1. Megköszönni annak, akitől kaptam:
Elena: http://www.nincshozzadhasonlo.blogspot.com/
Nita: http://www.aboldogsagviraga.blogspot.com/
Nagyon szépen köszönöm nektek! :) (L)
2. Elküldöm azoknak, akik szerintem megérdemlik:
Candy: http://www.robpattinsonfiction.blogspot.com/
Alexxa626: http://www.rpattinsonfanfiction.blogspot.com/
Zazi: http://www.eberalom.blogspot.com/
Kristen: http://www.rob-andkristen.blogspot.com/
Mesi28: http://www.sparkle-moon.blogspot.com/
Lady: http://www.robstenfanfiction.blogspot.com/
Baby Angel: http://www.londonialkony.blogspot.com/
Elena: http://www.nincshozzadhasonlo.blogspot.com/
Arielle: http://www.arielle-fic.blogspot.com/
Klau: http://www.robertpattinson-dreams.blogspot.com/
3. Szólok, nekik
4. Miért szeretek írni?
Azért, mert ilyenkor teljesen kikapcsolok, és önmagamat adhatom. Ilyenkor megszűnik a külvilág, csend lesz. És persze azért is, mert nagyon élvezem, és szeretem megosztani a gondolataimat másokkal.
5. Mesélj magadról!
Vicces, aranyos, kedves, általában jókedvű lány vagyok, aki odavan a Twilightért, a könyvekért és persze Robert Pattinsonért. Szeretek olvasni, zenét hallgatni, beszélgetni...
Hát...azt hiszem ennyi...
Még egyszer köszönöm a díjat! (Elena, Nita) :)
Megint csak ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!!!
Na szóval...Itt van az egy perces trailer. Még most sem tudok megszólalni tőle...
http://www.youtube.com/watch?v=S2HIda5wSVU
Puszi. Evness
P.S.: Készül az új fejezet! :)
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ
Na szóval...Bocsánat az első sorért, de muszály volt!
Megjelent az első eclipse trailer!!!!!!!!!!!!És reméljük hamarosan jön a következő, hosszab változat is!!!!Addig is, itt van a 10 másodperces:
http://www.youtube.com/watch?v=k33DEEI-15c&feature=player_embedded
Puszi. Evness
Meglepetés & Új barát
- Tényleg muszály menned? - kérdeztem Robot, miközben az ajtóban ölelkeztünk.
Kilenc óra volt, a gépe pedig csak 11-kor indult. Tudom, hogy hülyeség azt kérdeznem, hogy muszály e mennie, de hát most mit csináljak? Nem akartam még elengedni. Csak most békültünk ki, és eddig nem is lehettünk sokat együtt.
- Sajnos igen, mert még be sem pakoltam. És valamennyire még rendbe kell hoznom a hotel szobámat, mert mit ne mondjak, katasztrofálisan néz ki...
- Azt el tudom képzelni - mosolyogtam. - Jó, akkor elengedlek. Nem akarom, hogy miattam nézeteltérésed legyen a takarítókkal.
- Jaj, Ev! Hogy miattad legyen valami problémám? Dehogy is! Még ilyen butaságot! Kis butusom...Igen! Ez lesz a neved! Kis butusom!
- Hát ez szép...a kis szerencsétlen, és a kis butus...nem igazán jó párosítás...
- Szerintem meg a legjobb párt alkotják együtt! - mondta, és mosolygott.
- Ha te mondod, akkor elhiszem!
- Csak tudod, az a baj, hogy a szerencsétlen elfelejtette, mennyire is szereti a kis butusát, és egyedül hagyta...
- Rob! - szakítottam félbe! - Ezt már egyszer megbeszéltük! Mostmár együtt vagyunk, újra boldogan! Felejtsük el a múltat és gondoljunk a jelenre!
- Igazad van! - puszilta meg a homlokom. - És tervezzük a jövőt!
- Ezt meg hogy érted? - értetlenkedtem.
- Mindegy! De támadt egy fantasztikus ötletem! Zseni vagyok!
- Hé! Várj! Megosztanád velem is ezt a nagy ötletet?
- Ne haragudj, de nem lehet! Viszont nemsokára megtudod! És nagyon fogsz neki örülni. Legalábbis remélem...
- Na de Rob! Mégis mikor óhajtod elmondani?
- Ööö...pontosan öt nap múlva megtudod! Addig úgy sem húzol ki belőlem semmit.
- Oké, akkor inkább nem is próbálkozom.
- Helyesen teszed! De mostmár tényleg mennem kell! - sóhajtotta. - Vigyázz magadra, és kérlek, ne szaladgálj a lakásban! - utasított nevetve.
- Rendben, megígérem. Te is vigyázz magadra, és egy nap legalább egyszer hívj fel telefonon! - Én nem merem majd felhívni, nehogy véletlenül zavarjam...
- Hogy egyszer? Inkább tizenegyszer! Nekem nem elég egyszer hallani a hangod egy nap!
- Rendben, akkor legyen többször! Így legalább nekem is jobb lesz!
- Szeretlek! Mindennél és mindenkinél jobban! Ezt ne felejtsd el! - suttogta, miközben úgy szorított magához, hogy alig kaptam levegőt.
- Én is téged! Örökké! - mondtam, és én is szorosan magamhoz öleltem.
Ezek után hosszú csókot váltottunk, majd elengedtem Rob kezét, és néztem, ahogy beszáll a kocsijába, és elhajt. Fogalmam sem volt, hogy birom ki nélküle egy teljes hétig, de azt hiszem lesz, ami eltereli a figyelmem, mivel ezen a héten lesznek az utolsó vizsgáim a fősulin...
Ahogy sejtettem, volt mivel elfoglalnom magam...Rengeteg tanulnivaló várt rám, szinte fel sem keltem a könyveim felől, csak amikor suliba mentem, vagy dolgoztam. Lemy egyfolytában azt leste, hogy mikor dőlök már ki, és úgy csinált, mintha az anyám lenne. Egyfolytában azt kérdezgette, hogy ettem e eleget, vagy hogy mennyit aludtam...Komolyan mondom, elég idegesítő...
Rob egy nap legalább 4-szer felhívott telefonon, ha nem többször. Akár órákig is képesek lettünk volna beszélgetni, ha nem jött volna mindig közbe valami vagy neki, vagy nekem.
Eszméletlenül hiányzott. Legfőképpen akkor, amikor nem akadt semmi dolgom. Ilyenkor mindig rengeteget gondoltam rá. Bár megjegyzem, az ilyen nem gyakran fordult elő...
A napok lassan, fárasztóan, és eseménytelenül teltek. Mindig és mindig ugyanaz. Suli, tanulás, munka. Suli tanulás munka...Úgy éreztem magam, mint egy robot, akinek abból áll az élete, hogy csak mennyen és mennyen...
Péntek volt, amikor éppen a könyvtárban dolgoztam, és egyszer csak megcsörrent a telefonom. Rob volt az...
- Szia! - szóltam bele valószínű a kelleténél egy kicsit hangosabban, mivel Ms. Stuff szúrós pillantást vetett felém.
- Szia Életem! - köszönt vidáman. Életem? Még sohasem szólított így. De azért jó volt hallani. De mi ez a jókedv?
- Mi van veled Rob? Olyan furcsán...boldog vagy. - Ez inkább kérdésnek hangott, mint megállapításnak.
- Emlékszel? Ma kellene elmondanom, hogy mi a nagy meglepetés...
- Tényleg! Már eltelt volna öt nap? Észre se vettem...
- Még jó, hogy nem. Hallottam hírét, hogy mostanában mennyi dolgod van. Nekem erről nem nagyon számoltál be részletesen...Ezért fel is hívtam Amandát, hogy beszéljek vele.
- Ő mindig túlreagálja a dolgokat. - Próbáltam menteni a menthetőt.
- Az lehet, de szerintem félig igaza volt. El tudom képzelni, milyen nehéz lehet neked mostanában.
- Hála Istennek már csak egy vizsgám lesz, és azis jövőhéten szerdán...Könnyebb lenne ha itt lennél velem.
- Igen. De ezen könnyen segíthetünk...
- Ezt meg hogy érted? - kérdeztem értetlenül.
- Mit szólnál hozzá, ha azt mondanám, hogy holnap talákozunk? - éreztem a hangján, hogy mosolyog.
- Hogy mi? Ez...ez most komoly? Dehát hogy, és...?
- Küldtem Amandának valamit. Egy téglalap alakú papírt. Szerinted mi lehet? - incselkedett.
- Jajj, Rob! Na csináld már! Mondd meg, hogy mi az, kérlek!
- Na jó! Megadom magam. Ez egy repülőjegy New Yourk-ba, ami holnapra szól. Eljönnél hozzám? - Egy pár pillanatig meg se tudtam szólalni. De aztán elkezdtem úgy viselkedni, mint egy gyerek.
- Úrsiten! Igen igen igen igen! - ugrándoztam. A vonal másik végén Rob nevetett. Ezt el sem hiszem! Holnap találkozok vele!!!
- Mjd Lemy elmondja a részleteket, nekem sajnos most mennem kell. Jó legyél! Holnap találkozunk! Szeretlek!
- Már alig várom! Én is szeretlek! Szia!
Miután letettem a telefont, még jobban úrrá lett rajtam az öröm, ezért az első utamba kerülő embert megöleltem...A lány meglepődött, én pedig észbekaptam, és gyorsan elengedtem.
- Elnézést! - motyogtam elvörösödve. Hogy lehetek ekkora idióta?!
- Nem történt semmi! - válaszolt a lány. Nagyon csinos volt, a haja sötétbarna, a szeme kék, és nagyon jól volt felöltözve.
- Segítketek valamiben? - váltottam témát.
- Igen, egy könyvet keresek. A címe Rajongás...
- Ó, persze! Gyere, megmutatom, hol találod.
- Köszönöm! - mondta, majd elindult utánam.
Odavezettem ahoz a könyvesspolchot, ahol az olyan könyveket tartjuk, mint a Rajongást, és levettem neki a polcról.
- Tessék! Ez az!
- Köszönöm!
- Nincs mit! Segíthetek még valamiben?
- Igen. Ha nem tartod tolakodásnak, szeretném megkérdezni, hogy miért borultál a nyakamba? Persze, a magánügy, akkor...
- Ööö...Az az igazság, hogy a barátom felhívott, és lintézte, hogy holnap odautazzam hozzá New Yourk-ba.
- Ó, akkor ezért megérte megilyednem - nevetett. Én persze megint tiszta vörös lettem, de azért tovább mosolyogtam. Nincs olyan dolog, ami képes elrontani a kedvem.
- Ne haragudj! Nem szoktam ilyet csinálni, én csak...
- Ne magyarázkodj! Teljesen megértelek! És ki ne lenne ilyen boldog, ha láthatná a barátját?
- Nem gondoltam, hogy ennyire megértő vagy. De...Még nem tudom a neved..
- Ó, persze! Ne haragudj! Andy Weitz - nyújtott kezet.
- Ever McHeart.
- Ever, nincs kedved meginni velem egy kávét? Vagy esetleg még dolgod van...
- Nem! Pár perc és végzek! Azután elmehetünk valahova!
- Rendben! Addig elviszem a könyvet annak a hölgynek, és kiveszem!
- Oké, de vigyáz vele, mert eléggé...hogy is mondjam...
- Tapló? - kérdezte.
- Igen, ez is jó megfogalmazás - nevettem.
- Akkor jobb lesz vele vigyázni. Még a végén leharapja a fejem!
- Van a közelben egy kórház. Ha baj van, akkor elviszlek!
- Ez jó volt - nevetett. Amíg elvitte a könyvet Ms. Stuffnak, addig én hátramentem a táskámért, és kikerestem belőle a kocsikulcsomat.
Amikor kimentem a fő részlegbe, és már indultam volna ki az ajtón, Ms. Stuff elém lépett. Már előre éreztem, hogy baj lesz...
- Hallottam, hogy elég közelről megismerkedtél egy hölgyel. Ezt mégis hogy gondoltad?
- Sajnálom, Ms. Stuff. Már bocsánatot kértem tőle is, és..
- Ez egy munkahely, Miss McHeart! És nem valami barátkereső klub.
- Már elnézést kértem. És ez nem fog előfordulni többet.
- Hát azt remélem, is mert annak nem lesz jó vége! - na itt telt be a pohár.
- Tudja mit? Keressen más valakit, akit ugráltathat! Egy olyasvalakit, akin le tudja vezetni az ideget, mert elfuserált az élete, és mert mindenki utálja magát! Ezennel felmondok! Na pá!
Nem ismertem magamra. Miközben a kijárat felé haladtam, éreztem, hogy Ms. Stuff tekintete rajtam van, de nem érdekelt. Elegem volt már belőle, és abból, amiket velem tett. Örültem, de ugyanakkor aggódtam is. Nincs munkám, viszont örökre megszabadultam ettől az arrogáns nőszemélytől.
Andy kint várt rám, és amint meglátott, mosolyogni kezdett.
- Na mi a helyzet? Végeztél? - érdeklődött.
- Persze! Végeztem...örökre...
- Ezt meg hogy érted? - vonta fel a szemöldökét.
- Felmondtam - közöltem egyszerűen, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.
- Na ne már! Ez komoly? De miért? - zúdította rám a kérdéseket.
- Majd kávézás közben elmesélem, csak mennyünk innen!
- Oké! Szálj be!
- Na de mibe? - kérdeztem.
- Hát a kocsimba - mondta lassan, és a fejével egy ezüst csodához intett, ami az út szélén parkolt.
- Húú! Ez aztán az autó! Ki vagy te? - kérdeztem, és közben még mindig a gyönyörű kocsit bámultam, ami úgy csillogott a napfényben, mint a gyémánt.
- Hát egy csaj, aki mindjárt idegbeteg lesz, ha nem jut kávéhoz pár percen belül...
- Jujj, akkor menjünk gyorsan, mielőtt megölsz valakit!
- Hát igen...vérbeli gyilkos vagyok... - nevetett. - Látom, jól kifogunk jönni egymással.
- Szerintem is! - mosolyogtam rá.
*******
- Hallgatlak! Miért is mondtál fel? - A kávézóban ültünk, és kavargattuk a kávénkat, ami már mindkettőnkre ráfért. Nekem jó volt az idegesség csillapítására, Andy pedig legalább nem aludt be.
- Igazából én sem tudom pontosan, miért. Több oka is volt - mondtam, miközben belekortyoltam a kávémba.
- Mint péládul? - faggatott tovább.
- Már kezdett elegem lenni abból, hogy minden rossz volt, amit csináltam. Hogy mindenért én voltam a hibás. És maga a nőt sem kedveltem. Miután kimentél, elém állt, és megmondta, hogy nem tetszett neki, amit csináltam veled. Kétszer bocsánatot kértem, de amikor mindig lökte a szöveget, felidegesített, és úgy gondoltam, hogy mostmár épp eleget tűrtem. Megmondtam neki, hogy azért mert sz*r a magánélete, azért nem kéne másokat csesztetni. Ennyi.
- Hú! Ez aztán a nagy sztori! - bólogatott elismerően. - De...Én sajnálom! Ne haragudj, hogy miattam...
- Nehogy magadat okold emiatt! Eszedbe ne jusson! Még csak az kéne. Én igazából örülök is, hogy így alakult...Mert megismertelek téged, és már nem kell többet néznem annak a nőnek a mogorva fejét...
- Akkor biztos nem haragszol? - kérdezte még mindig bűntudatosan.
- Jajj, hiszeen mondtam már. Dehogy is!
- Köszi! Megkönnyebbültem! - mosolygott.
- De most te jössz! Ki is vagy te? - idéztem magam, miközben mind a ketten nevettünk.
- Mondhatni kezdő színész. Nem tudom, hogy mi lesz velem később, de egyenlőre ezzel szeretnék foglalkozni.
- Tényleg? Hiszen ez remek! Az én... - itt elakadtam.
- A te? Igen?
- Szóval...Az én barátom is színész - motyogtam.
- Hallhattam már róla?
- Szerintem igen...
- És hogy hívják? - kérdezte, miközben a poharát a szájához emelte.
- Robert Pattinson - mondtam komolyan. Andy elkezdett köhögni, mivel félrenyelt. Egy pár pillanatig még próbálta magát rendbe hozni, aztán pedig elkerekedett szemekkel bámult rám.
- Ez komoly? Ugye csak viccelsz...
- Nem. nem viccelek.
- Úristen! Tudod te, hogy Robert milyen híres? Hogy mennyien odavannak érte?
- Igen, erről már kaptam tájékoztatót.
- Még most sem hiszem el! És szombaton mész hozzá New Yorkba?
- Igen. Már öt napja nem láttam, és nagyon hiányzik. Ezt az alkalmat nem hagyhatod ki!
- Igen, ez igaz.
- És mit szólnál hozzá, ha ma este elmennénk valahova?
- Húú, ez izgalmasan hangzik! Pontosan hova is?
- Egy buliba. Szerintem tetszene neked.
- Oké, akkor hogy legyen?
- Ma este érted megyek. Mondjuk nyolcra?
- Nekem megfelel. - Előkotortam egy papírt a táskámból, és felírtam rá a címemet.
- Oké! Akkor anyolcra érted megyek!
- Ezt megbeszéltük! - mosolyogtam.
Andy kocsija
Felmondás után...
