Új blog!!!!!

Sziasztok! Szóval...Egyik éjszaka volt egy álmom. Igazából nagyon érdekes volt. Megálmodtam egy teljes történet, címmel, és minden mással együtt. Így hát nehéz szívvel, de kitöröltem a másik blogomat, és elkezdtem ezt írni. Az új a réginek a helyén található, vagyis az oldal jobb oldalán, Akit érdekel, az olvassa el, és szeretném kérni, hogy komizzatok. Remélem nem okozok csalódást, és tényleg nagyon szeretném, ha nem csak ezt, de azt a blogomat is olvasnátok! Köszönöm a véleményeket, és...jó olvasást! Evness

A legédesebb dallam - 21. fejezet

        Sziasztok! Szóval ígéretemhez híven meghotam az új fejezetet. Köszönöm a kommentelőknek, és a komi határ ugyanúgy tíz darab marad. Nos akkor jó olvasást, remélem, hogy tetszeni fog mindenkinek. Puszi. Evness








Gyors segítség










Épp hogy csak kiléptem a fürdőszobából, - természetesen egy szál törülközőben -,megláttam  Robot, amint az ülőn ül, és valamit nagyon elmélyülve tanulmányoz a kezében. Ahogy közelebb mentem, megláttam, hogy a mai újság az. Rob felállt, majd idegesen ledobta az újságot a földre, és körbe-körbe kezdett járkálni a nappaliban.
 - Ezt nem hiszem el! - rázta a fejét. - Ezeknek semmi sem szent? Már a mai újságban benne vagyunk! - a végén már szinte kiabált.
Felvettem a földről a lapot, és magamban olvasni kezdtem a cikket:


                  
                                                       Civil barátnő?                                                       






Tegnap este meglátták a híres sztárt, a szívtipró Robert Pattinsont Los Angelesben, egy fiatal lány társaságában. Nem tudjuk pontosan, hogy ki is a hölgy, de a képek alapján ő, és Robert nagyon közeli kapcsolatban lehetnek. Az alkonyat sztárja szerda délután tart sajtótájékoztatót, amin kiderül, hogy pontosan milyen kapcsolatban van a képen látható hölggyel. Úgy tűnik, a jóképű színész igen gyakran váltogatja a barátnőit. Nemrégiben még Kristen Stewarttal hozták hírbe, és Robert be is vallotta az egyik újságírónak, hogy tetszik neki a színésznő. Nem tudjuk mi történt kettőjük között, de ezek a képek egyértelműen arra utalnak, hogy a színész szíve már másért dobog...




Percekig csak  bámultam magam elé, miközben az újságot szorongattam. Rob az ablak előtt állt, és nézett kifelé. Egyikőnk sem szólt semmit, és a csend már kezdett kínzó és nyomasztó lenni. Mégsem birtam megszólani. Valahogy nem tudtam mit kellene mondanom. Legfőképp két dolog aggasztott. Az első az volt, hogy Rob miattam került ilyen helyzetbe. Miattam kell tartania sajtótájékoztatót? Szegénynek biztos halvány fogalma sincs arról, hogy mit fog mondani. Talán könnyeb lenne neki, ha egy sztárral járna, és nem velem.
A másik dolog viszont sokkal jobban érdekelt. Rob egy szót sem szólt arról, hogy valaha is kapcsolatban volt Kristennel. De ha így is volt, engem miért érdekel ennyire? Nem az én dolgom. Elvégre ha Rob nem akarja elmondani, akkor nem kell. Ez magánügy, és nekem nem sok közözöm van hozzá...
 - Kérlek, mondj már valamit - suttogta. Úgy láttam, hogy rám nézett, de nekem nem volt erőm ezt viszonozni. Így csak továbbra is a padlót tanulmányoztam.
 - Nincs mit mondanom - mondtam közömbösen.
 - Sajnálom, hogy miattam ilyen helyzetbe kerültél - odajött hozzám, majd letérdelt elém, és megfogta a kezem. Én viszont elrántottam.
 - Mi az? - kérdezte, majd megfogta az állam, hogy a szemébe nézzek.
 - Semmi, mi lenne? - kérdeztem ironikusan. Nem tudom, mi ütött belém, de nagyon fájt, hogy nem mesélt Kristenről és róla. Felálltam, és járkálni kezdtem.
 - Ev, én nem értem, hogy...
 - Mit? Mit nem értessz? - kiabáltam. - Nem gondolod, hogy el kellett volna mondanod, hogy volt köztetek valami Kristennel?
 - Szóval ez a baj... - jött közelebb.  - Figyelj, Kristennel nem volt köztünk semmi olyan, ami számított volna. Csak egy múló szeszély volt, semmi több.
 - És ezt most el kellene hinnem? Bízok benned, nem arról van szó. Ugye nem akarod, hogy Kristől kelljen megtudnom, mi is történt valójában? - megrázta a fejét, majd hátrált egy lépést.
 - Most elmegyek átöltözni. Remélem, amikor visszajövök itt fogsz várni, és elmondod mi történt. - sarkon fordultam, majd a hálóba érve becsaptam az ajtót.


Nem értettem mi van velem. Hogy lehetek ekkora szemét vele? Nem ismertem magamra. Inkább egy hülye újságnak hiszek, mint neki? Amíg öltöztem, egyszer csak rájöttem, hogy féltékeny vagyok. Gondolom ez ilyen esetben természetes, én viszont túlreagáltam...nem is kicsit. Eldöntöttem, hogy amint kimegyek megölelem Robot, és bocsánatot kérek tőle. Mi alapján vádaskodom? Hiszem meg se hallgattam, mit akar mondani. Nem voltam igazságos...És lehet, hogy ezzel az egésszel tönkretettem a kapcsolatunkat...


Amikor kilépten az ajtón, ő ott várt rám. Én pedig ígéretemhez híven odamentem hozzá, és szorosan megöleltem. A könnyeim folyni kezdtek, és zokogva azt hajtogattam, hogy mennyire sajnálom. Rob csak átölelte a derekam, és átvitt a hálóba. Ledőlt az ágyra, és megnyugtatóan simogtni kezdte a hátam.
 - Megint megbántottalak, igaz? - kérdezte, amikor egy kicsit már megnyugodtam.
 - Ne, kérlek, ne akard ezt is magadra vállalni - néztem fel rá. - Itt csak is én tehetek mindenről. Biztos van valamilyen észszerű oka annak, hogy miért titkoltad ezt el előlem. És ahelyett, hogy esélyt adtam volna arra, hogy megmagyarázd, inkább kiabáltam veled, és játszottam a sértődötted...
 - Tudom, hogy nem vagy egy hisztis típus, Ev. De ennél az esetnél teljesen érthető volt a reakciód. Ideges és mérges lettél...
 - Nem, csak egyszerűen féltékeny - szakítottam félbe.
 - Hogy micsoda? - kérdezett vissza.
 - Féltékeny...
 - Jajj, édes, ne hülyéskedj! Nem kell féltékenynek lenned! Főleg nem Krsitenre! Ő a legjobb barátom...Persze remélem, ez nem gond...Hidd el! Nálad jobban senkit nem tudnék szeretni, és annyira sajnálom, hogy nem voltam veled őszinte!
 - Megértelek. Én is nagyon szeretlek, de nekem is bocsánatot kell kérnem. És kérni is szeretnék valamit!
 - Mondd nyugodtan! - bíztatott.
 - Elmondanád, hogy mi is volt közted, és Kristen között?
 - Igen. Jogod van tudni. - sóhajtott nagyot. - Az egész a Twilight forgatásán kezdődött. Krissel eleinte csak barátok voltunk. De aztán valahogy ez az egész megváltozott. Rengeteg időt töltöttünk együtt. A forgatásokon, a stábbulikon, interjúkon, és valahogy kezdtünk jóval közelebb kerülni egymáshoz. Akarva, és akaratlanul is egyfolytában egymáshoz értünk, vártuk a közös jeleneteinket, és azt, hogy kettesben lehessünk. Egyik este Kristen az én hotelszobámban volt, és kint cigiztünk az erkélyen. Előtte megittunk pár sört, és jót hülyültünk, eközben pedig elcsattant egy csók. Eldöntöttük, hogy megpróbáljuk együtt. Három hétig együtt is voltunk, és nagyjából sikerült is eltitkolnunk. De aztán kezdődtek a bajok. A folymatos stressz és a hírnév mindig veszekedésbe torkollott, és már nem bírtuk tovább. Úgy döntöttünk, hogy szakítunk, és maradunk barátok. Azóta is ő a legjobb barátom, és azt hiszem, ez nem fog megváltozni...


Pár perc hallgatás következett. Ezekben a percekben volt időm megemészteni a hallottakat. Minden kérdésemre megkaptam a választ, egyre azonban mégsem. Muszály voltam feltenni, mert tudnom kellett.
 - Rob?
 - Hmmm?
 - Te és Kris...szóval... - dadogtam, majd összeszedtem magam. - Lefeküdtetek egymással?
Felnéztem rá, és láttam az arcán, hogy elkomorul.
 - Igen. - motyogta. - De fogalmad sincs, mennyire más az, amint irántad érzek. A te irántad érzett szerelem sokkal erősebb akárminél. A testi vágyakról már nem is beszélve. Amikor csak meglátlak normális ruha nélül, legszívesebben rád vetném magam, és...
 - Oké, oké, értelek - szakítottam félbe tiszta vörös fejjel.
 - Imádom, amikor elpirulsz - simogatta meg az arcomat.
 - Én pedig utálom, amikor zavarba hozol - vágtam neki vissza.
 - Ohh, na ne mondd - húzott magára.
 - De, mondom - vigyorogtam.
 - Ilyet viszont senki nem bír csinálni veled - motyogta, majd lassan végigsimított a hátamon, amibe beleremegtem.
 - Biztos vagy te ebben? - kacérkodtam vele.
 - Száz százalékig.
 - És miért nem?
 - Mert annak kitépném a kezét, és beleállítanám a hátába...
 - Jajj, Rob! - gördültem le róla mérgesen.
 - Most meg mi van? - kérdezte értetlenül...
 - Miért kellett elrontani a romantikázást?
 - Ohh, na haragudj. Romantikázhatsz még eleget.
 - Aha, de nem veled...
 - Hogy mi? - lett azonnal ideges.
 - Jól hallottad. Te akartad. Ha nem akarsz velem lenni így, akkor kénytelen leszek mást keresníííííííííííííííííí.....
Rob magára rántott, és úgy csókolt, hogy nem tudtam épp eszűen gondolkodni. A keze besiklott a pólóm alá, éreztem hűvös kezét a derekamon. Az egyik kezemmel a hajába túrtam, a másikkal pedig egyre lejjebb araszoltam le a hasán, egészen a...
De Rob ekkor kiugrott alólam, és a szoba legtávolabbi részébe húzódott.
 - Ohh, bocsánat...csak elragadott a hév, és...
 - Nem kell bocsánatot kérned - szakított félbe.
 - Esetleg magadra hagyjalak egy kicsit? - kérdeztem.
 - Az jó lenne - motyogta rám sem nézve.


Szó nélkül elmentem mellette, majd amikor kiértem a nappaliba, leültem a kanapéra, hogy meghozzak egy igen fontos döntést...
Nem csinálhatom ezt vele...Mindig kínos helyzetekbe hozni, és hagyni, hogy szenvedjen...Nem, ennek véget fogok vetni. Én is akarom, ő is...Akkor meg mire várjunk?
Valahogyan meg kellett szereznem Ashley számát. Kérjem el Robtól? De hát mit mondjak, minek kell az nekem? Mindegy, majd kitalálok valamit...
 - Rob? - kobogtam be az ajtón. - Bemehetek?
 - Persze, gyere csak - válaszolt.
Amikor beléptem az ajtón, az ágyon feküdt, és egy könyvet olvasott. Csak remélni mertem, hogy már nincsen semmi baja.
 - Jobban vagy? - kérdeztem félénken.
 - Igen, már jobb. - mosolygott rám.
 - Ennek örülök - mosolyogtam vissza. - Rob? Meg tudnád nekem adni Ashley számát?
 - Persze, de minek az neked?
 - Hát...csak a biztonság kedvéért. Olyan rendes volt hozzám a múltkor, gondoltam találkozhatnék még vele valamikor...
 - Oké, persze - mondta, majd megadta a számot, és csak remélni mertem, hogy nem találja gyanúsnak. Odahívott magához, hogy feküdjek mellé, de mondtam neki, hogy ki kell szaladnom a mosdóba. Amikor beértem, magamra zártam az ajtót, és tárcsáztam a számot.
Két csörgés után fel is vették.
 - Hallo?
 - Ashley?
 - Igen, ki az?
 - Szia, ne haragudj, hogy zavarlak, Ever vagyok, Rob barátnője. Emlékszel még rám?
 - Ev, hát persze! Miért hívsz? Mi a helyzet?
 - Tudo, hogy nem nagyon ismerjük egymást, de segítened kell!...


Miután elmondtam neki mit szeretnék, azonnal azt mondta, hogy persze, és le is tette a telefont. Azok alapján, amit Rob mesélt róla, biztosan azonnal belevetette magát a dologba, én pedig visszamentem Robhoz, hogy nehogy feltűnjön neki valami. Másfél órával később Robnak megszólalt a telefonja. Én udvariasan kimentem, és abban a pillanatban kopogtattak is az ajtón. Gyorsan odaszaladtam, és kinyitottam. Ashley állt ott, kezében egy táskával.
 - Ohh, Ash! Fogalmad sincs róla mennyire hálás vagyok. Köszönöm!
 - Nem tesz semmit. Remélem sikerülni fog a terved.
 - Én is remélem, de most mennem kell, mert Rob akármelyik percben kijöhet...
 - Áhh, az kizárt dolog. Kellannal beszél...Ő pedig annyit dumál, hogy lehet még holnapig is itt állhatnánk.
 - Gondolom te mondtad neki, hogy hívja fel...
 - Igen, ki más? Elvégre egyikőnk sem akarja, hogy a mai este kudarcba fulladjon.
 - Ohh, Ash, mégegyszer köszönöm! - öleltem meg.
 - Áhh, semmiség. És remélem tetszeni fog!
 - Biztosan - mosolyogtam rá.
 - Akkor sok szerencsét a ma estéhez, vagyis éjszakához! Szia!
 - Szia Ash, és köszönöm!


A táskát gyorsan bevittem a konyhába, tudván, hogy Rob úgyse megy arra felé. Nem néztem meg, hogy Ashley mit is hozott nekem, de nem akartam hogy Rob meglásson, így visszamentem hozzá. Még beszélt két percig, majd udvariasan lerázta Kellant, és visszafeküdt mellém az ágyra. Beszélgettünk még egy kicsit, aztán mondtam, hogy elmegyek zuhanyozni. Kaptam még egy csókot, majd kimentem a szobából, és felkaptam a konyhában levő szatyrot, és berontottam a fürdőbe, ahol ismét magamra zártam az ajtót. Lezuhanyoztam, megmostam a hajam, megszárítottam, majd végre elérkezett az idő, hogy megnézzem, Ash mit is hozott nekem. Lehet, hogy nem rá kellett volna bíznom a vásárlást...Amint megláttam, mi van a táskában, azonnal kiesett a kezemből, és hangos csattanással a földön landolt...Pár perccel később összeszedtem magam, és megpróbáltam felvenni azt...fehérneműnek nevezett valamicsodát, amit Ash vett nekem. Ez minden volt, csak nem az...bonyolult knézet, és mit ne mondjak nem volt egyszerű felvenni...Amikor mégis kész lettem, rávettem magam, hogy tükör elé álljak, bár lehet, hogy nem kellett volna...

                                                             Khmmm...hát igen...

A legédesebb dallam - 20. fejezet

           Sziasztok! Meghoztam az úf fejezetet, ahogy ígértem. Viszont a kommentek számán nem fogok változtatni, tehát 10 komment kell, hogy az új rész felkerüljön! Köszönöm azoknak, akik írtak, és remélem, ezek után is fognak! Evness






Szépség és a Szörnyeteg




Azt hittem meghalok az ilyedtségtől, amikor megláttam Rob vérrel borított arcát. Odarohantam hozzá, és amennyire csak birtam - kábultan, ilyedten és idegességtől telten - próbáltam kitalálni, hogy mi történt. Rob hanyatt feküdt a földön, a kezei maga mellett, a szemei pedid összeszorítva. Fájdalmai voltak. Az arcát vágások, és üvegszilánkok borították, az utóbbiból volt jó néhány a szőnyegen is.
 - Úristen, Rob, mi történt? - kiabáltam kétségbeesetten.
 - Nem kapcsoltam villanyt, és felbuktam a szőnyegben. Aztán pedig csak...valami keményet és éleset éreztem a fejemnél - nyögte.
 Gyorsan felpillantottam, és megláttam az összetört üvegasztalt. Mármint ami még megmaradt belőle...
 - Kérlek, hozz egy törülközőt!
 - Nem! Túl sok a sebben az üvegszilánk. Azzal csak belenyomnánk...Most azonnal elviszlek az ügyeletre. Gyere! Segítek felkelni.


Felültettem Robot az ülőre, majd beszaladtam a szobába, és kikaptam magamnak és neki is egy pár ruhát. Felkaptam őket magamra, majd Robnak is segítettem felvenni. Óvatosan kisétáltunk a szobából, egyenesen a parkolóba. Megkerestem Rob autóját, miközben egyik kezemmel próbáltam támogatni. Gyorsan beültünk a kocsiba, majd elindultunk a kórház felé.
Az ügyeleten a nővérek azonnal felismerték Robot, és sugdolózni kezdtek, de én rájuk ordítottam, hogy keressenek már egy rohadt orvost. Szegénykémnek folyt az arcán a vér, és útközben mondta, hogy valószínűleg a szemébe is belemehetett egy-két szilánk, mert erős szúrást érez benne. Bevitték egy szobába, de én nem mehettem vele. Így hát idegességemben céltalanul járkáltam a folyosón, több mint egy óráig, amíg ki nem nyílt az ajtó, és meg nem jelent egy orvos.
 - Jó estét - köszönt udvariasan. - Dr. Burke vagyok. Ön Mr. Pattinson hozzátartozója?
 - Igen, Ever McHeart. A barátnője vagyok - fogtam vele kezet. - Kérem, mondjon valamit! Robert hogy van?
 - Mr. Pattinson elég szépen összeismerkedett azzal az asztallal. Az arcán van pár apróbb vágás, a homlokán volt egy nagyobb nyílt seb, amit össze kellett varrnunk, és a szeméből is sikerült kiszednünk azt a három darab szilánkot, ami belekerült. Egy pár nap múlva eltávolíthatjuk a varratokat, és ha szerencséje van, akkor nem fog látszódni a vágás. Nyugodjon meg, jól van! Azonnal hazamehet, amint megírtam a jelentést!
 - Nagyon szépen köszönöm, doktor úr! Esetleg bemehetnék hozzá?
 - Persze, csak nyugodtan! A többi dolgot majd elmondom, amikor aláírja a papírokat!
 - Köszönöm! - mondtam, majd benyitottam azon az ajtón, amin az orvos kijött.


Miután sikeresen beleütköztem egy nővérbe, aki épp kómásan jött ki az ajtón, kezében egy cetlivel, megpillantottam Robot, aki a vizsgálóasztalon ült. Odaszaladtam hozzá, és óvatosan a két kezem közé fogtam az arcát. A homlokán egy nagyobb kötés, az arcán pedig néhány sebtapasz foglalt helyet, a szeme pedig enyhén véres volt.
 - Drágám hogy vagy? Nagyon fáj? - hadartam. - Annyira aggódtam érted! El sem tudod képzelni, mit éltem át a folyosón. Olyan hosszú ideig nem mondott senki semmit, és én majd meg haltam a...
 - Ev, Ev, nyugi! - szakított félbe. - Semmi bajom! Minden rendben! Nem kell aggódnod...
 - Jajj, annyira örülök, hogy nem történt komolyabb bajod! Borzalmas volt látni, hogy szenvedsz... - sóhajtottam.
 - De már vége! Viszont...azt hiszem elrontottam a meglepetésedet...
 - Jajj, ugye nem kezded megint? Senki sem gondolhatta, hogy ma éjszaka az ügyeleten fogunk kikötni...Mellesleg a meglepetésemet meg fogod kapni! Ígérem! Méghozzá hamarosan...
 - Remélem is, mert egy ilyen betegnek szüksége van az ápolásra... - színlelt.
 - Aha...na persze. Az előbb még semmi bajod nem volt, most meg itt szenvedsz nekem, és tetteted a beteget...Figyelmeztetlek Robert Thomas Pattinson! Csak azért nem fogom megmutatni a meglepetést, mert te éppen bámulatos színészi képességeidet használod!
 - Ohh - nyögte, majd hirtelen elkapta a derekam, és magához rántott. Az arcunk ali pár centire volt egymástól, és éreztem Rob hűvös lehelletét az arcomon. - Imádom, amikor fenyegetsz! - vigyorgott pimaszul. - Felizgat...


Pont ebben a pillanatban lépett be az orvos, ami kicsit sem volt kellemetlen, de azért igyekeztünk úgy tenni, mintha semmi nem történt volna...Aláírtuk a szükséges papírokat, majd elindultunk hazafelé. A folyosón kaptunk még pár pillantást, és az egyik nővér próbált volna próbálkozni Robnál, de amint ő magához húzott, és puszit nyomott a homlokomra, a nőnek lefagyott a képéről az az idióta vigyor...
A kocsiban ülve már boldogan nevetgéltünk, ő pedig néha-néha felszisszent, mert a vágások mosolygás közben húzódtak...
A szobánkba érve fáradtan bevonszoltuk magunkat a hálószobába, és átöltöztünk pizsamába. Rob hamarabb végzett, így a változatosság kedvéért engem bámult. Udvariasan próbáltam a tudtára adni, hogy a melltartómat azért egyedül szeretném levenni, de miután nem értette a célzásokat, szó szerint elmondta neki, mit akarok. Rob zavartan elmosolyodott, aztán a fejére húzta a takarót. Amint átöltöztem, befeküdtem mellé, és lerángattam róla az anyagot, persze ügyelve az arcára. Amint megpillantottam, elmosolyodtam. Rob is mosolygott, de pillanatokon belül abbahagyta.
 - Mi az? - kérdeztem.
 - Csak nem értem, hogy hogy tartozhat egy ilyen szépség egy ilyen szörnyeteghez - magyarázott, miközben a kezével mutogatott először rám, azután pedig magára.
 -Rob! Hogy mondhatsz ilyen marhaságokat? - tudakoltam felháborodva. - Szerintem neked halvány fogalmad sincs arról, hogy milyen jóképű is vagy, és hogy mennyire vonzódom hozzád...
 - Én nem erre gondoltam, de örülök, hogy tetszem neked, és halálosan belém vagy zúgva - költötte át az előző szavaimat. - Igazából úgy értettem, hogy itt van ez a sok izé az arcomon...
 - Amik mellesleg az orvos szerint el fognak tűnni - szakítottam félbe.
 - És ezt velem miért felejtették el közölni? - rimánkodott. Erre elnevettem magam, majd hozzábújtam.
 -Nem traktállak tovább hülyeségekkel - motyogta.
 - Én is így gondoltam - mosolyogtam.
 - Jó éjt Szerelmem! És köszönöm, hogy ennyit aggódtál értem!
 - Jajj, nem most mondtad, hogy mára elég volt ennyi a hülyeségekből? Szeretlek, és természetes, hogy aggódom érted...
 - Én is szeretlek! Köszönöm, hogy vagy nekem...




   


 Másnap reggel szintén én ébredtem hamarabb. Rob hanyatt fekve, nyitott szájjal szuszogott, a takaró pedig csak a hasáig volt felhúzva. Úgy döntöttem, kap egy kis ízelítőt a meglepetésből. Megérdemli a tegnapi fájdalmak után...
A kezemmel lassan simogatni kezdtem a mellkasát, és puszikat adtam az arcára, később pedig a szájára is. A kezem lejjebb csúszott, be a takaró alá, és le egészen a hasa aljáig.
A szemei felpattantak, majd rám kapta a tekintetét. A szeme furcsa mód elsötétült, nagyot nyögve húzott magára. Hosszú ideig csókolóztunk, Rob keze pedig néha néha a fenekemre siklott, amibe bele is markolt. Ilyenkor belőlem is felszakadt pár hangosabb sóhaj. Sokkal később, Rob derekán ülve vettem észre, hogy valami kemény nyomja a hasamat. Amikor rájöttem, hogy mi az, mosolyognom kellett. Ezt persze ő rögtön észre vette.
 - Héé! Nem illik kinevetni! Pontosan tudod, milyen hatással vagy rám!
 - Igen, tudom, de akkor is...jól esik, hogy így van...
Pár másodperccel később felnevettünk a mondat kétértelműsége miatt, és percekig csak úsztunk a nevetésben...
Aztám eszembe jutott, hogy ez az utolsó nap, amit együtt töltünk, és már holnap utazom haza...
Rob mellkasába fúrtam az arcom, ő pedig átölelt. Rögtön észrevette, hogy valami nincs rendben.
 - Mi a baj kicsim? - kérdezte.
 - Mindent észreveszel rajtam...
 - Mert már ismerlek annyira, hogy tudjam, mikor van jó és nagyon nem jó kedved...Szóval mi a baj?
 - Csak eszembe jutott, hogy holnap már mennem kell haza, és te csak vasárnap jössz haza...
 - Ó, hát csak ezért? - könnyebbült meg.
 - Csak ezért? Miért, ez nem elég?
 - Jajj, öt nap nem a világ vége!
 - Igen, tudom, de nekem akkor is nagyon fogsz hiányozni! - öleltem át szorosabban.
 - Te is nekem, és nem úgy gondoltam. Hidd el, hogy öt nap semmi! Gondolj bele mi lenne akkor, ha hónapokig nem találkozhatnánk!
 - Jajj, ne is mondj ilyeneket! Belegondolni is rossz!
 - Igen, abba én is beleőrülnék...
 - Igazad van! Valahogy ki fogom bírni azt a pár napot, utána pedig újra együtt leszünk!

                                                  Valahogy így képzelem Rob arcát...