öööö...De nem tudom hol kezdjem...Öööö... - elkezdtem hadarni, így hamarabb végzek mindennel.
- Hát odafelé a repülőn volt egy pasas, aki folyamatosan bámult, és még kint az utcán is, amikor taxira vártam. Aztán a hotelben összekaptam a portáscsajjal is. Azt hittem megöl a szemével, amikor mondtam neki, hogy Robhoz jöttem. Rob nagyon örült nekem, amikor kinyitotta az ajtót. Bevallom, hogy kicsit ideges voltam, hogy mi lesz megint, hogy látom, de felesleges volt az egész cirkusz. Amint megláttam már ugrottam is a nyakába. - kis szünetet tartottam, hogy azért levegőt is kapjak....
Elmeséltem neki mindent, minden apró kis dolgot. Az éjszakai fürdét, a találkozót a többiekkel, az újságírókat, és Rob balesetét is. Bár ez utóbbira nem szívesen emlékszem vissza. Mindent elmeséltem neki, csak egy dolgot nem. De Lemy nem felejtette el ezt sem...Hát persze, hogy nem..
- És,...mi volt?
- Hogy hogy mi volt?
- Hát tudod...megtörtént?
- De mégis mi?
- Tudod...múltkor beszéltünk róla, hogy...Tudod...Na most hogy magyarázzam el? Te meg Rob szóval...
- Igen, Lemy. Már az első kérdésnél tudtam, hogy mit akarsz kihúzni belőlem, csak egy kicsit szivattalak.
- Teeeeee - ütött válba mérgesen, de mégis mosolyogva.
- Élvezed, hogy csesztethetsz mi?
- Naná! - vigyorogtam.
- És milyen volt?
- Azt egyszerűen szavakkal nem lehet kifejezni...Fantasztikus.
- Jajj, Ev annyira ötülök nektek!
- Köszi.
Hazaérve Lemy beköltöztette magát a konyhába, én meg bezárkóztam a fürdőbe, és beültem a kádba. A telefonommal együtt, ami egy óra múlva meg is csörrent. Mosolyogva néztem a kijelzőt, amin három betű állt.
- Igen? - szóltam bele elváltoztatott hangon. Kicsit olyan volt, mint egy férfi hangja.
- Öööö...kivel beszélek? - hallottam Rob zavarodott hangját.
- Te ki vagy?
- Én Robert Pattinson vagyok. De te ki vagy?
- Há' oszt kit hívtá' te? - már nem sokáig bírtam nevetés nélkül. Rob hallgatott.
- Na mi az, Rob, csak nem megilyedtél? - nevettem el magam.
- Ever?
- Nem, Victoria királynő, hát szerinted ki az?
- Óóóóó, teeee... - mérges volt, hallottam a hangján. - Azt hittem valami pasival vagy.
- Nekem csak te vagy, tudod jól.
- Hát remélem is, mert a legközelebbi ilyennél felülök egy gépre, és esküszöm, ha megtalálom azt a rohadékot, én...
- Hé, hé, nyugi! Ne kapd fel ennyire a vizet! Csak vicceltem egy kicsit, tudod, hogy sosem csalnának meg.
- Igen, tudom.
- Találd ki hol vagyok - kacérkodtam. Megpróbálom kicsit kiengesztelni.
- Öööö...nem tudom...
- Találgass!
- Hát mondjuk...az ágyban? - élénkült fel a hangja.
- Te perverz! - nevettem. - Gondolhattam volna, hogy ez fog eszedbe jutni. De nem...Éppen a fürdőkádban áztatom magam... - csak egy nagy nyelés hallatszott a telefonban.
- És még te mondod, hogy perverz vagyok. - nevetett. - Most muszáj volt ezt elmondanod? Egész éjszaka nem fogok majd aludni....
- Nyugi, én biztos, hogy nem fogok...
- És ha azt mondanám, hogy a teraszon ülök egy szál törülközőben, akkor mit mondanál?
- Azt, hogy megfázol, te hülye! És jól kiröhögnélek... - nevettem.
- Nagyon vicces...
- Egyébként tudom, hogy éppen hol vagy.
- Na hol? Úgysem fogod kitalálni.
- Fogadunk? Ha te nyersz, akkor azt csinálsz velem vasárnap, amit akarsz... - erre megint nyelt egy nagyot. - Ha én, nyerek, akkor pedig fordítva...
- Benne vagyok.
- Rendben. Akkor készülj Pattinson, mert véged...
- Csak szeretnéd, szivi...
- Éppen a hálószobában járkálsz fel alá az ágy előtt, kezedben egy sörrel, és csak most kezdessz megnyugodni az előbbiek miatt... - rövid szünet.
- E...ezt meg hogy...?
- Meglepődtél mi? - nevettem.
- De honnan tudtad?
- Egyszerűen csak ismerlek.
- Na de ennyire? Ennyi idő alatt ez képtelenség...
-Igen, tudom - nevettem. - Nem kell hozzá semmi más, csak ész. Hallgatóztam. Nem hallotam kocsikat, sem semmilyen kinti zajt. Így hát maradt a lakás. A konyhában biztos nem vagy, mivel csak sörért teszed be oda a lábad. Vízcsobogást sem hallottam, így a fürdőben sem vagy. A hálószoba maradt. És mivel felidegesítettelek, biztos voltam benne, hogy valahogy próbálod levezetni az ideget. Így maradt a járkálás...
- De ott volt még a nappali. Miért nem azt mondtad?
- Szerencse...
- Ezt nem hiszem el...kis boszorkány... - megint nevettem, ezúttal vele együtt.
- Vasárnap ki foglak készíteni. - fenyegettem.
- Már alig várom...Szeretlek.
- Én is szeretlek.
- Ever mikor akarsz már kikászálódni a kádból? - kopogott Lemy az ajtón. - Kész a vacsora, és nem akarom, hogy kihűljön.
- Két perc és megyek. - szóltam ki.
Annyira fáradt voltam, hogy miután végeztem a vacsorával, mentem lefeküdni. Jól esett már a saját ágyamban aludni, de még jobb lett volna, ha Rob is mellettem van.
Gondolataimmal együtt hamar elnyomott az álom.
Egész éjszaka fel sem ébredtem. Egyszer sem. Úgy aludtam, mint a bunda. A csend, a sötét és a meleg takaró annyira ellazítottak, hogy nem is kellett más. Fel sem akartam kelni. Nem tudom hány óra lehetett, de arra ébrdtem, hogy megmozul valami az ágyamon, és kávé szagát éreztem. Lassan kinyitottam a szemeimet, de túl világos volt, ezért a fejemre húztam a párnát.
- Hmmm...hány óra? - morogtam.
- Tizenegy elmúlt. Ideje felkelned! Hoztam neked kávét.
- Ez a te szerencséd! - könyököltem fel, hogy elvegyem tőle a bögrémet.
- Hogy aludtál? - kérdezte.
- Nagyon jól. De tényleg... - kortyoltam bele a kávéba.
- Csak hiányzott Rob - mosolygott.
- Persze, hogy hiányzott. De nem mondd, hogy neked nem szokott Joe...
- Én ilyet nem mondtam, de rólad lerí, hogy mennyire magányos vagy nélküle...
- Igen...nagyon hiáynzik... - Ekkor megszólalt a csengő.
- Menny, tusolj le és öltözz fel, addig én kinyitom.
- Oké, köszi. - ugrottam ki az ágyból.
Elmentem fürödni, ami kicsit elhúzódott, így biztos voltam benne, hogy az a valaki aki csöngetett már rég elment. Kisétáltam törülközőben, hogy megkérdezzem ki volt az, de a nappaliba érve lefagytam. Aztán hirtelen újréledtem, és a látogatóm nyakába ugrottam. Ekkora meglepetést...
Ev a reptéren
