Nyert ügy
Egy pár percig csak kómásan feküdtem az ágyban, és próbáltam feldologzni az előbb hallottakat. A Twilight összes emberének bemutatni...Engem? Aki azt se tudja, hogy hogyan kell viselkedni sztárok közelében? Aki olyan ügyetlen, hogy az első adandó alkalommal orra esik mindenben, és könnyű zavarba hozni? Ezt ő sem gondolhatja komolyan...Meg is akartam volna mondani neki a magamét, de inkább némaságba burkolóztam...Rob biztos észrevette a fura arckifejezésemet, mert aggódni kezdett.
- Ev, valami baj van? - simogatta meg a kezem.
- Hogy baj? Nem, azt nem mondhatnám...Inkább katasztrófa! Ezt mégis hogy gondoltad, és mikor tervezted el? Én... - csak úgy dőlt volna belőlem a szó, de Rob a kezét a számra rakta, így késztetve hallgatásra. Megvárta míg megnyugodok, majd elvette a kezét, és beszélni kezdett.
- Ev, édes, nem kell aggódnod! Semmi okod nincs rá!
- Szerintem pedig igenis van... - makacskodtam.
- Hallgatlak - nézett rám kíváncsian.
- Hát...először is...Mit gondolhatnak rólam? Csak így odaviszel egy ismeretlen csajt, aki ráadásul nem is híres, és még csak nem is néz ki úgy, mint egy sztár vagy egy fotómodell...
- Ev, csak azt ne mondd, hogy ilyen kis semmiségek miatt aggódsz!
- Kis semmiségek?
- Igen, azok. Ilyenektől nem kell félned. Szerintem gyönyörű vagy. Ők pedig imádni fognak!
- Én akkor is félek...és ideges is vagyok.
- De ne legyél az! Nagyon rendesek. Bár figyelmeztetnem kéne Kellan idióta megjegyzéseire és a fura humorára...
- Ezt meg hogy érted? - vontam fel a szemöldököm.
- Hát...igazából ezt nehéz elmagyarázni. Majd meglátod!
- Kíváncsi leszek...
******
- Késésben vagyunk... - mondta Rob az órájára nézve.
A taxiban ülve csak még idegesebb voltam. Késésben vagyunk? Csodálkozik? Két órán keresztül nem engedett felkelni az ágyból. Nem mondom, hogy haragszom rá, elvégre teljes mértékig kárpótolva voltam az ott kapott csókjaitól. De fogalmam sem volt, hogy mikorra is megyünk pontosan, és őszintén szólva nem is érdekelt Rob karjai között...
Mostmár viszont nagyon is érdekelt. Biztos azt fogják gondolni, hogy tobb órán keresztül álldogáltam a szekrény előtt, és azt latolgattam, hogy mit vegyek fel a több száz ruhám közül...
A taxi hirtelen megállt egy sarkon, mi pedig Robbal kiugrottunk a kocsiból, majd beléptünk abba a pubba, ahol Rob megbeszélte a találkát a többiekkel. A kis teremnek a bal sarka felé kezdett húzni, ahol már ott ült egy kis társaság. Nevetgélve beszélgettek, viszont amikor elértünk az asztalukhoz síri csend lett. Én amilyen gyáva nyuszi vagyok, elbújtam Rob háta mögé amennyire csak tudtam, és vártam, hogy történjen valamiféle csoda...
- Rob, haver, végre itt vagy...tok... - szólalt meg egy nagy darab fickó. Szőkés haja volt, és még sohasem láttam az övénél nagyobb izmokat...De nem birtam tovább fogalkozni a külsejével, mert az agyam nagyobb részét lefoglalta az a gondolat, hogy Rob még csak nem is szólt, hogy magával fog hozni valakit. Ezért még számolok vele, az biztos...
- Srácok! Szeretném nektek bemutatni a barátnőmet, Evert! - az összes szempár rám szegeződött. Nem mintha eddig nem néztek volna engem, de most valahogy jobban éreztem, hogy figyelnek. Zavarban voltam, ugyanakkor elégedettség és büszkeség töltött el a barátnőm szó hallatám. A helyzet kínos volt...A kínosabbnál is kínosabb. Egy barna hajú lány felugrott az asztaltól, és szélesen mosolyogva felém lépett.
- Szia! - köszönt. A hangja úgy csilingelt, mint valami harang. - Ashley Greene vagyok. A filmben én játszom Rob hugát, ...
- Alicet. - szakítottam félbe. Ha lehet, még szélesebben moslygott rám.
- Láttad a filmet? - kérdezte.
- Nem, sajnos még nem, de a könyvet olvastam. És abból következtettem ki... - motyogtam zavartan.
- Wáo, ez szép! Lássuk a többieknél is működik e!
Lassan elkezdtem kémlelni az arcokat körülöttem. A nagy darab fickóval kezdtem, aki először szólalt meg.
- Emmett Cullen - jelentettem ki magabiztosan.
- Szerepében Kellan Lutz. Ügyes vagy tündérke! - bólogatott elismerően. A szemem tovább siklott az embereken, de szinte azonnal meg is állt a pillantásom egy lánynál.
- Bella. - A barna hajú lány szeme összeszűkült, majd megköszörülte a torkát.
- Miért gondolod, hogy én vagyok Bella? - kérdezte ellenségesen.
- Nem tudom. Csak megérzés. De biztos vagyok benne, hogy te vagy az.
- Eltaláltad. Viszont ne hogy azt hidd, hogy egy ilyen kis semmiség miatt hanyatt esek tőled...
- Kristen- szólt rá Ashley. Az arcán mosoly helyett most egy kis düh játszott.
- Mostmár tudom, honnan vagy nekem olyan ismerős. Kristen Stewart, igaz?
- Honnan ismersz?
- A lakótársammal egyszer megnéztem egy filmet, amiben játszottál. Azután rákerestem a nevedre a neten. Mndenhol azt írták rólad, hogy egy drogos vagy, de nem hittem el. Nem szoktam megítélni az embereket, csak ha már megismertem őket. Te viszont egyáltalán nem vagy drogos. Nem beszélsz hülyeségeket, és nincsenek rajtad tűszúrások sem... Szóval szerintem nem vagy sem drgos, sem pedig alkoholista, KStew! - Kristen szája ravasz mosolyra húzódott, majd megszólalt.
- Nyugott lehetsz RPattz! A csajodnak nálam nyert ügye van! - nyújtott kezet végül az asztal fölött, amit büszkén el is fogadtam.
- Szia! Rájössz, hogy én ki vagyok? - állt fel egy szőkésbarna hajú srác, majd kezet fogott velem.
- Öööö... - gondolkoztam egy pillanatig. - Talán Jasper? Ebben nem vagyok olyan biztos...
- Pedig az vagyok! - mosolygott. - Jackson Rathbone. Örvendek.
- Elnézést Dr. Cullen! Megmondaná merre találom az idegosztályt? Esme Cullen küldött, hogy nézzem meg Rosaliet az idegbaja miatt... - viccelődtem, miközben sorra kezet fogtam a többiekkel is. Erre hatalmas nevetés lett, én pedig megvártam, amíg ők is bemutatkoznak.
- Peter Facinelli. Az idegosztály pedig itt van. Éppen előttük állsz. - nevetett. Én is vele nevettem.
- Nikki Reed, az idegbajos - mosolygott egy kb. velem egykorú lány.
- Elizabeth Reaser. Az aggódó anyuka.
Úgy éreztem, hogy befogadtak, a lelkem pedig százszor könnyebb volt.
Rob magához húzott, és mosolygova homlokon csókolt. Most jöttem csak rá, hogy egyedül oldottam meg a helyzetet. Ő egy szót sem szólt eközben. Rob leült, és maga mellé húzott engem is. Viszont nekem inkább jobb lett volna az asztal alá bújnom.
- Rob, öcskös, hol voltatok idáig? Kikeféltétek a cipőtöket?
Nikki és Kellan
Ashley és Jackson
Peter and Elizabeth
Kristen Stewart
Sziasztok Drágáim! Ez a rész egy kicsit rövidre sikeredett, de hát mentségemre szolgáljon, hogy nem volt sok időm. Remélem tetszeni fog, és várom a kommikat is! Jó olvasást nektek! Puszi. Evness
Kislány és Nagyfiú
Rob a hatalmas ágy bal oldalán feküdt a gyönyörű hálószobában. Kezében egy könyvet tartott, de amint meghallotta, hogy bejöttem, le is tette. Az álla pedig ezzel egyidőben valahol a takarón landolt. Zavartan végignéztem magam, hátha valamit elfelejtettem. De semmit...A pizsamám rajtam volt, és nem volt a kezemben semmi olyan tárgy, ami kicst is égő lett volna...Ugyanakkor Robnál más volt a helyzet...Nem volt rajta póló, és bár a takaró elfedte meztelen felsőtestét, nekem mégis görcsbe rándult a gyomrom.
- Mi az? - szólaltam meg végül ebben a roppant kínos vagyis inkább érdekes helyzetben.
- Semmi - válaszolt pár pillanattal később mosolyogva. - Csak még sosem láttalak így felöltözve. Nem mintha nem tetszene! Tényleg! Gyönyörű vagy, mint mindig, és én...
- Oké, értem - motyogtam tiszta vörösen. Fogalmam sem volt, mit kellene tennem, mivel egyetlen női magazinban sem olvastam olyat, hogy mit tegyek, ha először alszom együtt kedvesemmel...
- Nem...nem akarsz befeküdni mellém? - dadogott idegesen, miközben a hajába túrt.
- De - suttogtam, majd elindultam az ágy szabad oldala felé, és bebújtam a takaró alá. A párnákat feltornyoztam a hátamhoz, majd hátradőltem, és birizgálni kezdtem a takarót. Eközben Rob jót mosolygott rajtam. A reakciója kicsit feldühített.
- Mi az? Csak azt ne mondd, hogy neked ez nem kínos!
- Én ezt egy szóval sem mondtam - tiltakozott még mindig mosolyogva. - Igazából midkettőnkön nevetek, mert olyanok vagyunk, mint két karótnyelt... - ezen már nekem is nevetnem kellett, és már közel sem voltunk olyan feszültek. Rob lassan a kezem után nyúlt, amikor pedig elérte, könnyedén kulcsolta össze ujjainkat. Nem tudom honnan jött a hirtelen bátorságom, de lejjebb csúsztam, és a fejem rátettem a mellkasára. Rob egyik kezével átölelte a derekam, a másikkal pedig a hasán fekvő kezemet piszkálgatta. Behunytam a szemem. Csak éreztem a fantasztikus illatát, az egyenletes szívdobogását, és a meztelen bőrét az enyémen, ami miatt újra elfogott a hányinger...
- Ez most így annyira jó - szólalt meg végül, és amikor felnéztem rá, láttam, hogy a szeme csukva van. Talán fáradt volt, vagy csak tényleg élvezte a helyzetet.
- Mármint mi? - támasztottam az állam a mellkasára.
- Egész héten arra vártam, hogy itt legyél, és most itt vagy...velem. Tudod...nekem tökéletesen elég az, ha csak foghatom a kezed. Nem szükséges, hogy bármiről is beszéljünk. Amikor veled vagyok, teljesen megnyugszom és teljesnek érzem magam. Mert én arra vágyom, és arra van szükségem, hogy velem legyél. Szeretlek Ever!
- Én is szeretlek Rob! - suttogtam meghatottságtól elgyengült hangon, majd megcsókoltam. Először csak lassan és finoman, de utána valami változás történt. Nem azt éreztem, amit az eddigi csókjaink alatt. Minnél jobban érezni akartam őt. A lélegzetét az arcomon, vagy egyszerűen csak a a karjait körülöttem. Rob hirtelen rám gördült, és így ízlelgettük tovább egymás ajkait, miközben fura módon a kezem a hátára csúszott, és lassan simítottam végig azon, mire Rob mondhatni felnyögött. Abbahagyta a csókot, majd visszafeküdt a hátára, és pár percen keresztül nem csináltunk semmi mást, csak próbáltuk lecsillapítani a légzésünket.
- Ne haragudj - szólaltam meg végül. A kezemet felemeltem, és elkezdtem simogatni a vállát. Megdermedt, és ellökte a kezem.
- Ne érj hozzám!
- Hogy mit? - azt hittem rosszul értettem.
- Ne. Érj. Hozzám. - tagolta a szavakat. Nem értem, mi rosszat tettem.
- De hát Rob, miért? - próbáltam újra a mellkasára feküdni, de megint eltolt.
- Ev, ne csináld ezt velem. - Fejét a párnák közé fúrta, majd úgy mondta tovább. - Kérlek, ne érj hozzám egy pár percig. Tudod, kell egy kis idő, még lenyugszom. A férfiaknak kézzel fogható jelei vannak, ha felizgultak... - ekkor esett csak le.
Hogy lehetek ennyire hülye? De várjunk csak! Hiszen alig tartott az egész három percig, de ő már ennyi idő után is...Hát ez nagyon...Milyen is? Fogalmam sincs, de nagyon jól esik...
Pár percig még hagytam, hagy sóhajtson nagyokat, majd amikor felemelte az arcát, bűnbánóan rám mosolygott. Csak azt tudnám, hogy miért...
- Ne haragudj! - szinte éreztem, hogy ezt fogja mondani.
- De miért?
- Azért, hogy ezt hallanod kellett...
- Jajj, ne viccelj. Tudod, mit gondolok erről?
- Már eleve félek!
- Nekem igazából nagyon jól esett, hogy ez...megtörtént...
- Komolyan?
- Igen - pirultam el. Hogy birok ilyeneket hangosan kimondani?
- Nekem tök ciki volt...
- De mostmár megnyugodtál? - kérdeztem türelmetlenül, mert már nagyon szerettem volna hozzábújni.
- Igen - mosolygott, majd kitárta a karjait, és a mellére vont.
Éreztem, hogy fáradt vagyok, de még nem akartam aludni. Öt napig nem voltunk együtt, és van mit bepótolnunk. Így hát neki is kezdtem.
- Mikor lesz a nagy sajtótájékoztató?
- Ugye nem munkáról akarsz beszélgetni? - nyögött fel.
- Nem, dehogy is. Csak érdekelt.
- Hát az hétfőn lesz. Szóval amíg nem mész vissza, rengeteg időnk lesz együtt.
- Ennek örülök - mosolyogtam.
- De most beszélgessünk másról! Suli?
- Jajj, ugye nem tanulásról akarsz beszélgetni? - utánoztam őt.
- Nagyon vicces, Ev - nevetett.
- Hát...kedden lesz az utolsó vizsgám. És még alig tanultam rá. Remélem, ha hazamegyek lesz még időm foglalkozni egy kicsit vele...
- Biztos, hogy lesz! Megoldod! Ügyes kislány vagy te!
- Kislány? - háborodtam fel. Támadt egy ötletem. Fogtam magam és ráfeküdtem. Csak remélni mertem, hogy már "lenyugodott". Először kíváncsian vizslatta az arcom, és próbálta kitalálni mit akarok, de aztán az egészet csak egy mosollyal jutalmazta.
- Na mi van nagyfiú? Meglepődtél?
- Ami azt illeti igen. És rájöttem, hogy nem is vagy annyira kislány.
- Annyira? - kérdeztem vissza, miközben lassan közeledtem az ajkai felé.
- Igen, annyira - nyelt nagyot.
- És most? - suttogtam, majd megcsókoltam.
- Nem. Biztos vagyok benne, hogy nem vagy kislány...mostmár... - nyöge nagynehezen.
- Én is úgy gondoltam - vigyorogtam gonoszul, majd le akartam gördülni róla, de ő megfogott.
- Hova hova Drágám?
- Aludni készültem...
- Azt itt is lehet.
- Á, értelek... - világosodtam meg. A fejem ráraktam a mellkasára, majd becsuktam a szemem. Rob átölelte a derekam, a másik kezével pedig a hajam piszkálgatta.
- Jó éjt, Szerelmem - kívánt jó éjszakát. - Szeretlek.
- Én is szeretlek - motyogtam már félálomban.
- Álomodj szépeket, kedvesem! - hallottam még a távolból Rob hangját, majd éreztem, hogy elnyel a sötétség.
******
Reggel madarak hangjára ébredtem, és arra, hogy valaki hangosan szuszog mellettem. Rob olyan édesen aludt, hogy kora reggel már mosolyra késztetett. A szája félig nyitva volt, és a haja (ha lehet) még kócosabb volt, mint általában lenni szokott. Muszály vol megérintenem. Óvatosan végigsimítottam a kezemmel az arcán, de semmit nem reagált. Így hát úgy döntöttem, mással próbálkozom. Közelebb kúsztam hozzá, és puszilgatni kezdtem az arcát. Erre már mocorogni kezdett, és a karjait szorosabbra fonta körülöttem. Abbahagytam a puszilgatását, mire megszólalt.
- Naaa, kérek még... - jött hozzám közelebb. Mosolyogtam a mohóságán, majd elkezdtem volna folytatni az előző teendőmet, amikor viszont a szám az arcához ért, elfordította a fejét, és a pusziáradatból forró reggeli csók lett...
- Nem erről volt szó - mondtam később.
- Lehet, de azért ez is jó volt nem?
- Persze, hogy jó volt. Ez nem is kérdés.
- Akkor jó.
- Mit csinálunk ma? - kíváncsiskodtam.
- Ma...ma kérlek szépen elviszlek, és bemutatlak a Twilight összes színészének...
A hálószoba
Ev alvós cucca...:)
Sziasztok! Többen panaszkodtatok, hogy miért hagytam itt abba, vagy hogy mikor lesz fent új rész. Így hát gyorsan megírtam, elárulom nem kis munka volt, és most tényleg mindent bele adtam. De nem is húzom tovább az időt. Remélem, tetszeni fog, és várom a komikat! Puszi. Evness
Újra együtt
- Ev! - mondta Rob boldogan, majd két erős kezet éreztem a derekam körül. - Kicsim, végre itt vagy! Annyira hiányoztál! - suttogta a fülembe.
- Te is nekem! - motyogtam a vállába rejtve az arcomat. - Jól vagy? Nincs semmi bajod? - kérdeztem aggódva, miközben a két kezem közé vettem arcát.
- Nem, nincs semmi bajom. És te? Milyen utad volt? Jajj, de hülye vagyok! Gyere be! - megfogta a bőröndöm, majd elkezdte behúzni a szobába. Amikor becsuktam magam mögött az ajtót és megfordultam, földbe gyökerezett a lábam.
- Mi ez, az elnöki lakosztály? - tátottam a szám. Úgy éreztem magam, mint valami hercegnő. A nappali hatalmas volt, a falnál egy gyönyörű kandallóval. Egy nagy konyhával, óriási fürdőszobával, és egy csodálatos hálószobával kiegészülve természetesen.
- Nem, az egy emelettel feljebb van - nevetett Rob. - Miért? Ez nem jó?
- Jajj, ne viccelj! Ez...egyszerűen fantasztikus. Olyan, mint valami palota.
- Örülök, hogy tetszik - mondta már a kanapén ülve, és mutatta, hogy üljek mellé. Előbb még gyorsa felakasztottam a kabátomat, aztán pedig levettem a cipőmet. Amikor viszont le akartam ülni Rob mellé, hirtelen megragadott, és az ölébe húzott.
- Szerinted engedlek egy centivel is távolabb üln tőlem? - vigyorgott. - Naív Ev!
- Ó, szóval naív vagyok? - játszottam a sértődöttet. - Akkor itt rám semmi szükség - mondtam, majd fel akartam állni, de ő nem engedett.
- Tudod, hogy nem úgy gondoltam! Ne haragudj!
- Persze, hogy tudom. De ezt megérdemelted azok után, amit csináltál velem.
- Miért? - nézett értetlenül. - Mit tettem?
- Vagy százszor elmondtam, hogy önmagadért szeretlek, és nem a pénzed miatt. Erre mit kapok? Egy jegyet az első osztályra! Fantasztikus... - mérgelődtem.
- Imádom, amikor mérges vagy - mosolygott Rob, mint aki meg sem hallotta, hogy az előbb leszidtam.
- Figyelsz te rám egyáltalán?
- Úgy hiányoztál! - beszélt már megint másról, de ez után már nem tudtam haragudni rá.
- Te is nekem! - öleltem meg.
- Olyan boldog vagyok! Kedvem lenne kikiabálni a világba! - ekkor hirtelen bevillant neki valami, így hirelen felállt. Odasétált az ablakhoz, majd kinyitotta. A következő pllanatban már csak azt vettem észre, hogy a feje kint van az ablakon kívül. Elkezdett kiabálni...
- Ááááá, imádok élni! Szeretlek Ever! - ordította. Majd lentről az utcáról hallottunk egy női hangot.
- Anyád!
Erre olyan hangosan elkezdtem nevetni, hogy Rob csúnyán hajolt vissza a szobába.
- Nagyon vicces Ever! - vágott sértődött képet.
- Nem rajtad nevetek - nyögtem ki nehezen.
- Aha, persze!
- Na, ne haragudj! - mentem oda hozzá még mindig mosolyogva. - Tudod, hogy szeretlek!
Még mindig nem nézett rám, de már kezdett megenyhülni. Én pedig nem adtam fel.
- Szeretlek Szerelmem - suttogtam közel a szájához. Na...Ez egy szép alliteráció volt...
Már nem birta tovább, így lehajolt, és az ajkát nagyon gyöngéden az enyémhez érintette. Ez volt az első csókunk, amióta magérkeztem. Egy pár percig így is maradtunk, majd Rob elhajolt és megszólalt.
- Ezt olyan jó volt hallani...Mondd még egyszer! - kérlelt.
- Szeretlek Szerelmem - ismételtem el az előbb elhangzott mondatom.
- Én is szeretlek, Ev! - mondta, majd ismét birtokba vette az ajkaimat.
******
- Mit kérsz vacsorára? - tudakolta Rob a szálloda étlapját nézegetve.
Már este hét volt. Vele olyan gyorsan repül az idő. Mintha csak pár perce érkeztem volna csak meg...
Egész délután csak feküdtünk a kanapén és vagy egymást néztük, vagy pedig csókolóztunk. Nem sokat beszéltünk...Szinte csak egy pár szó: Szeretlek, hiányoztál stb.
De ez jó is volt így. Csak most vettem észre, mennyire hiányoztak a csókjai, az ölelései, vagy csak egy pillantása is. Örökké elgyönyörködtem volna a szemeiben...
- Te mit eszel?
- Ööö...azt hiszem spagettit.
- Az nekem is jó lesz!
- És milyet?
- Amilyet te! - mosolyogtam. Egy kápráztató mosolyt kaptam válaszul.
Amíg Rob megrendelte a vacsorát, én egyfolytában őt figyeltem. A végén egy kicsit már zavarban volt, ezért próbált nekem hátat fordítani. Amikor letette a telefont, odajött hozzám, és lefeküdt velem szemben. Egy pár pillanatig csendben figyelt.
- Mondtam már, hogy milyen gyönyörű vagy? - kérdezte. Természetesen tiszta vörös lettem.
- Egy párszor már igen - bólogattam a kezemet bámulva.
- Szeretnék készíteni rólad egy képet! Megengeded? - mosolygott féloldalasan.
- Azt hiszem lehet róla szó...
- Nézdd csak! - mutatta a telefonjával készített képet.
- Jajj, ez olyan idétlen! Töröld ki! - próbáltam kivenni a kezéből a telefont, de nem engedte, hogy elvegyem.
- Szerintem nagyon is jó lett! Te mindenhogy szép vagy. - mosolygott.
- Bagoly mondja verébnek.... - motyogtam.
- Hallottam - fordult vissza az ajtóból, mert valaki kopogott rajta.
Besétált a nappaliba egy férfi. Úgy 24-25 éves körüli lehetett. Amikor letette az asztalra a vacsorát, eléggé megbámult. És ezt nem csak én vettem sézre, mert Robnak megvillant a szeme, és eléggé idegesen méregette a fiút. Az ajtóban a kezébe nyomta a borravalót, majd amikor kisétált az ajtón, idegesen becsapta utána.
- Láttad ezt? - mutatott arra, amerre az előbb távozott a szobapincér.
- Igen, láttam.
- Hát én utánamegyek, és kinyírom - nyúlt a kilincshez, de én megállítottam.
- Rob! Állj le! Ne csináld ezt! Nem ér ennyit az egész!
- Téged ne nézegessen csak senki, mert esküszöm, én...
- Hé, hé, hé! Nyugi! - mentem oda hozzá, majd átöleltem a derekát. Rob nagy levegőt vett, majd lassan kifújta, és ő is átölelt. Arcát a hajamba temette, és próbált megnyugodni.
- Sajnálom, hogy ezt látnod kellett...Nem tudom, mi történt velem...Ilyen még soha nem fordult elő...
- Féltékeny vagy, azt hiszem...
- Ki? Én? Az ki van zárva... - tagadta.
- Oké, ha te mondod - sóhajtottam. - Megnyugodtál már?
- Igen, meg. Az illatodtól mindig megnyugszom. - mosolygott.
- Az illatomtól? - csodálkoztam.
- Igen. Fantasztikus...Olyan édes, és ínycsiklandozó - nevetett.
- A vacsinak is, szóval esetleg mehetnénk enni? - böktem a fejemmel a kaja felé. Próbáltam elterelni a témát egy másik irányba.
- Hát persze - mondta, majd elindultunk az asztal felé.
- Tudod...eszembe jutott valami - ismertem el a vacsora után, ami egyszerűen isteni volt.
- Micsoda? - kérdezte kíváncsian, majd az ölébe húzott. Éreztem, hogy a pír egyre jobban elönti az arcom.
- Még..sohasem...aludtunk együtt - nyögtem ki a szavakat. Erre Rob is kicsit elvörösödött, de huncut mosoly játszott az ajkán.
- És ez zavar téged?
- Nem, dehogy is! - vágtam rá, mire még jobban mosolygott. - Csak tudod...azt hittem, téged...hogy téged zavarna...
- Nem, szó sincs róla. - rázta buzgón a fejét. - Én nagyon is szeretném - suttogott a fülembe.
- Akkor jó - nyeltem nagyot, mert hűvös lélegzete csiklandozott. Ezen mintha nagyon jól mulatott volna.
- Szeretnél először te zuhanyozni? - kérdezte hirtelen.
- Nem, menny nyugodtan!
- Oké! - mondta, majd elindult a fürdő felé, de előbb még kaptam egy aprócska csókot.
Amíg hallottam, hogy folyik a víz, addig egy kicsit összepakoltam a nappaliban, mert ketten eléggé nagy rendetlenséget csináltunk. Amíg pakolásztam volt időm azon agyalni, hogy vajon milyen kínosak lesznek kettőnk számára az elkövetkező órák...
Rob 10 percig volt a fürdőben, majd hallottam amint nyílik az ajtó. Hátra fordultam, mert akartam kérdezni valamit, viszont amint megláttam őt, elfelejtettem, hogy mit. Nem volt rajta semmi, csak egy törölköző savarodott a dereka köré. Nagyra nyílt szemekkel bámultam, de Rob csak értetlenül nézett rám.
- Mi az? - kérdezte.
- Szóval ezt kapom a múltkori törölközős esetért? - gyanakodtam, majd keresztbe fontam a karomat magam előtt, és próbáltam úgy tenni, mint akit nem érdekel az előtte álló félisten...
- Milyen...Ja, hogy az! - esett le neki. - Nem, eszem ágában sincs semmit visszaadni. És ha akarnám se tudnám.
- Mit nem tudnál?
- Hát olyan látványt nyújtani, mint amilyet te... - már megint elvörösödtem, a mai este folyamán már nem először. De ugyanakkor mérges is voltam. Még hogy nem tud olyan látványt nyújtani?! Nézett már tükörbe?
- Na ne viccelj! Én nem mondtam még ilyet senkinek, de...egyszerűen szívdöglesztően nézel ki...hát akkor még ruha nélkül! Nem csodálom, hogy lányok százai vannak oda érted.
- De ugye tudod, hogy én csak téged szeretlek? - jött oda hozzám, miközben mosolygott. A karjait a derekam köré fonta, és közelebb húzott magához.
- Igen, tudom - motyogtam zavartan. Kicsit fura érzés volt, hogy itt áll tőlem pár centire egy szál khmm...semmiben... - Rob! - szóltam halkan.
- Igen?
- Hát...izé...én nem azért mondom, de nem kéne... - intettem zavartan a fejemmel meztelen mellkasa felé. Egy kis idő múlva felfogta miről beszélek, majd zavartan elengedett.
- Ne haragudj. Azt hiszem megyek, felöltözöm...
- Én addig elmegyek a fürdőbe. Remélem, nem bánod...
- Nem, persze! Menny csak nyugodtan!
Mielőtt elindultam volna az ajtó felé , a bőröndömből előkerestem egy pizsamát, a hajcsatomat és a tusfürdőmet, fogkefét és fogkrémet. Amint megtaláltam őket, máris a fürdő felé vettem az irányt. Mit ne mondjak, itt elfértek volna akár hatan is...
A melegvíz jól esett, ellazította az izmaimat, és nyugtató hatással volt rám. Inkább nem is gondoltam mi lesz, ha kimegyek innen. Csak arra figyeltem, hogy rendesen elvégezzem esti teendőimet, majd amikor elkészültem, felvettem a pizsamámat, és kimentem a fürdőből.
A hálószoba ajtaja előtt állva még toporogtam egy keveset, majd nagy levegőt véve benyitottam.
Az Evről készült kép
A nappali
A fürdőszoba
Sziasztok! Tudom, hogy ismét eltűntem, de meg tudom magyarázni!
Elkaptam egy jó kis vírust, ami gyomorrontással keveredve nem volt egészen jó hatással rám...Pár napig felkelni se birtam, nem hogy géphez ülni. Remélem nem haragszotok! Bocsánatkérésül próbáltam extra hosszú fejezetet írni. Remélem sikerült.
Puszi. Evness
A várva várt nap
Hazaérve elújságoltam Lemynek, hogy mi történt ma velem, és ő is ugyanolyan döbbenten hallgatta a történetet, mint Andy. De a végén már mosolygott, és gratulált, hogy megszabadultam az undok főnökömtől. Ezek után morgolódott egy sort, hogy nem verhette meg, de aztán lenyugodott, és folytatta a szobája kitakarítását. Megjegyzem, ez ritka tőle...Elkértem még tőle a repülőjegyemet, és megint megköszöntem neki, hogy a hátam mögött szervezkedett...
Én is elindultam a saját utamon, és elkezdtem készülődni. Mit ne modjak, kitettem magamért. Négy és fél óráig tartott, mire elkészültem, de a sminkem még így is hiányzott. Amikor azzal is kész lettem, kimentem, hogy előkeressem a fekete szandálomat. Lemy a nappaliban ült, és popcornot evett. Előtte egy halomnyi DVD hevert az asztalon, és evés közben azokat nézegette. Amikor meglátott, majdnem kiesett a kezéből a tál. Ezen elkezdtem nevetni.
- Mi az? Nem láttál még feketében?
- De, láttalak...csak azt tudnám, hogy honnan van ez a ruha...Elképesztően nézel ki!
- Köszi! De azért jobban szeretem, ha farmer meg póló van rajtam. Lécci, csukd be a szád!
- Oké, oké! Értettem főnök. Mikorra jön a színészpalánta?
- Amanda Raids! Ezt most hagyd abba! Ne gúnyolj olyat, akit nem is ismersz! - utasítottam.
- Jesszusom, Ev! Mióta hívsz te engem Amandának? Mi történt veled? Az a Rob...tudtam, hogy elcsavarta a fejed, de hogy ennyire!
- Ne piszkálj!
- Ki? Én? Dehogy is!
- Aha, persze! - nevettem. Ekkor kopogtak az ajtón. Gyorsan felkaptam a táskám az előszobai szekrényről, majd gyorsan előkotortam a cipőmet is, felkaptam a kabátom, és mentem is kifelé. Amint megláttam Andyt, rögtön alulöltözöttnek éreztem magam.
- Szia! - köszönt rám mosolyogva. - Aztaa, de jól nézel ki!
- Köszi, te is! Ilyen elegáns partyra megyünk? - néztem végig rajta.
- Jajj, dehogy is! Én mindig ilyen cuccokban megyek buliba! Próbálom követni a divatot! - kacsintott.
- Ohh, értem - nevettem.
- Na de indulhatunk? Mindjárt megfagyok - vacogott.
- Oké, oké! Mennyünk!
Beszálltunk abba a gyönyörűségbe, ami a ház előtt parkolt, majd belevetettük magunkat a Londoni éjszakába...
******
- .............?
- Tessék? - próbáltam túlkiabálni a hangos zenét. Komolyan mondom, ebben a hatalmas ricsajban semmit nem hallottam. Még a saját gondolataimat sem...
- Mit kérsz inni? - ismételte meg magát Andy.
- Öhm...Nem is tudom! Te mit iszol?
- Egy sört.
- Az nekem is jó lesz!
- Oké! - mondta, majd elfordult a bárpult felé. Amíg ő kikérte az italokat, addig én körbenéztem a hatalmas helységben.
A terem sárga színű volt. Viszont az egésznek olyan...hátborzongató kinézete volt, mégis vonzotta az ember tekintetét. Nem mondhatnám, hogy olyan, mint egy hullaház, de nagyon hasonlított az egyik vámpíros sorozatban levő klubbra.
Minden box asztalán gyertyák égtek, ami jól ment a bútorok fekete borításához, és a hely csak még hangulatosabb és ilyesztőbb lett tőle...
Andy pár percel később megjelent az italunkkal, majd elindultunk az egyik asztal felé, ahol pár ember vígan beszélgetett és iszogatott. Mindegyiknek sorba bemutatott, de akkor sem jegyeztem volna meg a nevüket, ha akartam volna. Így hát leültem közéjük, és kedvesen válaszolgattam a kérdéseikre.
Az este folyamán kifejezetten jól éreztem magam. Táncoltunk, iszogattunk, sőt, még fényképeket is csináltunk Andy meg én. Csak akkor lett rossz a kedvem, amikor néha megláttam egy-két párt kézenfogva andalogni. Így eszembe jutott Rob, és az, hogy mennyire hiányzik. De azzal nyugtattam magam, hogy holnap már láthatom.
Nem akartam sokáig maradni, mert fáradt voltam, és reggel valamikor csak fel kell kelnem, hogy bepakoljak...Andy próbált rábeszélni, hogy maradjak még egy kicsit, de miután a szájába rágtam, hogy nem lehet, elköszönt a többiektől, és ragaszkodott hozzá, hogy hazavisz. Persze mondtam neki, hogy ez nem szükséges, de úgy láttam, neki beszélhetek...
Hazaérve megköszöntem neki a meghívást, és megbeszéltük, hogy amint itthon vagyok, összehozunk egy találkát.
Lemy és Joe a nappaliban aludtak, amikor beléptem. Nem akartam őket felkelteni, ezért halkan levettem a cipőmet, és elindultam a fürdőszobába. Egy gyors zuhanyzás után visszamentem a szobámba, de a nappali előtt elmenvén láttam, hogy Lemyék már nem fekszenek ott. Zajt csaptam volna? Pedig igyekeztem csendben maradni...
A szobámba érve kikaptam a takaróm alől az alvós cuccomat, majd fáradtan bedőltem az ágyba, és azonnal elaludtam...
Reggel kávé illatára ébredtem, és a fény is besütött az ablakomon, pedig emlékszem, hogy tegnap este behúztam a függönyt. Amikor jobban körbenéztem, megláttam Lemyt az ágyam szélén ülve, és a kezében csakugyan ott volt az életmentő reggeli kávé.
- Jó reggelt álomszuszék! - köszönt mosolyogva, és átnyújtotta a bögrémet.
- Neked is! - ásítottam nagyot. Belekortyoltam a kávémba, és rögtön éreztem, hogy frisseb vagyok.
- Ne haragudj hogy felköltöttelek, de szerintem ideje lenne elkezdened pakolni.
- Mennyi az idő? - kérdeztem.
- Fél tíz.
- Hogy mennyi?! - néztem nagyot. - Mikor indul a gép? És miért nem költöttél fel hamarabb?
- Héé! Nyugi már! - nyugtatgatott. - A gép délben indul. Van még időd!
- Hát ha nem fogok haladni a pakolással, akkor tuti lekésem...
- Dehogy késed! Segítek!
- Köszi! Életmentő vagy!
- Tudom - bólogatott, mire elkezdtem nevetni.
- Beraktad a samponod? - kiabált Lemy a szobámból.
- Igen, beraktam - szóltam vissza.
- Na akkor meg is vagyunk! Kiviszlek a reptérre!
- Rendben!
Megjegyzem nagyon ritka az olyan eset, hogy Lemy vezeti a kocsimat. Vagyis ez a harmadik alkalom...Egyszer értem jött a munkahelyemre, aztán amikor hazahozta, mert én éppen Robbal voltam, és most. Nem nagyon szeret vezetni, mert egyszer majdnem elütött egy cicát, és hónapok kellettek neki, mire össze birta szedni magát...
A reptérre érve fél tizenkettő volt. Mivel a gép indulásáig még volt egy fél órám, így nyugodtan el tudtam búcsúni az én drága Lemymtől.
- Jajj, ígérd meg, hogyha megérkezel, felhívsz! - kért meg már vagy negyedszerre.
- Jó, megígérem.
- És vigyázz magadra! Üdvözlöm Robot is! - ölelt meg.
- Átadom! Te pedig ígérd meg, hogy amikor hazajövök a lakás nem úgy fog kinézni, mint egy csatatér!
- Igyekezni fogok! - mosolygott. - Jajj, istenem, mindjárt sírni fogok! - törölgette a szemét.
- Hé! Hiszen csak pár napra megyek! Addig el leszel nélkülem! Joe-é és a tiéd az egész ház!
- De akkor is hiányozni fogsz! - ölelt meg még egyszer.
- Te is nekem! Na de mostmár mennem kell!
- Rendben! Akkor hívj, amint megérkeztél!
- Hívlak! - szóltam vissza a vállam fölött.
*****
- Hozhatok még valamit kisasszony? - jött oda hozzám a stewardes.
- Nem, köszönöm!
- Szóljon, ha bármire szüksége lenne!
A repülőút nagyon kellemesen telt...Két okot leszámítva. Az első osztályon utaztam...Rob ezért még kapni fog! Tudja, hogy nem szeretem ha elkényeztet. Nem akarom, hogy azt higgye, csak a pénzéért vagyok vele...A másik ok az volt, hogy a jobb oldali sorban ülő férfi mellettem egyfolytában engem bámult...Azt hittem, hogy leütöm, vagy nem is tudom...Megilyesztett. Istenem, csak legyek minnél hamarabb Rob mellett!
A leszálláskor átvettem a bőröndömet, és ígéretemhez híven azonnal felhívtam Lemyt. Két csörgés után azonnal felvette.
- Halló?
- Szia, Ev vagyok! Csak azért hívlak, mert megérkeztem!
- Ohh, Ev! - kiabált. - Hála istennek! Minden rendben?
- Persze! De most le kell tennem, mert beszélnem kell Robbal, hogy innen hova tovább...
- Oké, persze! Vigyázz magadra! Jó mulatást!
- Te is vigyázz magadra! Szia!
Egyik telefonálásból be a másikba...
- Igen? - szólt bele Rob unott hangon.
- Hát ennyire örülsz nekem? - próbáltam szomorú hangon beszélni.
- Jajj, Drágám! Ne haragudj! Elfelejtettem megnézni, hogy ki hív. Mi a helyzet? Hol vagy?
- Itt vagyok a reptéren!
- De jó! Küldök érted egy kocsit és...
- Ne, lécci ne küldj értem semmit! Semmi szükség rá! És így is beszédem van veled! Kezded eltúlozni a dolgokat!
- Igazából fogalmam sincs, hogy mit csináltam, de eltűrök akármilyen lecseszést, csak itt legyél már velem!
- Nemsokára ott leszek! Fogok egy taxit, és indulok is! Melyik hotelben vagy?
- A St. Regis-ben! 324-es szoba! Nagyon várlak!
- Nemsokára ott vagyok! Sietek! Szia!
- Szia!
Sajnos tíz percbe telt, amíg ki bírtam fogni egy taxit, és ez még semmi. Az az ember, aki a repülőn bámult, ott állt mellettem a nagy tömegben. A változatosság kedvéért még mindig engem bámult, én meg amilyen gyorsan csak tudtam, beszálltam a taxiba.
Fél óra volt, amíg elértem a hotelbe, és kezdett úrrá lenni rajtam az izgalom.
A hotel recepcióján odamentem egy hölgyhöz.
- Jó napot!
- Üdvözlöm! Köszöntöm a St. Regis-ben! Miben segíthetek?
- Robert Pattinsonhoz jöttem - közöltem vele. Furcsán kezdett nézni rám. Biztos azt hitte, hogy valami rajongó vagyok, vagy ilyesmi.
- Ön kije Mr. Pattinson-nak?
- A barátnője vagyok - mondtam büszkén.
- Szabadna a nevét?
- Ever McHeart.
- Ohh, igen. Elnézést ezért a sok kérdésért, Ms. McHeart, de tudja nem engedhetünk fel akárkit a hotelba. Mr. Pattinson már várja önt. 324-es szoba.
- Köszönöm! - mondtam, majd elindultam a lift felé.
Türelmetlenül vártam, hogy végre felérjek a 34. emeletre. Amikor megállt a lift, a csomagomat magam után húzva kezdtem el kereseni a szobát, ami a lifttől jobbra volt.
Amikor megtaláltam nagy levegőt vettem, majd bekopogtam. Pár pillanattal később nyílt az ajtó, és ezzel egyidőben a szívem is nagyot dobbant...
Ev & Andy a buliban
Ev taxira vár
A St. Regis hotel
